2013. május 19., vasárnap

A nagy zabálás

Living traditions

Lelkesen nyalogattam a feketeerdő-tortát a csomagtartóból. Amikor már az indexlámpáról kanalaztam a keveréket, feltünt, hogy Sacher torta is van benne.

Tudom, kulturember nem a csomagtartoból (és a lámpabúráról) eszi a Sachert, amit különben is tisztán kell fogyasztani és nem feketeerdő-tortával keverve, de a Living Tradition fesztiválon a svájciaknak nem volt dobozuk. A cucc a csomagtartó előtt beleborult a rántottharcsába. Legalább nem azzal keveredett össze. Hogy a csevabcsicsi az hogy keveredett bele a sültbanánba, az pedig máig nem tudom megmondani.

A Living Tradition-ből engem most csak a kaják érdekeltek. Zenélhettek a népek a színpadon napestig, árulhatták a népművészeti cuccokat, én a 18 konyhasátrat jártam végig.
Kétszer, mert nem tudtam egyszerre mindent elvinni. Igy is katasztrófa lett belőle: összekeveredtek a torták.

Gondosan felépített tervet követve jöttem: először lerohantam a kolumbiai boltot, ahol papas chorreadast vettem. Innen átsiklottam a peruiakhoz sültbanánért. Itt derült ki, hogy a sok lelkes amatőr szakács felveszi a rendelést, kiírja az árat, aztán azt ad és számláz, amit akar. Mivel egyenlő arányban tévednek felfele és lefele, mindegy, nem kell vacakolni. A sültbanánhoz nem kértem babot (ami feláras), de kaptam és kevesebbet fizettem, mintha a bab nélküli verziót kértem volna ki. A végén letettem a számolásról, kértem, fizettem és mentem tovább az egyre megdöbbentebb pillantások keresztüzében: akkora tányérhalommal egyensúlyoztam, mintha egy hadsereget láttam volna el.

A baszkoktól burgonyakrokettet vettem, a svájciaktól tortát, a bosnyákoktól vegyestálat (és valódi palacsintát). A Soul Kitchen-ben egy négynőnyi termetes hölgy nézte elismerően az addigi zsákmányt. A Soul Kitchen ütős voltát bizonyította, hogy nem ő volt a sátoban a legkövérebb eladó.

Itt rántott harcsát vettem rizzsel és mustárzölddel (ez nem egy hasmenés jelzôje, hanem a mustárnövény levele).

Valószínûleg itt és a tibeti kajálda között került a zsebembe egy rúd rejtélyes eredetû rablóhús. Az, hogy a kukoricakenyeret miért és hol vettem, örök rejtély marad.

A polinéz sushit (spam sushiban) betettem a hawaii burger mellé (amihez adtak egy autentikus előre csomagolt lapkasajtot), ezt rátornyoztam kenyerekre, majd elindultam haza. Ekkor történt a baleset, a feketeerdő beleesett a csomagtartóba és magával rántotta a Sachert.

Örültem, így sokal több jutott nekem a törtából.

(PS: nem ettünk meg mindent. Pár morzsát eltettünk másnapra.)

2 megjegyzés:

Ziebi írta...

És mennyi ideig tartott végigállni egy sort?
Legutóbb mikor mi voltunk, mire sorra kerültünk madjnem éhen haltunk :D

zsuzsi írta...

Meg jo h tuleltetetek, ennyi mindent osszeenni :D