2021. március 14., vasárnap

Adózás

Doing Taxes

Közeledik Amerika egyik legfontosabb napja, április 15, az Adóbevallás határideje. Ez annyira fontos nap, hogy még az állampolgársági vizsgán is kérdezik, (A pontosság kedvéért, ha április 15 péntek és vasárnap közé esik, akkor az utána jövő hétfő vagy kedd.)

A tavalyi malőrből okulva, amikor a járvány miatt hónapokig karanténban tartották az adóbevallásunkat, most elhatároztuk, az egészen online adjuk le.

Minden el is készült, megcsináltam mindent szépen piszkozatban és már csak át kellett másolni. A program szólt, hogy a ha magam akarom online kitölteni, akkor tudnom kell kezelni az űrlapokat, mert a segítség csak az alapvető műveletekre terjed ki.

Ebből persze nem esett le nekem, hogy az oldal tud összeadni. Erre akkor jöttem rá, amikor hiába próbáltam beírni az összegeket. Rövid szakálltépés után jutottam el oda, hogy megtaláltam a "Do the math" feliratú gombot, ami valóban, mindent összeadott és kivont, amit kellett.

Én meg, mint egy őrült könyvelő, csak írtam be a nullákat mindenhova, hogy össze tudja adni őket.

Aztán elkészültem és pikk-pakk leadtam. Fél órába se telt, megjött, hogy nem jó, visszadobják. Küldtek is egy hibajegyzéket.


Error


Néztem a hibalistát, még volt három ilyen és vakartam a fejem. 

- Ez meg mi?

Yoda taxes does

Szerencsére találtam egy online hibakód-keresőt, ami lefordította a halandzsát. (Hogy miért nem lehetett egyből azt küldeni, az rejtélyesebb, mint egy adóbevallás.)

Ebből kiderült, hogy az egyik hiba triviális: nem válaszoltam arra kérdésre, hogy van-e kriptopénzem. Valós se nagyon van, nemhogy kripto, de mindegy.

A másik hiba is hasonló volt, véletlenül rossz helyre írtam az egyetem irányítószámát.

A harmadik, na a harmadik: nem írtam magyarázatot a nullák mellé. Mert hát ott a rovat, meg kell mondani, hogy mi a nulla. 

Ahelyett, hogy mellé írtam volna betűvel, hogy zero, zip, nada, niente, nothing stb, egyszerűen kitöröltem a nullákat. Egy kivételével, de ezt nem vettem észre csak akkor, amikor megint visszadobta a gép az adóbevallást.

Na, megint leadtam és ekkor végre átment!

Meg is jutalmaztam magam.





B&J

Nincsenek megjegyzések: