Nem készültünk a tabáni sétára, spontán úgy alakult, hogy A-ból B-be a lehető legegyenesebben kanyargó úton gyalogoltunk, ahelyett, hogy BMV-vel (busz-metró-villamos) mentünk volna.
Ha már ott voltunk, bekanyarodtunk a régi Tabán egyik leghangulatosabb utcájába. A sikátor időgépként működött az Alexandriai Szent Katalin templomig.
Eddig elhihettük, hogy a régi Tabánban járunk. Pont arról beszéltünk, hogy nincs időnk megnézni a kiállítást a tabáni szerb székesegyházról, amikor Budapest legkeskenyebb háza mellett egy pici park közepén megláttunk egy emlékmúvet.
Ezt az emlékművet még sose láttuk és a mocsárszerű sár dacára megközelítettük. (Tudom, tudom, miért télen nézünk várost és miért nem gumicsizmban).
A rácvárosi szerbek eltüntek, a Tabán eltünt és végül a templomukat is lebontották a háború után. Csak ez az emlékmű maradt.
De itt van a közelében a világ egyik legközpontibb fekvésű transzformátorállomása. Nem volt jó csere.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése