
- Hol vagyunk? - nézett körül V. Az utcát utcának se lehetett nevezni. Volt benne középen egy villamo sín. Két oldalról egy-egy zárt kerítés határolta, a szélén gaz nőtt és nem volt járda.
Csak egy taxis volt talpon a vidéken, aki valószínűleg egy hullát próbált meg örökre elrejteni.
Egy kapun túl elhagyott gyárat láttunk (eladó, ha valakit érdekelne).

- A temetőnél.
- Kinn vagy benn? - pislogott V a visszapillantó tükörből a taxisra.

Jó húsz éve voltam itt is. V-nek tíz éve ígérem, hogy eljövünk. Most eljött az alkalom.
Ahogy közeledtünk a kapuhoz, előbújt az egyik őr.

Csengettünk.
Vártunk.
Az őrhöz csatlakozott társa és rövid tanakodás után nem tépték fel a kaput, hogy legrágják rólunk a húst.

Aztán jött a gondnok.
Beengedett.

- Oh... - mondta V. Áthaladtunk a Lajta Béla tervezte ismét omladozó ravatalozó mellett. Felnéztem és azt kívántam, hogy sapka helyett sisak legyen rajtam, hátha a marvanytablakat követik a teglák is.

A Salgótarjáni uti temető a magyar szecesszió kincsesháza. Mind szinte minden magyar kincsesház, az ebek harmincadjára került.

Amikor először itt jártam, esténként vidám sírrablók törték fel a kriptákat, hogy kiszedjék a koporsókból az elhunytakat, majd az ólomkoporsóval a vállukon elszaladjanak. Vagy hogy csinálják ezt.
Akkor még kiborogatott koporsókat is láttunk egy-egy kripta mélyén.
Most nagyobb rend volt. Remélem, nem azért, mert elfogytak a koporsók.

A temető minden képzeletet felülmúlva pusztult. Jobban, mint a Kozma utcai temető szecessziós sírjai.

Itt minden közel volt a teljes eltünéshez. A sírokat felfalta a buja jövényzet, az ösvények elmosódtak, a kövek elmozdultak, a sírok kisértetiesek voltak.
V egyre hallkabban csodálkozott rá az újabbnál újabb részletekre.

Fél szemmel azt leste, jönnek-e az óriáspókok vagy a viperák. Esetleg a viperákon lovagló óriáspókok. Vagy a kísértetek. Vagy a sírrablók.

- Hihetetlen - sóhajtotta, miközben kikerült egy kriptába vezető lyukat - Ezt a temetőt helyreállítva mutogatni kellene.
- Ne mondd, hogy így nem drámai.

Összenéztünk.
- Menjünk - mondta V nagyon csendesen.
Mentünk.

Megjegyzés: javaslom, hogy a blogbejegyzés nyomán idetaláló látogatók adományaikkal egészítsék ki az ebek kosztját. Így talán megmentik egy vigyázatlan turista életét. Esetleg a karját.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése