Egy mexikói enklávé

Fridge
Originally uploaded by ribizlifozelek

Péterék beszéltek nekünk a Rancherosról, ami egy mexikói bolthálózet.
Megnéztük.
A Rancheros egyszerre két dimenzióban található. Egyfelől a mi világunkbn két-három kilométerre lehet tőlünk, másfelől azonban 1500 kilométerre van a mexikói határ másik oldalán. Ahogy befordultunk a parkolóba, megváltozott a világ. A kreszt nem betartották, hanem betartottak neki. A fék szerepét felváltotta a duda. A férfiak férfimunkát végeztek - a boltban levő összes férfi vásárló gringó volt. Az élelmiszertárolási szabályokat pedig értelmezték. A hangerő pedig valahogy automatikusan három négy fokozattal feljebb ugrott.

A bolt kínálata viszont tetszett. A zöldségek egy része olcsóbb mint máshol. Egy csokor retek 45 cent, szemben a Smith egy dollárjával. Viszont a csokor majdnem fele akkora. Semmi sem tökéletes.

A húspult viszont nagyon elbűvölt. Rengeteg olyan terméket láttam, ami egy átlagos amerikai boltban enyhénszólva is ritka. A felvágottak között volt disznósajt (queso de cabeza de puerco) és töpörtyű, (chicharrones), a husok között pacal (callos) és méter hosszú marhanyelv. Volt bárány és kecskehús is, nagyon jó áron. Igaz, ezt a húst kockára szelték és mindegyikben volt egy kis darab csont, de akkor is. Engem picit megzavart, hogy e dögök egy részét az európai spanyol másként mondja, de aztán valahonnan felmerültek az emlékek és még a jégtömbbe ágyazott és egyébként felismerhetetlen patát is azonosítottuk.

A sajtpult is jól nézett ki, volt queso fresco, queso palmar, meg még pár egyéb finomság, így birsalmasajt (queso de membrillo) is .

A fűszerekespult meg csoda volt. Olyan volt, mint egy enciklopédia. Mindenféle létező hispán fűszer ott lógott a fogasokon kis zacskóban 67 centért. Volt kamillavirág (manzanilla), tárkony, levendula, édeskömény meg egy csomó egyéb örlemény.

Tetszett a bolt, meg az is, hogy így határátlépés nélkül mehettünk Mexikóba.

Hite

State Route 95
Originally uploaded by ribizlifozelek

Hite városát meglepő módon egy Cass Hite nevű aranyásó alapította. Cassnak valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy ő várost alapít, amikor letette motyóját a Colorado partján.

Arról lehet szó, ahogy Cass mendegélt, megtelt a hócipője az út porával. Mindig, ha felért egy hegy tetejére, újabb hegyet látott maga előtt.



A több száz kilométeres úton a Colorado melléke bizonyult a legkellemesebb helynek. Hite itt kezdett el aranyat ásni. Valamennyit biztosan talált, mert egy egész kisváros - nagyon kisváros - nőtt ki a sziklából. A sziklák mellet. Alatt.



A virágkor a második világháború után kezdődött: arany helyett ekkor urániumot kerestek. A városkának pedig kétszáz lakosa volt. Ennyi embernek már komoly infrastruktúra kellett, készült is egy kompkikötő. Aki autóval át akart kelni a folyón, öt dollárt kellett fizessen.

1947-ben az komoly pénz volt és 48 mai dollárnak felel meg.

Aztán már nem kellett annyi urán. Sokan elköltöztek Hitéből. A Hoover-gát megépítésével a városkának feljebb kellett költöznie, a legrégibb épületeket elnyelte a Powell-tó emelkedő vize.

A 95-ös utat idővel modernizálták és 1967-ben egy híd épült a Glen-kanyon fölé.



Pár évtized múlva le is aszfaltozték a 95-öst. Hite pár tucat lakossal továbbra is létezik a Colorado partján, bár szerintem nem tűnik nagyon vidám helynek. De legalább van ott egy benzinkút és lehet jeget venni.

A szarvasos szomszéd

Abandoned house
Originally uploaded by ribizlifozelek

Két sarokkal arrébb lakik a szarvasos szomszéd. A szarvasos szomszéd nem a szarvairól kapta a nevét, hanem a terasza tetején tartott műanyag bologató és világító rénszarvasokról.

Szerencsére a rének már elöregedtek és nem bólogatnak és világítanak, csak elkeseredve pihentetik fáradt fejüket a falon. Halloweenkor társaságot kapnak és egy nagy műanyag, felfújható sütőtököt szerelnek fel melléjük. Vagy a sánta rének szívják ki belőle a levegőt, vagy egy arrajáró madár végezte ki, de a tök ereszt és naponta bánatosan rátehénkedik a rénekre.

