On the road
Originally uploaded by ribizlifozelek Eleinte nem nagyon akartam GPS-t.
- Csak tudom, hogy hova megyünk - mondtam.
- De azt nem tudod, hogy hol vagy! - hangzott a válasz. Ez így ebben a formában nem volt igaz, mindig tudtuk, hol vagyunk - kisebb nagyobb közelítéssel. Na jó, időnként elveszett a cetli, amire fel volt írva, hogy hova megyünk, sőt, időnként az a cetli is elveszett, amire fel volt írva, hogy miként mehetünk arra a helyre, aminek a címe az előbb elveszett.
A GPS meg megjött.
Nézegettem a Garmin dobozát és nem nagyon tudtam hova tenni az autóban. Kiderült aztán, van hozzá ki babzsák, amivel fel lehet tenni a műszerfalra és nem repül el fékezéskor, kiszálláskor meg nyom nélkül elpakolható. A GPS megy a tokjába, a babzsák a kesztyűtartóba, a tolvaj meg nem is sejti, hogy az autóban valaha is volt ilyen technika. Egy szélvédőre szerelt állvány láttán még kísértésbe esne és csak a jármű feltörése után jönne rá, hogy a Garmint mi elvittük magunkkal.
A GPS Egyesült Államok térképpel érkezett, de meg lehet hozzá venni az európai térképmodult. Annélkül is megmondja a koordinátáit, de az egy városban nem segít sokat. Ha meg kitör a Harmadik Nagy Balhé, úgyse fog működni, mert az amerikaiak lekapcsolják a civileket a műholdról.
A GPS ugyanis egy amerikai katonai rendszer, amit a gonosz kommenisták miatt tettek a civilek számára elérhetővé. 1983-ban ugyanis a szovjetek elsütöttek egy nagyon rossz viccet:
- Szása, az nem egy koreai utasszállító repülő?
- De, Misa, eltaláltad.
A koreai gép navigációs hiba miatt tiltott szovjet légtérbe keveredett - vagy kémkedett, vagy az űrlények vitték tévútra - az összeesküvéselméletek száma közelít a végtelenhez. Az esetet követően Reagan elnök felajánlotta a még nem működő GPS-t polgári felhasználásra is.
A katonák természetesen bármikor lekapcsolhaják a polgári jelet, akár egy adott területen is és akkor a sötétben bujkáló ellenforradalmárok már nem fogják pontosan tudni, hol is vannak. Az EU azt szerette volna, ha majd egyszer valaha a távoli jövőben és egy messzi galaxisban valamikor elkészülő Galileo rendszere állandóan sugározzon polgári frekvencián, de idővel amerikai nyomásra megegyeztek: szükség esetén ezt a jelet is blokkolni lehet. (Elvileg 2013-ban talán működni fog a Galileo.)
Nem hittem volna, hogy a GPS használatát ennyire szokni kell. Meg kell érteni a ketyere lelkét - azaz előre be kell állítani a preferenciáinkat: többet akarunk autópályán menni vagy a legrövidebb utat választjuk? Csak főuton megyünk, vagy mellékutcákon? Amikor a tavaszi kirándulásunkról jöttünk haza, a Nuvi a legrövidebb útra vezetett volna minket, ami 12 km-t spórolt volna meg nekünk - mi inkább felmentünk az autópályára és hatvan kilométer hegyiút helyett hetvenet mentünk autópályán. De ismétlem, ez a mi hibánk, nem mondtuk meg a gépnek, hogy mit akarunk.
Salt Lake Cityt elég jól ismerjük és tudjuk, mikor melyik főutat érdemes elkerülni a kisutcákon át. Ezt a ketyere nem tudja. Az útfelbontások nagy részét azonban ismeri és útvonaltervezéskor figyelembe veszi.
Tudja a sávokat - ezt a tulajdonságát nagyon sokra becsüljük. Nagyobb kereszteződésekben megmondja, melyik sávba kell állnunk. Nagy felbontásra állítva a kanyarokat is tudja - azaz pontosan látható a képernyőn, pillanatokon belül milyen kanyarhoz érkezünk. Néha túlzottan precíz is a lelkem, mert az nem mondhatjuk meg neki, hogy Hitébe akarunk menni, ő tudni akarja, hogy azon belül hova, noha a településben igazán utcák sincsenek. De aztán tökéletesen odanavigál.
Eleinte nagyon érdekes volt, hogy időnként megszólal egy vadidegen ember a kocsiban és megmondja, merre menjek. A ketyere mindenféle lehetetlen nyelven beszél, még magyarul is, de valahogy az amerikai-angol hölgy hangja jobban tetszik, mint a magyar.
Ahogy közeledünk egy útelágazáshoz, a hang megszólal és elmondja, majd ennyi idő múlva erre kell menni. A képernyőn közben látni az utat, a keresztutcákat, a magasságot, sebességet és - ha beállítjuk - az adott területen érvényes megengedett sebességet is. (Ez a funkció néha téved, jobb a táblákat nézni a képernyő helyett.)
Ha véletlenül túlszaladunk a kereszteződésen és nem arra megyünk, amerre kellene, a GPS női hangja szemrehányóan megszólal: RECALCULATING és hallani az áramkörök lemondó sóhaját.
Mivel a 21. században vagyunk, a képernyőre időnként reklámok ugranak fel és szólnak, hogy most épp egy gyógyszertárhoz közeledünk. Ilyenkor a szemrehányó géphang által felzaklatott idegeinket lehet nyugtatóval csillapítani.
A Garmin gyönyörűen elvezet minket mindenhova, ahova menni akarunk. Emellett viszont abban is segít, hogy megmondja, hova menjünk. Kérésre szépen kilistázza a közeli műemlékeket, boltokat, benzinkutakat, stb. Tényleg nagyon jó. Én béna vagyok és néha összetévesztem a külső tükörrel, de ez egyre ritkábban fordul elő. Egy valamit nem tud: szólni, hogy autó van előttünk - ezért kell mindent indulás előtt beállítani vagy ezért kell valaki, aki a ketyerét nyomkodja menet közben, mert vezetni és Garmint vezetni egyszerre nem megy.
Igaz, Yoda még nem próbálta, lehet, neki sikerülne.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.