Maladi önkiszolgáló hentes

Maladban nem a hentes önkiszolgál, hanem a hentesbolt önkiszolgáló.

Eleinte a rengeteg cukor még elködösítette az agyam és nem értettem a rendszert és csak néztem a hentesbolt ajtajára, mint borjú az újajtóra. Vagy mi.

De a dolog egyszerű volt, még én is megértettem: ahhoz, hogy beléphessek a henteshez, be kellett lépni egy klubba. 

A hentesklubba.

Le kellett olvasni a QR kódot az ajtón és kifizetni az egydolláros tagsági díjat és megkaptam az ajtó kulcsát - azaz kódját - a földi mennyországba.

Nagy hűtőszekrényekben és mélyhűtőkben vártak a finomságok.

Kiválasztottam, amit akartam.

Voltak, husok, kolbászok, egész állatok, állatdarabok, minden, amire egy húsevőnek szüksége lehet.

Volt házitejföl is. Annak határozottan olyan íze volt, mint amit Brassóban hoztak házhoz úgy húsz éve.

Volt még pár egyéb "szabpolcos" kézműves termék is.

Választás után a kasszához kellett fáradni, beolvasni, amit vettünk, kártyával kifizetni. Mi voltunk egy személyben a vevők, eladók, hentesek, pénztárosok és még fizettünk is érte.

Aztán a zsákmánnyal vissza lehetett térni a maladi valóságba és folytathattuk a körsétát a városban.

Maladi ital

- Soha többet ne engedjetek ilyent innom! - hörögtem és azon gondolkodtam, aktualizáljam-e a végredeletemet.

- Hogy lehettem olyan hülye, hogy ilyet ittam?

Szerencsére Puppey nem válaszolt, csak zavartan vizsgálta árnyékát.

Pedig egész jól kezdődött.

- Ez a pult Malad egyik eredeti vadnyugati szalonjából került ide! - magyarázta a pultoslány, aki láthatóan büszke volt az üzletre.

Mondjuk sejthettem volna a belsőépítészeti dizájn láttán, hogy ennek az italnak meglesz a böjtje. Szó szerint.

De a helyi specialitást ki kellett próbálni, hiába rángatott védelmezően Puppey.

- Mit kérsz?

Néztem az itallapot és fogalmam se volt, mit kérjek.

Közben folyamatos volt kinn a kocsisor, állandóan állt pár autó az autós ablaknál és a sofőrök úgy döntötték magukba a helyi specialitást, mintha az élet vizecskéjét szlopálták volna.

Benn persze senki se volt.

- Mit ajánlsz?

- Minden nagyon jó! Saját koktélreceptek!

Néztem a táblát.

Tudom, hogy az ilyenek értelmezéséhez itt kell születni.

- Mi a kedvenced? Azt kérem.

- Caribbean delight - felelte - Bár van, aki szerint nem elég édes.

- Egy kicsit kérek.

Kiszolgált még pár autóst és hozta a karibi koktélt, amiben édes limonádé, kókuszszörp és ananászszörp volt.

- Tejszint és csokiöntetet kérsz rá? - éreztem, hogy szemgolyóm megvonaglik üregében - Vagy egy kis fagylaltot bele?

Kedvesen elhárítottam az ajánlatot és belekostóltam italba, ami egyből a padlóra küldött. Ilyen édeset én még nem ittam és két korty után azt éreztem, hogy sót akarok nyalogatni. Vagy meghalni.

Megköszöntem mindent és kitántorogtam az utcára és kerestem egy szemetest és tudtam, évekig kell fogyókúráznom, hogy leadjam ezt a kalóriabombát.

Malad City

- Hova?

- Malad Citybe..

- Vannak ott fák?

- Vannak!

- Akkor mehetünk!

Tekintve, hogy mennyi famentes és félfamentes helyen járunk Puppeyval, ez nem volt egy nagy kérés a fiatalúr részéről.

A kérdés azonban jogos: minek megyünk mi Malad Citybe és egyáltalán, hol van Malad City? 

Malad City Idahoban van és az első nagyobb település a Utah-Idaho határnak a túloldalán. A "túlodal" az potom 21 kilométert jelent.

Malad City nevét a közeli Malad-folyóról kapta, aminek a neve a francia malade szóból származik, ami azt jelenti, beteg. (A Malad-folyó másik végén már jártunk egyszer, ott a folyó nem beteg, hanem látványos. Valahol arrafele ömlik a Malad-folyó a Bear riverbe a fantáziadús nevű Bear River City közelében. Lásd a lenti fotót.)

A helybeliek Malad City nevéből előszeretettel elhagyják a megtévesztő elemeket és egymás közt a települést csak Malad-nak hívják, amire nem akarom azt mondani, hogy beteges.

Szóval egyszer volt, hol nem volt, 1821-ben pár kanadai prémvadász járt erre és rosszul lettek. Ők úgy gondolták, hogy a víztől, de a következő európai látogató húsz később arájött, hogy a kanadaiak olyan hódott ehettek, ami valamit ehetett.  (Erről a felfedező-vadász-kalandor Jim Bridgerről majd egyszer írok.)

Na, a hódok a bürök valamelyik rokonát falták fel és valószínűleg pár ezer év alatt immunisak lettek rá. De méreg ott maradt szervezetükben és amikor a kanadaiak felfalták a félig nyers hódot, a hóddal együtt a bürököt (bürköt?) és megették és, ezt már Szókratész óta tudjuk, ez nem egészséges.

Jim Bridgernek volt annyi esze rutinos utazóként, hogy először megkérdezte az indiánokat, hogy mi a legjobb hód receptjük.

- Fel kell forralni, akkor ehető - kapta a választ és felforralta a hódot. Nem is lett beteg.

A város velszi mormonok alapították, akik részben egy mormon szakadár közösséghez, Krisztus közösségéhez tartoztak. Talán majd egyszer róluk is írok.

Ma Maladnak mintegy kétezer lakosa van és ez a környező tanyavilág központja.

A városka leginkább arról híres, hogy itt adják el az idahói lottó ötödét.

Természetesen nem egy lottófüggő közösségről van szó, ahol kétezer ember vásárolja fel éjjel nappal a kétmilliós állam összes lottóját.

A közeli Utahban nincs lottó (egyszer mi is Arizonába mentünk lottózni) ezért a utahiak levezetnek egy-két órát, hogy megvehessék a heti szelvényt és húsz százalékkal segítsék az idahói oktatást (Idaho az oktatásra és infrastruktúrára fordítja a lottóbevételeket.)

Szóval ide jöttünk, vettünk lottót, voltunk hentesnél, bejártuk a belvárost és én megittam életem legborzalmasabb italát és Puppey megtalálta a fáit.

De erről bővebben legközelebb.

Donutozó dino

- Ingyendonutot osztanak - mondtam Puppeynak - megnyílt egy új donutos és első nap ingyen van a donut. Remélem, nincs kék donutjuk. Annyira népszerű a hely, hogy még a dinoszauruszok is sorbaállnak.

Hirtelen elnémultam.

A dinoszauruszok?

Valóban, egy méretes dinoszaurusz állt a sor végén.

- Látod Puppey, még a dinoszauruszok is szeretik a donutot, ami olyan, mint az édes lángos.

Picit elgondolkoztam, aztán hozzátettem:

- Ki is haltak.

Személyiségi jogok

Valami villogott és nem a verandán kinnhagyott karácsonyi dekor (arra a kis időre már nem érdemes beszedni).

Kinéztem.

Rendőrautó.

Még egy rendőrautó.

Kimentem.

Tűzoltóautó villogóval.

Mentőautó villogóval.

Aztán érkezett még két rendőrautó villogóval.

Aztán még egy.

Mire összegyűlt a szomszédság, a helyi rendőrség ötöde már ott volt és érkezett még két rendőrautó a szomszédos városból is.

Ilyenkor a legártatlanabbnak kinéző szomszéd szokta megkérdezni, hogy mi a baj és segíthetünk-e (nem) és, hogy veszélyben vagyunk-e (nem). 

Az egész csak azért van, hogy megtudjuk, az utcába nemrég költözött és Doyle házát bérlő ápolónőt miért viszi négy megtermett rendőr megbilincselt kezeinél és lábainál fogva egy rendőrautóba.

Persze ezt nem mondhatták akkor meg, de megnyugtattak, hogy veszély nincs, az ápolónő gyereke biztonságban van és gondoskodnak a kutyájáról, aki a letartóztatott egy barátjához kerül. 

- Nem, nem a hölgy egy darabig nem lesz itthon - tette hozzá.

A barátnő megérkezett, elvitte a kutyát, mi felajánlottunk, ha kell segítünk a háznál (be is vittük a kukát és azóta  érkezett csomagokat is eltettük az ajtó elől, hogy ne látszódjon, üres a ház).

Kicsit később jött egy újabb rendőr és egy vontatóautó és ők elvitték a szomszéd autóját is.

Persze mindenkit evett a kiváncsiság. Illetve tudni akartuk, hogy Lucretia Borgiát, Pablo Escobart vagy Al Capóné-t melengettünk-e a keblünkön.

Persze ez Amerika, ahol máshogy kezelik a személyiségi jogokat, mint Európában és ahol teljesen normális hogy bankok és egyéb cégek azonnal eladják a személyes adatainkat mindenkinek, aki fizet érte.

Szóval másnap Ribizli elült a számítógép elé és belépett a megyei rendőrség adatbázisába. Ribizli nem hacker, Ribizli a nyilvános adatbázisba lépett be, ahol szépen listázva ott volt az előző nap összes letartóztatottja.

Keresztnév, vezetéknév, életkör, letartóztató rendőr neve, városa, letartóztatás helye, ideje, rabosítás ideje és a vádak. (Én a neveket kitöröltem a dokumentumból, de ismétlem, ezek nyilvánosak.)

A kódok a fotót lenn (F3, MA stb) az bűncselekmény súlyosságát mutatják. Az F3 az példáut third degree felony. 

Szóval a lényeg: nem egy tömeggyilkos pedofil kábítószerkereskedő a szomszéd. A többi igazából nem tartozik ránk, az magánügy, úgyhogy továbbra is vigyázunk a házra és eldugdossuk a csomagokat.

Gillmore Well

Gillmore Well-ről nagyon keveset találtam. A legtöbb internetes találat egy Gillmore nevű emberre vonatkozott, aki azt mondta, hogy "well". De általában nem a well szó kút jelentésére gondolt, hanem arra, hogy húzza az időt, amíg eszébe jut amit mondani akar: Háááááát...

Olyasmit is mondott, hogy "jól van". De kútról nem volt szó sehol.

Gillmore Wellről azt tudtam meg, hogy a régi kutat valamikor az 1900-as években bevizsgálták és akkor találtak benne rengeteg sót. Ez a telepeseket annyira nem szokta zavarni, SzentGyörgyben is évtizedekig itták az ihatatlan vizet. 

A tanya sose volt nagy: pár ember lakott csak itt és sok tehét (mert ezek szerint a tehén is megnyalja a sót).

A kutat 2012-ben újraástak és a változatosság kedvéért teheneket tartottak itt, de akkor már nem lakott itt senki.

Aztán a víz is elfogyott, a tehenek elmentek burgernek és hely végleg magára maradt.

Ha valaki véletlenól elvetődik ide, az sokszor a helyi népszokásnak megelelően szétlő valamit. Erre a legalkalmasabb az itató.

Érdekes volt, jó volt.

De azt hiszem, egy darabig ide nem jövünk vissza.

Erről a kirándulásról csináltam egy rövid videót, amit itt lehet megnézni.

Méret a lényeg

Ha valakinek kicsi, akkor kompenzál a teherautójával.

Mert ha valakinek kicsi a termete, akkor megemeli a teherautót és jobban lát ki belőle.

Remélem, mindenki erre gondolt.

Amerikai városszervezés egy fotóban

Szóval kik látnak a sétaálóutcára? Hát kik? Hat az autók!

A megszerezhetetlen geoláda

"A régiségbolt mellett" -  olvastam és azon gondolkodtam, hogy mikor vált a régiségbolt régiséggé.

Fillmore általában a hazaút egy fontos állomása: itt olcsóbb a Dél-Utahban drágább benzin. Ami annyival kevesebb, hogy megéri eddig várni. Gallononként ötven cent az nem kevés. Különben is, érdemes ilyen kitérőket tenni, mindig lehet ott valami látnivaló. Amikor most átautóztunk Arizonába az olcsóbb kőolajszármazékért, akkor láttuk a kaktuszokat és a hazajárót. Tavaly, amikor megálltunk Fillmoreben, akkor találtuk meg a kólaurnát.

Most is eddig jöttünk: a falu déli szélén a benzinkútnál hosszú sorok kígyóztak. Az északi végén már senki se volt.

De ha már itt voltunk, elmentem a régiségbol helyére (elfogytak a régiségek? a vevők?), hogy megkeressem a ládát.

Ez egyszerűnek tünt. Annyit írtak, hogy az utcalámpán van.

Meg is láttam lámpán.

Segítek. A lámpatest alatt. Úgy hat-hét méter magasan. Hogy hat vagy hét az mindegy. Lehetne harminc is, nem számítana semmit.

Úgyanúgy nem érem el.

Volt, aki Salt Lake City-ből hozott egy létrát és úgy szedte le. Egy másik, nyolcvanas sporttárs felmászott és utána hosszan panaszkodott, hogy ő már nem fiatal, hogy lámpaoszlopokra mászkáljon.

Én megnéztem és elhatároztam, hogy ezt láttam, de nem találtam meg. A megtalálás, hogy a kezembe fogom és alá tudom írni. Ezt csak láttam.

Integettem neki "helló", aztán visszamentünk a Fiatalúrral az autóhoz, hogy induljunk haza.

Békebeli

Ahogy elnéztem az 1977-es piros MG, láttam, hogy ez még a régi szép időkből van itt.

Nemcsak, mert egy szép, klasszikus autóról volt szó, hanem mert gazdája ott merte hagyni az autót a parkolóban és elment egy nagyot játszani a kutyájával - úgy, hogy benne maradt az indítókulcs.

Vörös sziklák

Ha SzentGyörgy és telelés akkor vörös sziklák. 

Ez a kirándulás kihagyhatatlan. Azért is, mert gyalogtávolságra van a szállodától és azért is, mert parkolója is van, szóval a gyalogtávolságon is lehet rövidíteni, hogy aztán többet gyalogoljunk ott.

Ezek a sziklák alatt van a város - és mellettük a víztározó, a másik oldalukon a víztelen tározó. A szilkák között rengeteg ösvény kanyarog.

Süt a nap, lehet mászkálni és minden tökéletes.

Egyszerűen feljövünk, mászkálunk (megjegyzés: a vörös sziklákon NAGYON könnyű felmenni, de lemenni nehezebb), élvezzük a decemberi napsütést és a meleget.

Aztán elmegyünk a botanikus kertbe este és folytatjuk a sok éves hagyományt.

Valószínűleg az összes ösvényen jártunk itt - vagy majdnem az összesen -, de ez hozzátartozik a teleléshez.

Nyáron úgyse jönnénk ide, mert mászás közben megégne a kezünk a szirteken.

De most tökéletes volt itt mászkálni és megnézni, mi változott-e valami. Például itt kinőtt-e a zöld moha.

Nem. Itt nem nőtt ki és emmi se változott: ezek a sziklák viszonylag gyorsan formálódnak, de nem ennyire. Talán majd jövőre.

Zöld moha a vörös sziklákon

Szivárvány és eső után érdemes feljönni a lávaalagutakból és megnézni a vörös sziklákat.

Vörös sziklából Utahban túlkínálat van - de számomra megunhatatlanok, főleg most, hogy az eső után feléledt a szirteken a zöld moha.

Ilyen zöld mohát még itt nem láttunk.

Ha nem függőleges sziklafalon lett volna, akkor leheveredtem volna eget nézni.

Valamikor ide jártak a telepesek piknikezni és szokássá vált, hogy felvésték a nevüket a sziklafal egy pici alkóvjába.

Nem másztam fel, nem akartam újsághír lenni és nekem meredeknek tünt a sziklafal. Lehet, a telepeseknél egykor volt létra.

Vagy nem volt tériszonyuk, ellentétben velem.

De ez lentről is gyönyörű volt,

Megérte eljönni.

Erről a kirándulásról készült egy nyúlfarknyi film, amit itt lehet megnézni: