Mikulásra megnyílt a Google e-könyvesboltja.
Egyből rávetettem magam, bár csak egy kis részét néztem meg: három millió könyvet végigböngészni kicsit hosszadalmas. Inkább csak ismerkedtem a könyvesbolttal.
A felület egyszerű: olyan, mint az összes Google alkalmazás. Nincsenek csicsák, urgáló mikulások, hátterek, semmit. Minimalista dizájn, egyszerű kezelőfelület.
Természetesen lehet címre, tárgyra, szerzőre, témára keresni és lehet tematikusan böngészni.
A témákon belül a könyveket ár szerint is lehet rendezni, külön gomb vezet a már nem jogvédett, ingyenes könyvekhez. Gyorsan "meg is vettem" Washington Irving Tales of Alhambra című könyvét.
Vásárláskor bankártyával lehet fizetni. A könyvet le lehet tölteni a kívánt formátumban: Apple kütyükre, Androidra és Nook-ra. Kindlére nem - az ingyenes Google könyvekből a számítógépen lehet Kindle-formátumot varázsolni.
A megvásárolt könyv nem kötődik eszközhöz. Ha valaki megvette iPadra, nyugodtan letöltheti ugyanazt Nook-ra is. A könyvek - hasonlóan a Kindle bolthoz - a szerveren (is) tárolódnak. A megvásárolt holmik a Google postafiókhoz kötődnek. Gyarkolatilag itt is bárhol lehet könyvet venni, ahol van internet.
A könyvek jóval olcsóbbak e(lektronikus), mint p(apír) formátumban, de a Google boltja csak fillérekkel olcsóbb, ha olcsóbb, mint az Amazoné.
Jelenleg hárommillió e-könyv érhető el a Google könyvesboltjában. (Ha minden jól megy, jövöre a bolt az Egyesült Államokon kívül is működni fog.)
A Google pár éven belül szeretne százharmincmillió könyvet árulni. Az lesz az olvasók kánaánja. Addig viszont érdemes megszabadulni a könyvesbolt-részvényektől.
Tegnap este félálomban és finom ételekkel eltelve emlegettem a könyvgépet: azt a masinát, ami az igényeknek megfelelően azonnal kinyomtat egy könyvet.
Több ilyen masina létezik, én az Espressót ismerem kicsit jobban, úgyhogy róla írok.
Gyakran fordult elő velem, hogy a könyv, amit kerestem, amit el szerettem volna olvasni, nem volt elérhető. Elfogyott, nem nyomták utána, a könyvtárban nem volt meg, vagy a létező egy példányt kikölcsönözték, vagy az épp nekem kellő oldalt egy éles szerszámmal akkurátusan eltávolították.
Többször feltettem a szónoki kérdést, ha már valami nem elérhető e-könyvként, miért nem lehet egy olyan gépet csináni, ami ha kell egy könyv, kinyomtatja, beköti és lehet olvasni. Nincs raktárkészlet, szállítás, leltár, csak pár ketyere van, ami köpködi a könyveket.
Szóval, ilyen ketyere van.
Az Espresso olyan, mint egy fénymásológép a Star Trekből. A gépnek egy háromszázoldalas könyv nyomtatása és kötése négy percbe kerül. A könyv bármekkora lehet nagyjából 14x11 és 22x26 centi között. A gép jelenleg maximum nyolcszáz oldalas kiadvánnyal bírkózik meg egyszerre. A specifikációk szerint egy oldal nyomtatási költsége 1 cent. Az nem derült ki, ebben benne van-e a villany, a karbantartás, festék. (Az ARTIJUST díja Magyarországon még extra lenne, mert a gépben van merevlemez és mert papírt használ. Az Artijust meg nem szokta érdekelni, hogy a tartalomhordozót legális vagy illegális célra használjuk, mind bűnözők vagyunk.)
Az egyetemen van már ilyen kütyü: egy rendes könyv annyiba kerül, mint egy rendes könyv. Ha valaki Google Books-t szeretne nyomtatni, akkor ötszáz oldalig a könyv 11 dollárba kerül, ötszáz felett 13-ba.
A gép a szerzők saját irományaiból is könyvet csinál: az egyetem 25 dollárt kér a könyv feltöltéséért-beállításért, majd 5 centet oldalanként. Ha valaki viszi a megfelelő minőségű papírt, akkor 4 cent.
A könyvgép szerintem zseniális ötlet. Nincs olyan, hogy elfogy az egyetemi jegyzet. Nincs olyan, hogy a raktárban rohad a jegyzet. Nincs olyan, hogy egy könyv hiánycikk (nem a művészeti albumokról van szó, hanem mezei, olvasni való könyvekről). A borító nem flancos, dombornyomású, hanem egyszerű, de ettől eltekintve a könyv könyv.
Nem tetszett az új könyv, amit aKindlére vettünk. Nem volt jó. Előfordul, van pár könyvünk, amit tévedés volt megvenni. Kinyitni. Beleolvasni. Van, amit csak az mentett meg az azonnali kidobástól, hogy egy repülőn ennek komoly következményei lehetnek.
Ez a Kindlére vásárolt könyv is rossz volt. Vagy nem egyezett az ízlésünk a szerzővel és a többi olvasóval.
Kiderült azonban egy jó dolog a Kindléről: ha nem tetszik a megvásárolt e-könyv, hét napon belül 'vissza' lehet küldeni. Kell írni egy emilt az Amazon honlapjáról, ki kell tölteni pár rovatot (rendelésszám, cím) és mehet is vissza a könyv, azaz az elektron. Az Amazon pedig a következő alkalommal letörli a könyvet a Kindléről.
Hét nap alatt mi szinte bármit kiolvasunk, de azért nem fogunk minden könyvet így visszaküldeni, csak a rosszakat.
Tamáskodva kezdtem el használni az indiai szakácskönyvet. Féltem, hogy vagy hozzávaló nem lesz, vagy az étel lesz annyira egzotikus, hogy önmagában a recept elolvasása is egy bollywoodi akciófilm témája lehetne.
Julie Sahni könyve nem ilyen. Amikor elkezdtem olvasni a Classic Indian Cooking-ot, úgy éreztem, a Joy of Cooking amerikaiaknak készített, indiai változatát olvasom.
És tényleg. A könyv mindent elmagyaráz. Milyen fűszer mire való, miből mit lehet csinálni és miként kell különféle indiai kenyeket készíteni akkor, amikor valaki nem akarja bolti kenyérrel beszennyezni a száját.
Julie Sahni könyve egy valamiben különbözik a Joy-tól. Julie nem Irma. Nem egy nehéz anyagi helyzetbe került nő, aki megírta receptjeit. Julie Sahni profi szakács. Két indiai éttermet is vezetett, mielőtt megírta volna a könyvét. Emellett 1973 óta főzőiskolát vezet azoknak az amerikaiaknak, akik indiaiul akarnak főzni.
Julienek van egy másik, a szememben nagyon vonzó cége is. Az iroda gasztoturizmussal foglalkozik: tizenötnapos utakat szervez Indiába, ahol az utazók luxusszállodákban laknak és végigeszik az indiai konyhát. Szemináriumokon vesznek részt, alapanyagokat próbálnak ki és megpróbálják megérteni az indiai konyhát.
Jó könyv ez. Nem véletlenül van túl a 42. kiadáson. Többször mondtam, akármit csinálok, ha indiait kell főznöm, akkor abból előbb utóbb pörkölt lesz. Ez a szakácsköny segített rajtam. Amikor használom, akkor nem pörkölt lesz az ételből, hanem gulyás.
Szokásos könyvtárlátogatásom alkalmával megláttam egy vörös szalagot: VESZÉLY! - hírdette a felirás.
Közelebb mentem.
A KÖNYVTÁR A LEGVESZÉLYESEBB HELY A VÁROSBAN!
A könyvtár összegyűjtött néhányat azokból a könyveiből, amik valamikor, valahol be voltak tiltva, vagy amiket be akartak tiltatni.
Impozáns lista volt.
Ott volt többek közt Bradbury, Benchley, Conard, Defoe, Dumas, Faulkner, Fielding, Flaubert, Grisham, Heller, Hawthorn, Lawrence, Miller, Mitchell, Nabokov, Orwell, Roth, Sinclair, Stoker, Tolkien, Voltaire.
Nem tudom, a világ mely pontján és melyik könyvtárában találták ki az ilyen kiállításokat, de nagyon ötletesek.
Egy spanyol barátomnak szerettem volna megvenni az Utas és holdvilágot spanyolul.
Nagyon szeretem ezt a könyvet és azt hiszem, ez a barátom is értékelné. Kétezerben megjelent egy nagyon jó fordtítása (El viajero bajo el resplandor de la Luna, Editorial Bronce).
Megnéztem egy könyvesboltban.
Hatezer. Meg egy kis föl.
Kicsit soknak tünt.
Megnéztem egy spanyol könyvesbolt weboldalán.
Tizennégy Euró.
A politikusok legszebb álmával, a kettőszáznyolcvanas Euróval számolva is csak négyezerkettő.
Agyvíz fel.
Kossuth Védegylete is valahogy így csődölt be, azt hiszem. Az emberek azt mondták, hazafi vagyok, nem madár.
Azonnal írtam egy másik spanyol barátomnak, aki Magyarországon él, de most otthon nyaral. Kéne egy könyv. Ő majd szépen beteszi kis bőröndjébe és elhozza.
A különbözetet pedig megisszuk. Ezzel is a hazai ipart támogatjuk majd.
Rengetegen mentek el 50 centért, egy dollárért könyveket venni a könyvvásárba.
A bejáratnál kartondobozokat stócoltak fel, akinek kellett, vett egyet és abba pakolta a könyveket.
A könyvespolcok közötti sorokat nagyon szűkre méretezték, két ember nehezen fért el egymás mellett. Könyvekkel még nehezebben. A két fő folyósóra a legkényelmesebb út jelenkori politika soron át vezetett. Ott nem állt senki.
A "kidobott" könyvek között megtalálta Fukuyama munkáját a történelem végéről.
Egy külön folyosót kaptak a spanyol nyelvű könyvek. Mellettük volt még egyetlenegy polc "Egyéb európai nyelvek" felirattal. Ezt persze ki lehetett volna tenni szinte az összes egyéb folyosóra.
A folyosók elejére írták ki, mit is lehet benn találni. Biztos véletlen, hogy a New Age és az okkultizmus között a Gender Studies kapott helyet.
Hosszú sorok kígyóztak a pénztáraknál. A pénztár egy doboz volt, ahova a könyvtárosok bedobták a pénzt. Egy ceruzával felírták egy sajtpapírra, mennyit fizetett a vevő. A sajtpapírt eltette a vevő. Nem vitték túlzásba az adminisztrációt.
Egy idősebb úriember egyetlenegy keménykötésű könyvet vett. Ott állt türelmesen a sorban, hogy kifizethesse az egy dollárt. Mindenki másnál raklapszámra tornyosultak a könyvek. Egy könyvtáros megszólította az úriembert: Kifizeti nekem? Akkor nem kell sorbaálljon. Így is történt.
A városi könyvtárban kétféleképpen lehet visszaadni a könyvet: autóval és gyalog.
A gyalogos a hagyományos módszer, be kell sétálni a könyvtárba és a pulton tátongó éhes szájak valamelyikébe be kell pottyantani a könyveket.
A másik lehetőség nagyon amerikai: a könyvtár mellett van egy rövid szervízút, ott két-három nagy fémdoboz. Ezekbe kell az autóból behajigálni a kiolvasott könyvet, meghallgatott CD-t, DVD-t. A fémdobozra nagy betűkkel rá van írva: A bedobott könyvekért, CD-kért, DVD-kért felelősséget nem vállalunk!
Ide dobtuk jó egy hete a Jason Goodwin könyvét, a On foot to the Golden Horn - a walk to Istanbult.
Pár napja jött egy értesítés a könyvtárból, hogy lassan vissza kellene adni ezt a könyvet.
Pánik.
De hát bedobtuk. Egy HETE!
És a FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK dobozba.
Telefon a könyvtárba.
- Hát, nem találjuk, de levesszük a kártyáról.
Gdansk-Isztambul, nem egy új fapados járat, hanem egy útvonal. Jason Goodwin barátnőjével 1991-ben elsétált Gdanskból az Aranyszarv öbölig. (Goodwin, Jason: On foot to the Golden Horn - a walk to Istanbul, ed. Picador, 2003.)
Kate és Jason, egy barátjukkal, Markkal vágtak neki az útnak. Sokszor szénakazlakban, az erdőben aludtak, időnként magánházaknál szálltak meg. Többször meghívták őket, időnként pedig fizettek a szobáért. Természetesen időnként szállodába mentek.
Rengeteg minden változott 1991 óta Közép-Európában - és rengeteg minden nem. Voltak pillanatok, amikor a leírások akár tegnapiak is lehettek volna. Szlovákiában több kis falusi vendéglőben, miután végigböngészték az étlapot, kértek valamit - nem volt. Kértek valami mást, az sem volt. Végül kiderült, az egész kocsmában egyféle ételt lehetett rendelni. Kisértetiesen ugyanez történt velünk nem egy alkalommal Szlovákiában. Kassán, Lőcsén. Csak öt-tíz évvel később.
Jason történészként a török birodalommal és Bizánccal foglalkozik, e újabban pár jó krimije is megjelent. Az utazó jól megfigyelte a demokratikus átmenet útján tántorgó országokat. Legtöbb megállapítása - úgy érzem - a józan észen és a helyiektől nyert információn alapul.
Az utinapló egy szubjektív esszé. A szerző mondatiból világosan érezni, hol érezte jól magát és hol nem. A lengyeleket szerették, a szlovákokat kedvelték. Itt is, ott is volt pár kellemetlen kalandjuk, de jól érezték magukat. Magyarországot is nagyon jó helynek találták.
Viszont itt történt velük valami érdekes. Egész úton tartottak Romániától, amiről sok rosszat hallottak. Mivel Jason nagyon arra akart menni, társuk, Mark egyedül ment tovább Belgrád fele. Ők pedig tanácstot kértek Budapesten egy erdélyi származású lelkésztől. A lelkész adott nekik egy ajánlólevelet és az Úr kegyelmére bízta őket.
Innentől kezdve a legtöbbször első útjuk a templomba vagy a paplakba vezetett. Segítettek árvaházakban, részt vettek mindenféle felekezet istentiszeletén - ugyanakkor magyar és szász vendéglátóik megmutatták nekik Erdélyt.
Jó hatvan évvel korábban kisértetiesen hasonló dolog történt Patrick Leigh Fermorral. A fiatal angol hátizsákkal, gyalog koplalta végig Európát. Esztergomban azonban, ahogy áthaladt a Mária Valéria hídon, megismerkedett egy magyar főnemessel. Ettől kezdve a magyar arisztokrácia kézről-kézre adogatta a fiatal utazót. Fermor magyar szemszögből írta le Erdélyt is. Isztanbulig tartó utazásának magyar szakasza Erdők s vizek között címen jelent meg otthon.
Hihetetlen volt, hogy hatvan évvel később, mennyire megismételte magát a történelem. Kate és Jason a románokat nagyon nem szerették. Szomorúan látták a szászok elvándorlását, pont a Marosvásárhelyi progrom után jártak az országban. Egyértelműen látták, Erdély kulturálisan egész más, mint a Kárpátok másik oldala.
Annyira jól érezték magukat, hogy először Váradról akartak visszafordulni, majd Marosvásárhelyről jókora kitérőt tettek Székelyföld fele. (Gyalog húsz kilométer is erős egynapi járóföld, itt meg azért jóval többről volt szó.) Legtöbbet itt töltötték egy helyben, volt, hogy egy hetet is vendégeskedtek valahol.
Csíkszeredáról Tusnádfüdőn át haladtak Sepsziszentgyörgy fele. Voltak Szászhermánban és azt hiszem, Illyefalván is, majd megérkeztek Brassóba. Itt abban a református vendégházban laktak, amit én is jól ismerek.
Törcsváron át hagyták el Erdélyt és annyira elegük lett, hogy a háromezer kilométeres gyaloglás során itt szálltak először járműre. Így jutottak el Giuriuig, ahonnan már csak pár lépés volt Isztambul.
egy hasonló technológiai váltás. Nem zizeg. Nem lehet (nem érdemes) belőle több ezer darabot egymás mellé tenni a polcra és, radikális politikai változások esetén nem lehet belőlük máglyát rakni. Egyébként tökéletes könyvek. az Amazon 2007 novembere óta árulja. A cuccot pillanatok alatt elkapkodák és a termék még most is várólistás az Amazonon. kódolt AZW és kódolatlan Mobipocket (PRC, MOBI), valamint txt formátumot olvas. Ismeri az audiobooks, audible és MP3 formátumot is. Az utóbbiakat USB kábellel vagy memóriakábellel lehet feltölteni a ketyerére.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
