2014. május 7., szerda

Big Boy


Big Boy

A Nagyfiú a mező közepén állt és kimagasodott a tömegből. Azon, hogy mekkora a tömeg, talán jobban meglepődtünk, mint azon, hogy mekkora a Nagyfiú.

De így legalább látszott, hogy milyen nagy is a Nagyfiú.




Big Boy
Azt hittük, sose érünk ide, pedig nem voltunk messze a belvárostól. Gyárak és rendezőpályaudvarok között tekergett a szervízút olyan izgalmas telephelyek mellett elhaladva, mint egy kútfúrógyártó üzem.


Big Boy watching

Nemcsak a Big Boyt lehetett innen jól látni, hanem a várost is. Látszott, a vasútmániásokat csak a mozdony érdekli. A hegyek hidegenhagyták őket.

Big Boy

A Big Boy a világ egyik legnagyobb gőzmozdonya. Ebből a tipusból huszonöt darab készült és 1941 és 1962 között Wyoming és Utah között küzdötték le a hegyeket.


Big Boy

Az egyik példányt, az 4014-est a Union Pacific visszavásárolta egy kaliforniai vasútmúzeumtól és elindította Cheyenne felé, egyik műhelyébe, hogy ötven év után újra működőképessé tegyék.

Big Boy

A mozdony körül álló vasútbarátok szavai alapján lesz vele munka, de mindenképp szeretnék elmenni majd öt év múlva megnézni az elkészült mozdonyt.

Big Boy

Yodának tetszett a mozdony, remélem, nem tett benne nagy kárt, amikor megjelölte.

Yoda pulling the engine

1 megjegyzés:

Ypszi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.