Szikarajzok között

A tavaszi harminc fokban kifejezetten üdítő volt felmászni a hegygerincre: ott legalább a menetszél hűtött minket.

Pár éve annyira megtetszettek a titkos, alapítványi tulajdonban levő sziklarajzok, hogy eljöttünk önkénteskedni.

Úgyhogy most mi tartjuk a biztonsági indoktrinációt a résztvevőknek, akik huszonnégy órával korábban kapják meg a találkozóhely koordinátáit.

- Főzelék vagyok, Ribizli Főzelék - mutatkozom be - és nem mondom meg, hogy hol vagyunk, mert ha megmondanám, akkor törölnöm kellene a memóriátokat.

De ezt már nem tettem hozzá, csak gondolatban.

A korai melegben egyes kaktuszok elvirágoztak.

Ez a sziklarajzokat nem érdekelte, ők még ott vannak. Igen, ezen a képen van egy mini sziklarajz, amit az talál meg, aki tudja, hogy ott van.

A fenti viszont jól látható. Szerintem egy halfej, ami nem büdös. Itt egy régi vésetet kereteztek be, ettől a halnak szeme is lett.

A régi véset akármi lehet és valamiért bekeretezték. Vagy azért, hogy működjön a varázslat, vagy azért, hogy ne. Vagy egyéb.

Az valószínű, hogy a tó túlsó partjáról eveztek át ide az emberek és itt volt egy ideiglenes táboruk, ahol halásztak (vajon miért nem halásztak a másik oldalon? vagy ott is halásztak?) és vadásztak. (Ezért is van a fenti sziklarajzon egy állat felül. (Bighorn sheep, ami azt hiszem magyarul kanadai vadjuh néven fut, ha kergetik. Pedig ez nem is Kanada.)

Az világos, hogy vadászni miért jártak át: egy település - még egy félnomád életmódot folytató társaság települése is - gyorsan elfogyasztja a környéken elejthető vadat, illetve a megmaradt vadak elvadulnak és messze elkerülik az embert.

Ezért pár hétre átköltöztek a tó túlsó partjára, ültettek valamit, vadásztak és gyűjtögettek kaktuszt, amiből lehetet szeszt csinálni. (Olvastam egy elméletről, ami szerint Mezopotámiában a letelepedés fő oka az volt, hogy másként nem tudtak gabonát termeszteni a sörnek.)

(A fenti fotón korabeli helybeliek dűlöngélnek, talán részegen és én ezt a rajzot "Vigyázat, csúszásveszély-nek" hívom. A kaktusztól beszívott indián hanyattesik a sziklán.) Persze lehet, a korabeli Munkavédelemi Hatóság kötelezővé tette, hogy ezt idekopácsolják, hogy aki jött a ceremóniára, tudja, veszélyes terepre tévedt.

Picit arrébb van egy másik rajz (a fentiről semmi se jutott eszembe, de tetszett és betettem ide a fotót, amiről beszélek, az lenn van), amin három haver néz bele a világba.

Ez a három haver engem a közeli Három harcosra emlékeztet. Sőt, délen a Calf Creek mellett is van három haver, és én emlékszem három haverre a San Juan-folyó mellől is, de annak nem találom a blogbejegyzését, csak a masztodonét.

Máshol is gyakran szerepel három harcos (Vernal mellett van egy hely és egyszerűen nem emlékszem, hogy arról írtam-e vagy sem. De majd megkeresem és belinkelem, ha igen és megírom, ha nem. Ha megtalálom a fotókat.)

Persze lehet, nincs ebben semmi különleges: elnök, alelnök és titkár, nincs itt semmi látnivaló.

A sprirálnál nagy szerencsénk volt: pont úgy sütött a nap, hogy a spirálnál lehetett látni, hogy lett bekopácsolva a sziklába. Azon túl, hogy lassan és precízen.

Nem szabad hozzájuk érni, mert az olaj az ember ujjain elkezdi őket tönkretenni és ha már itt vannak ezer éve, ne miattam tünjenek el, de nagyon kívántam hozzájuk nyúlni és végighúzni ujjaimat rajtuk, hogy érezzem a véseteket.

Azért szabadkézzel odavésni azt a spirált, az nem volt semmi.

A fenti rajz engem a komplex lakóházakra emlékeztet, amikben délen laktak az emberek, de itt inkább veremházakat használtak (a korai telepesek idején a fiatalok feladata volt a veremházak lebontása, mert hát a legjobb földeken álltak és útba voltak, amikor felszántották a földet).

Az az érdekes, hogy tizenvalahány túra után is mindig találni itt valami újat. Például a fenti rajzot, ahol ott a nagykés felül, bal oldalról valamit elvittek és alul ott a hosszú sorminta, ami akármi lehet, de betemette a föld. Ilyenkor felmerül, hogy mennyi nem látszik belőle.

Lehet, ha kiássák, ott lesz ízes helyi nyelven, hogy "hülye aki elolvassa".

Egyesek szerint a kövezkező rajz a helyiegyetem reklámja, ami egy U, vagy egy szülés, de szerintem ez a "hogy ityeg a fityeg" kifejezés rajzos megjelenítése.

Minden hegyen sziklarajz

- Menjünk fel arra a dombra!

Gunlock mellett rengeteg domb van, amire fel lehet menni. Egyiken pár éve egy egész falut találtunk.

Most csak úgy elindultunk felfele.

- Lepisilhetem a dokumentumot? - kérdezte Puppey, de nem igazán várt választ a kérdésére.

- NEM - sikoltottam, bár arra gondoltam, hogy ez a dokument nyolcszáz éve itt van, szóval biztos nem árt neki egy kis folyadék.

Érdekes rajz volt. (Szerintem az összes ilyen rajz érdekes.)

Nem lehet tudni, mit akart mondani a festő, de én sose tudom megállni és elkezdem értelmezni ezeket.

Egy valami valószínűnek látszik: a spirál az régebbi, mint a többi véset, mert sötétebb a színe. Azaz nem pár nappal, hanem valószínűleg pár száz évvel öregebb. Valaki belekarcolta, aztán talán az ükunokája odavésett pár ujjatlan és kevésujjú fickót (négy-négy ujjal a kezein), meg egy fickót karddal. Az nem világos hogy a kardot egy madzagon hordja vagy beleszúrták. A Művész még odatett valami térképet, aztán picivel, alig pár nemzedékkel később egy újabb jelenetet kopácsoltak a kőbe.

Ez lehet, hogy az előző folytatása és mutatja a világ általános hanyatlását, amiről az emberiség a kőbalta feltalálása óta beszél. Régen minden hősnek négy ujja volt a kezén, de később már csak három volt.

Lehet, hogy ez a sorozat a szappanoperák előfutára.

A folytatásban a tizenkétujjú nagy harcos -a négy-négy ujjú leszármazottja- (jobbra fenn 3-3 ujjal egy-egy végtagján és egy mikrofütyivel a lába között), összeakaszkodik a Baltás Emberrel, aki lekever neki a felső képen egy maflást. A Baltás Ember talán a Kardos Fickó leszármazottja, mert hát lehet, hogy ez a szappanopera egy évszázadokon és nemzedékeken átívelő vérbosszú krónikája.

A Baltás Ember (balra lenn) eldobja a baltáját és repül a balta és valakit eltalál, mint a malomkő.

Hogy aztán mi történik, az nem derül ki, vagy mert nem fért ki a sziklára és még nem találtuk meg a folytatást, vagy mert a legizgalmasabb pillanatnál félbehagyva törölték a következő évadot.

Hátrahagyva a családregényt felmászunk egy újabb dombra, ami majdnem teljesen vörös homokkőből állt, kivéve egy szürke sziklát a tetőn.

Azt nem tudom, hogy a szürke követ valaki felvitte-e a dombtetőre vagy ott találta és arra gondolt, hogy ez egy égi jel, hogy itt van a sok vörös kő között egy szürke.

Persze lehet, valaki meg akarta tréfálni a művészt és felvitt egy szürke követ a hegytetőre, hogy azt gondolja, talált egy égi jelet.

A lényeg, hogy valaki a hegytetőn belevésett egy jelentet a kőbe.

 

Nem tudtam az erős napfényben rendesen lefotózni a rajzot, de úgy látszik a kép (fenti kép tetején) tetején lévő őshüllő rejtekéből ráveti magát a mit sem sejtő antilopra (lenn).

Most elég volt a dombtetőkből, de elhatároztuk, legközelebb megnézünk pár másikat itt.

Hátha ott is van rajz és, hogy a háromszor négyujjú után a következő nemzedéknek kétszer négy ujja lesz-e.

Sziklarajzok a szurdokban

- De szép idő van! - mondtam Puppeynak.

- Vizet.... - felelte Puppey.

Centerville felett kerestünk pár sziklarajzot és a szeptember végi melegben nem is sejtettük, milyen lesz majd később laptopot fogni errefele.

Eleinte egy teljesen jól járható ösvényen halandtunk a hegyoldalban.

A bozótot hamarosan igazi erdő váltotta fel. Közeledtünk a patakhoz.

Puppey lelkesen szagolgatta a bokrokat, fákat.

A patak után viszont el kellett kanyarodni és követni a patakmedret.

Ez nem volt annyira egyszerű, mert nagy sziklatömbökre kellett felmászni.

Persze erre megvolt a módszerünk: feltettem a túrabotot és feltettem a peremre, majd felkaptam Puppey-t, aki morcosan nézett és őt is feltettem a bot mellé, majd olyan gyorsan kellett felmásznom melléjük, hogy Puppeynak ne legyen ideje szétrágni a botot.

Aztán ezt még egyszer. Tízszer. Százszor.

Idővel kezdett uncsi lenni, de úgy gondoltam, megéri pár olyan sziklarajz, ami Utah közepén van. Errefele az indiánok ritkán rajzolgattak a sziklákra.

Az erőfeszítéshez képest a sziklarajzok egy nagy csalódás voltak: nagyon nagy fantázia kellett ahhoz, hogy egyáltalán felismerjem őket.

Puppeyvel Coalville-ben láttunk pár ilyesmit, de azok értelmezhetőbbek voltak.

Miután megállapítottam, hogy ezektől a rajzoktól nem leszek okosabb, megnéztem, érdemes-e továbbmenni. Elvileg arra volt még pár vízesés, de ehhez másfél ember magas sziklatömbökön kellett átmászni. Ezt nem akartam.

Megismételtem hát a felfele kidolgozott módszert. Ledobtam a botot. Leereszkedtem, levettem a morcosan néző Puppeyt és visszamentünk az autóhoz.

Puppeyt a mászás a vártnál jobban megviselte: szó nélkül összegömbölyödött az ülésen elaludt.

Arra se akart felébredni, hogy visszaszavartam a helyére.

Sziklarajzok a Sego Canyonban

(Megjegyzés: Sego-kanyonban 2017 őszén voltunk. A Colorado mellől jöttünk Thompson Springs érintésével és a közeli elhagyott bányaváros fele mentünk tovább, mielőtt a San Raffael Swell-be mentünk volna tovább.)



Stop! Eddig és nem tovább!

Legalábbis nekem ezt mondta a három figura a sziklafalon.

Akár lehettek a három királyok vagy a három testőr is.



Nekem azt mondták, csakúgy, mint a Moqui queen, hogy “ez a mi népünk, mi megvédjük őket”. Lehettek hősök, harcosok, istenek, varázslók, de az üzenet számomra ez. Persze az is lehet, hogy azt mondja, "itt fizessetek adót".



A sziklarajzok vonzzák egymást. Ha valahova felvéstek, felrajzoltak valamit négy-ötezer éve, akkor oda jó eséllyel száz-kétszáz éve is kopácsoltak valamit. Először ezt a Newspaper rocknál láttuk. Az volt az első találkozásunk a Southwest sziklarajzaival.

Talán azért gyűltek egy helyre a rajzok, mert ezek voltak az ideális táborhelyek, mert itt volt víz vagy mert az ember egy utánozó majom és ha már valaki elkezdte rajzolást, akkor azt folytatni kellett.



Ezt mondhatjuk hagyománytiszteletnek is.

A Sego-kanyonban is volt minden a Barrier-stílusú ôsi rajzoktól a pár évtizedes “gringograph”-ig.

Csak lestünk.

Petroglyph és pictograph

- Mi a különbség a petroglyph és a pictograph között?

- A petroglyph-eket kőbe vésik. A pictographokat kőre festik.

Évszázados graffiti

Newspaper rock
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az emberiség grafomán. Imádunk firkálni. Van, aki papírfecnikre rajzolgat, más házak falát rongálja. Egyik rajz szinte vonzza a másikat. Valami hasonló történt a Newspaper rocknak nevezett sziklával.

A szikla egy eldugott völgy eldugott sarkában búvik meg egy természetes kiugró alatt. Utah tele van sziklarajzokkal, falfestményekkel. Ez azonban más mint a többi.



A sziklarajzok pontos korát nehéz megítélni. Hozzávetőleges értéket adhat a közet felszínének oxidációja és a kövön tenyésző mohák, de mivel többször próbáltak élőbbé tenni egyes figurákat azzal, hogy átkapirgatták őket, ezek sem százszázalékos módszerek. A figurák stílusa alapján azonban valószínű, hogy az elmúlt kétezer évben minden erre járó kultúra, nép rajtahagyta kézjelét ezen a sziklán.



Az erre vetődő európaiak sem tudtak ellenállni a sziklának és gyorsan aláírták. Évezredek alatt mindeki hozátett valamit a kőhöz, méghozzá úgy, hogy köze sem volt az előző népekhez, talán nem is ismerte őket. Az emberöltők tucatjain átívelő folyamat azonban most véget ért. A rajz -hasonlóan a többi ilyen emlékhez- szerencsére pár évtizede védett, igaz, nem védi senki. Ott van a szurdok alján. A mai látogatók többsége szerencsére egy szomszédos eddig üres sziklára kapirgál valamit.

Ezer év múlva majd azon tanakodnak a kirándulók, mi a fene történt a huszadik században, hogy az akkori ősöknek nem volt jó az eredeti szikla.

Sziklarajzok

Petroglyphs
Originally uploaded by ribizlifozelek

Bevallom, vonzódom minden romhoz, sziklarajzhoz és egyéb haszontalan régi limlomhoz. Kíváncsi vagyok azokra a népekre, akikből talán semmi sem maradt és kevés szabadidejüket necsak szomszédaik, hanem piramisok összerakásával ütötték agyon.
Utahban, talán meglepő módon, egész érdekes dolgokat találni. Az érdekes dolgoknak sokszor egy hátránya van: megközelíthetetlenek. Az egyik legszebb helyhez fél napot kell terepjáróval menni, majd úgy fél napot mászni lefele egy kanyonba, aztán ott is van az ember. Már csak ki kell jönni a vízmosásból.
Ezért is örültem meg, amikor olvastam, van pár könnyen megközelíthető sziklarajz Moáb mellett. A Colorado völgyében autóztunk horgászokat kerülgetve, amíg meg nem láttuk a kiírást: Indian Writing. Persze ez nem írás, de mindegy.



Ezeket a rajzokat a Fremont nép karcolgatta a falba. Meg Judy és Bill. Esetlég még Joe, bár az ő neve nem szerepel a falon.



Fura módon a legtöbbször látni, mikor rondít valaki pár száz évvel később más falába. Rajzába. Sziklájába.
Valószínűleg, ha köröket és spirálokat rajzolna, nehezebben bukna le. Bár, mivel a szikla felülete oxidálódik, az újabb rajzok így is felismerhetők. Nagyjából ennyi is, amivel ezeket lehet datálni. Esetleg még azzal, hogy nem lehetnek régebbiek, mint a szikla maga.
A Fremont kultúra, akik ezeket a rajzokat elkövették, nem ismerte a fát. Lehet, hogy ismerte, de nem használta. Talán mert errefele olyan nincs. (Na jó, kivételek vannak, de arra a pár csökevényes valamire nem lehet civilizációt építeni. Házat meg végképp nem.) Lehet, volt közöttük olyan, aki már látott fát, sőt, esetleg hallott erdőről (“Tudjátok, Magna Fremontban még óriási erdőségek voltak, ott messze fenn, túl azon a jég borította tengerszoroson...” - Jó, Kanadában is volt fa. De az is messze van.)
A Fremontok gyűjtögettek, vadásztak, tököt és kukoricát termesztettek és telefarigcsáltak egy csomó sziklát valamikor 500 és 1300 között. A tudósok megegyeznek abban, hogy egy, vagy több nyelvet beszéltek és kis családok alkotta falvakban laktak. Egy faluban volt 10-12 ház, ebből valamiért egyszerre általában kettőt laktak. Miért? Biztos volt rá okuk.
Ha volt idejük, felmásztak egy sziklafalra, karcoltak rá egy elsőbbség adás kötelező táblára emlékeztető háromszöget. A hárszomszög felső oldalából kinő egy kis száron fityegő kör, van még két két csápja fenn (kéz) és kettő lenn. Kész is az emberke. Némelyik figurán határozottan látszik, ő fiú. Némelyiken nem. Lehet, hogy ő lány.



Karcoltak még egy csomó antilopot, kutyát, spirált, halcsontvázat (térképet? Lajtorját a mennybe?), meg pumát, meg minden egyebet, ami mászik. Csúszik.



Vannak ott még néhol lovasok is. Fura ügy, lovasokat a Fremontok nem láthattak - hacsak nem ittak túl sokat valamelyik halucinogén löttyükből. A válasz annyi, hogy biztos az utánuk élő népek karcolgattak lovasokat a falba akkor, amikor láttak lovasokat. Ez a magyarázat felettébb valószínű. (Persze, hogy akkor a többi cuccból mennyiért felelnek, jó kérdés. Mert már ők is por és hamu...)



Mivel a sivatag nagy, biztos előkerül még egy csomó ház, falu, cserép és sziklarajz. Talán valami kiderül belőlük. Sose lehet tudni.