Nem teljesen világos, hányan lakják a házat. A verandán felhalmozódott vicik-vacakok alapján több tucatnyian is lehetnének. Autóból négy parkol a ház előtt és egy az udvarban. A ház előtt, az utcán álló piros Dodge Raider terepjáró másfél év alatt egyszer sem mozdult el innen. Az udvarban álló meghatározhatatlan jellegű mikrobusz az összetört és homogén masszává olvadt ágyaktól nem tud kiállni.

Egy alkalommal volt ott még ennél is nagyobb kupleráj, amikor egy menekülú drogfutárt lőtt szitává a seriff a kertben.

A mikrobuszt pár napja megpróbálták kiszabadítani, de a nagykapu - amit még nem láttunk nyitva - három darabra esett szét. Ezzel a tulajdonosok fel is adták a harcot, a kapu romjait visszatámasztották a félfákhoz és úgyhagyták az egészet. A kerítést korábban legalább megcsinálták - a ház nagyon metodikus, úgy kéthavonta elenged egy léc és kiesik a járdára. Én mindig nekitámasztom a kerítésnek, mielőtt a kutya vagy valaki más belelép valamelyik kiálló szögbe, a lakók meg előbb utóbb visszaszögelik a deszkát.

Azt, hogy a nagykapun kivigyék a mikrobuszt az udvarból, ők sem gondolták komolyan. A felhajtón parkol ugyanis egy őszesfekete autó. Azért őszes, mert a fekete fényezése foltokban fehér lett. Ő egy jóval régebbi és ramatyabb autót váltott fel, aminek örökké nyitva volt a csomagtartója és egy műanyag hurok akadályozta meg a fedelet a kinyilásban. Annak a járműnek kutyás beütése volt, apró olajcsöppekkel jelölte területét, ami idővel egy zsíros masszává állt össze a kocsi alatt.

A ház előtt parkol még egy szintén piros Pontiac Grand Am, amit háromhavonta függetlenül a külső hőmérséklettől meg kell bikázni, hogy elinduljon. A leltárhoz hozzátartozik még egy fekete Chevy terepjáró, amit főleg azért tartanak, hogy alkalomadtán a többi autót indítsák el az akkumulátorairól.

Esténként látni, hogy a nappaliba egy billiárdasztalt állítottak fel, meg egy bárpultot, illetve a hozzátartozó neont. Ettől éjjelente a ház kisérteties lila fényben úszik.

Két állandó lakót ismerünk, egy szőke hölgyet, ő jár a Pontiackal és egy lófarkas fickót. Mellettük végtelen számú egyéb humanoid bukkan fel ott, ők segítenek rendbetenni a kertet, amikor korán halnak a drogfutárok.

Még jó, hogy nem vagyunk nagyon kiváncsiak.

A csodálatos lekvár

Cake
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ezt a bejegyzést eredetileg tegnap szerettem volna megírni, de akkor a dátum - április 1 - miatt mindenki viccnek gondolta volna. Pedig komoly.

Tegnap feltúrtam a hűtőt, a tormát kerestem. Közben kezembe akadt egy üveg eperlekvár.

Meglepődtem.
Ebből az eperlekvárból sütöttem októberben valami finomat a diákoknak. Az üveg alján maradt fél centi legvár, azt eltettem és megfeledkeztem róla. Az üvegcse pedig lapult a hűtő sarkában, mint eper a fűben. Átvészelte a takarításokat, a hűtő teljes kirámolását és csak lapult a molé mögött.

Összevontam a szemöldököm, védőn átöleltem a kutyát és szigorúan rászóltam a levárra:

- Kifele!

Nem mozdult. Yoda rettegve bújt hozzám.

- KIFELE!

Semmi.
Azt hittem, hogy apiciny üvegcsében (Great Value) már egész civilizációk fejlődtek ki. Miniatűr hódítók masíroznak az eperlekvár értékesebb pontjai fele.
Mivel a mikrobáknak, baciknak és a penésznek is vannak jogai, összeszedtem bátorságomat, miközben a kutya szűkölve bújt el az asztal alatt, egy határozott mozdulattal letekertem a hat hónapja kinyitott lekvár tetejét.

Eperillat.

Belenéztem.

Csend. Semmi mozgás.
Eperlekvár.

Elővettem egy régi, ócska kést és óvatosan bedugtam az edénybe és kivettem egy darab zselét.
Eperlekvár. Tiszta eperlekvár.
Megkóstoltam.
Eperlekvár.
Megettem.
Eperlekvár.

Nagy dolog a tudomány.
Vajon ha elfogy a kőolaj, akkor ilyen lekvár se lesz többet?

Horrorsztori

Horror
Originally uploaded by ribizlifozelek

Hétvégén bevásárolni voltunk, Yodának vettünk egy kis ennivalót. Remélem, a 15 kilos zsák egy időre elegendő lesz a Mester számára.

Azért vettük a nagyobbik zsákot, mert így tíz pénz kedvezményt kaptunk.

Miután kifizettük a zsákocskát, körülnéztünk az állatkereskedésben és döbbenten láttunk meg egy szokatlan pultot.
Teljesen úgy nézett ki, mint a puccos bioboltok egészséges retket kínáló polca. Ezek azok a retkek, amik majd kicsattannak az egészségtől és amiket egészségtől kicsattanó organikus farmerek termesztenek olyan természetes farmokon, ahol még a dízel is bio.



Hüllőeledel-központ - olvastuk.

Ettől persze azonnal az otthon tartott kicsi, vidáman futkározó T. Rexek jutottam eszembe, ahogy fogócslázás közben bájosan átharapják az asztal és a gazdi lábát - egy mozdulattal.

Aztán kiderült, van itt tücsök elvitelre. Az egzotikus konyhát kedvelő állatbarát vesz egy tucat tücsköt (11 cent 12 zenész) és már vetheti is a ciripelő jószágokat a madárpók elé.



Idővel azt is megtudtuk, hogy sokan vesznek öt-tíz pénzért tücsköt, bogarat, lefagyasztják és amikor kell, kivesznek egy-egy darabot és kendermagként a ragadozó elé szórják.

Az egészséges, természetes diéta hatására a hüllök jókedvűek lesznek és a madárpók is csillogó - nyolc - szemmel fogja követni kis gazdáját.
A magunk részéről hüllők és pókok helyett maradunk a kutyánál. Valamiért úgy érzem, Yoda kedvesebb, hűségesebb és ragaszkodóbb társ, mint egy varánusz vagy egy madárpók.

Házikenyér

Bread with parmesan and basil
Originally uploaded by ribizlifozelek

A kapitalista társadalomban a munkás elveszíti az ellenőrzést az általa előállított termék felett. A fogyasztó sem áll közvetlen kapcsolatban az általa várásolt áruval. Marx szemében ez az elidegnülésnek hívott folyamat a magántulajdon megjelenésekor kezdődik és az ipari-kapitalista társadalomban csúcsosodik ki.

A munkásnak elszakad az árutól és nincs beleszólása annak sorsába. (Az ősközösségben más volt, az ember annak adott az általa gyűjtögetett szamócából, akinek akart, vagy akinek nagyobb volt a bunkója.)

A fogyasztók is elidegenültek az általuk előállított terméktől, nincs lehetőségük a gyártási folyamat ellenőrzésére. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ma már semmi közünk ahhoz az ételhez, amit elfogyasztunk. Elidegenültünk az ebédtől. Mások által felnevelt, idegenek által levágott, ismeretlenek csomagolta, szállította, hűtötte, eladta húsokat veszünk - ha ugyan nem egyből egy fagyasztott készételt teszünk a kosarunkba, hogy az ismeretlen pénztárosnak kifizethessük csúcsragadozói létünk árát.

A fenti gondolatmenet - nemcsak - április elseje tiszteletére íródott. Jóval bővebb lére eresztve sok helyen olvastam hasonlókat. Egy kommunista ex-pék (nem a Marosán) egyenesen azt állította, hogy az első szög a kapitalizmus koporsójába a házikenyér.



- Vegyük vissza az ellenőrzést a kenyerünk felett! - mondja.

Természetesen ehhez előrecsomagolt és így elidegenült lisztet használ. Tisztességes világban dolgozó bérből és fizetésből élő embernek ritkán van ideje megtermelni magának a búzát, betakarítani, megőrölni, megsütni a kenyeret és örömében kecskebakot vágni, amikor a mindettől megcsömörlött gyereke húsz év után meglátogatja.



Mi gyakran sütünk kenyeret - bolti lisztből. Sütőporból (elidegenült gyári termék) egy óra alatt lehet fogyasztható kenyeret készíteni. A különlegesebb, házi kovásszal készült kenyér elkészítése reggeltől estig tart. Az élesztős kenyér sütése picit gyorsabb.

Minden kenyérnek más az íze. Mindegyikbe kicsit más lisztet, alapanyagokat teszünk. Természetesen nem azért sütünk kenyeret itthon, mert nem szeretjük a gaz kapitalizmust, hanem mert egyszerűen finom.

Gdansk - Isztanbul

On the trail
Originally uploaded by ribizlifozelek

Gdansk-Isztambul, nem egy új fapados járat, hanem egy útvonal. Jason Goodwin barátnőjével 1991-ben elsétált Gdanskból az Aranyszarv öbölig. (Goodwin, Jason: On foot to the Golden Horn - a walk to Istanbul, ed. Picador, 2003.)



Kate és Jason, egy barátjukkal, Markkal vágtak neki az útnak. Sokszor szénakazlakban, az erdőben aludtak, időnként magánházaknál szálltak meg. Többször meghívták őket, időnként pedig fizettek a szobáért. Természetesen időnként szállodába mentek.

Rengeteg minden változott 1991 óta Közép-Európában - és rengeteg minden nem. Voltak pillanatok, amikor a leírások akár tegnapiak is lehettek volna. Szlovákiában több kis falusi vendéglőben, miután végigböngészték az étlapot, kértek valamit - nem volt. Kértek valami mást, az sem volt. Végül kiderült, az egész kocsmában egyféle ételt lehetett rendelni. Kisértetiesen ugyanez történt velünk nem egy alkalommal Szlovákiában. Kassán, Lőcsén. Csak öt-tíz évvel később.



Jason történészként a török birodalommal és Bizánccal foglalkozik, e újabban pár jó krimije is megjelent. Az utazó jól megfigyelte a demokratikus átmenet útján tántorgó országokat. Legtöbb megállapítása - úgy érzem - a józan észen és a helyiektől nyert információn alapul.



Az utinapló egy szubjektív esszé. A szerző mondatiból világosan érezni, hol érezte jól magát és hol nem. A lengyeleket szerették, a szlovákokat kedvelték. Itt is, ott is volt pár kellemetlen kalandjuk, de jól érezték magukat. Magyarországot is nagyon jó helynek találták.



Viszont itt történt velük valami érdekes. Egész úton tartottak Romániától, amiről sok rosszat hallottak. Mivel Jason nagyon arra akart menni, társuk, Mark egyedül ment tovább Belgrád fele. Ők pedig tanácstot kértek Budapesten egy erdélyi származású lelkésztől. A lelkész adott nekik egy ajánlólevelet és az Úr kegyelmére bízta őket.

Innentől kezdve a legtöbbször első útjuk a templomba vagy a paplakba vezetett. Segítettek árvaházakban, részt vettek mindenféle felekezet istentiszeletén - ugyanakkor magyar és szász vendéglátóik megmutatták nekik Erdélyt.



Jó hatvan évvel korábban kisértetiesen hasonló dolog történt Patrick Leigh Fermorral. A fiatal angol hátizsákkal, gyalog koplalta végig Európát. Esztergomban azonban, ahogy áthaladt a Mária Valéria hídon, megismerkedett egy magyar főnemessel. Ettől kezdve a magyar arisztokrácia kézről-kézre adogatta a fiatal utazót. Fermor magyar szemszögből írta le Erdélyt is. Isztanbulig tartó utazásának magyar szakasza Erdők s vizek között címen jelent meg otthon.



Hihetetlen volt, hogy hatvan évvel később, mennyire megismételte magát a történelem. Kate és Jason a románokat nagyon nem szerették. Szomorúan látták a szászok elvándorlását, pont a Marosvásárhelyi progrom után jártak az országban. Egyértelműen látták, Erdély kulturálisan egész más, mint a Kárpátok másik oldala.

Annyira jól érezték magukat, hogy először Váradról akartak visszafordulni, majd Marosvásárhelyről jókora kitérőt tettek Székelyföld fele. (Gyalog húsz kilométer is erős egynapi járóföld, itt meg azért jóval többről volt szó.) Legtöbbet itt töltötték egy helyben, volt, hogy egy hetet is vendégeskedtek valahol.



Csíkszeredáról Tusnádfüdőn át haladtak Sepsziszentgyörgy fele. Voltak Szászhermánban és azt hiszem, Illyefalván is, majd megérkeztek Brassóba. Itt abban a református vendégházban laktak, amit én is jól ismerek.



Törcsváron át hagyták el Erdélyt és annyira elegük lett, hogy a háromezer kilométeres gyaloglás során itt szálltak először járműre. Így jutottak el Giuriuig, ahonnan már csak pár lépés volt Isztambul.