2020. június 21., vasárnap

Egy régi udvarház végnapjai


Sears Mansion

Szerettem az a házat.

Nem ismertem a tulajdonosait, csak néha köszöntünk egymásnak, ha arra jártunk.

1896-ban épült, gyümölcsösök vették körül és kertjében pici tó partján lehetett pihenni.

A ház kertre néző oldalán órási, árnyas tornácon sütögettek néha.


Aztán valamikor eladták a házat, új lakók költöztek be, akik megcsináltatták a légkondicionált tetőteret, ahol kosarazni is lehetett volna, de ugyanakkor eltüntették a buja előkertet és magas kerítést emeltek a Sears udvarház köré.


Az udvarházat Septimus W. Sears építette (nem tudni, hogy tényleg hetedik gyerek volt vagy szülei kötődtek az IV. századi olasz Ilesi Szent Szeptimiuszhoz). A mi Septimusunk Angliában, Coldecot-ban született Bedfordshire-ben 1844-ben. Fiatalon megtért mormonnak és kivándorolt Utahba.

Itt luxus hintókat árult, majd gabonakereskedő lett. Az így felhalmozott pénzből bankot alapított, majd a ZCMI nevú mormon szövetkezet egyik vezetője lett.

ZCMI

Sears jókora házat emelt népes családjának Salt Lake City Liberty Wells nevű részén.

A házat, szemben az akkor szokásokkal, téglával burkoltatta.

A ház jól bírta magát, mindig megálltam előtte, amíg Yoda megjelölte valamelyik fát a járda szélén és megcsodáltam az épületet. Kicsit irigyeltem is az új tulajdonosokat.

Sears Mansion

Aztán 2020 március 18-án jött egy 5.7-es földrengés, mi pedig döbbenten láttuk, hogy a ház mennyire megrongálódott.

Earthquake damage

Ekkor már nem irigyeltük a tulajdonosokat, akik alig pár hónapig élvezhették az udvarházat.
Reméltük, hogy helyreállítják a házat, aztán egy nap reggeli sétánkon Yodával megtorpantunk.

Site of Sears Mansion

A ház eltünt, a gyölölcsös eltünt és a tavacska se maradt meg.

- Gyere - rángatta meg a Mester a pórázt - most pisilhetek máshova.

Site of Sears Mansion


Nincsenek megjegyzések: