2014. június 5., csütörtök

Új ösvény a Hidden Hollowban

Hidden Hollow

Yodával szeretünk a Hidden Hollowban sétálni. Nem egy nagy séta, de vannak kacsák, meg halak, meg fák, meg rét és erdő és közel is van.

A bevásárlóközpont az túlzottan is civilizált, de ott meg lehet Banán Split-et enni.

Hidden Hollow

A Hidden Hollow annak ellenére jó hely, hogy a környéke egyre jobban beépül. A kis parkot emellett be fogják kapcsolni Salt Lake City egyik nagy ösvényrendszerébe, a Parleys patak partján épülő gyalogos-kerékpáros korridorba.

Hidden Hollow

Ez egészen a hegyektől kanyarog majd a Jordán folyóig és a házunkhoz közel fog elhaladni a villamos mentén.

Hidden Hollow

A Hidden Hollowban több, korábban "földburkolatú" ösvényt lebetonoztak a Parleys Trail számára és már majdnem elkészült az alagút, ami a kisparkot köti össze Sugar House óriási parkjával egy nyolcsávos út alatt.

Hidden Hollow

Yodával épp egy elveszett szemüveg mögött pózoló csigát próbáltunk lefotózni, amikor a kevés járókelő egyike megállt mellettünk és méltatlankodva azt mondta:

- Igen, Nature Trail, az, de BETON! Ez is beton, az is beton, milyen természet az, ami BETON!

Igaza volt, de azért a férfi meglepő jelenség volt,  ahogy ezek után szó nélkül sarkonfordult és elviharzott.

Mire magunkhoz tértünk, a csiga bemozdult a fotóba.

Hidden Hollow



Nincsenek megjegyzések: