A robotok köztünk gurulnak

Valami elsuhant a lábam mellett és nem Puppey volt és nem mókus.

Néztem a guruló szemetesládára emlékeztető valamit, ahogy apránként navigált az emberek mögött.

Puppeyt a guruló valami nem érdekelte (ez csak fél évvel később változott meg), talán mert nem pattogott, mint egy labda és mert nem volt bozontos szőrös farka, mint egy mókusnak.

Engem azonban nagyon is érdekelt a valami és utána eredtem (ellentétben a labdákkal és a mókusokkal).

A robot átmanőverezte magát az egyetemet látogató turistacsoporton, majd elindult tovább. Volt, aki szemezett vele, más észre se vette.

Mint később megtudtam, egy sajátos ételhordóval hozott össze a sors: az egyetemen nyolc ilyen robot hordja ki a rendeléseket a konyháról.

A robotokat Starshipnek hívják - mondjuk én Artúrnak nevezném őket -, az online megrendelt ételt a vendéglős bepakolja a tárolóba, majd a robot elindul a megrendelő által egy térképen beállított helyre.

A kiszállítás pár dollárba kerül, de a robot nem tarhál borravalót. Sőt, gépolajra valót se.

A robotok hat kilométer per órával haladnak és elsőbbséget adnak mindenkinek, autónak, villamosnak, gyalogosoknak, bicajoknak és valószínűleg a mókusoknak is.

Amíg fel nem lázadnak és el nem rabolják a kiszállított sütiket.

Túlélőfelszerelés - Sose lehet tudni....

Sose lehet tudni, mikor jön jól egy szalmabála a csomagtartóban...

Euréka völgyei

 - Mindjárt! - ránéztem a GPS-re, ahol a bejelölt pont közeledett. Tükörbe néztem, senki, indexeltem és lassítottam. Valahol itt kell jobbra fordulni.

- Most!

Bíztam a GPS-ben és a navigátorban és kanyarodtam és valóban, ott volt az út és pár méter után volt hely parkolni.

Innen simán be tudunk gyalogolni a leírások szerint - ez az ilyen túrákban ez a problémás part. Aki leírja, az a saját véleményét és tapasztalatát írja le. Volt, aki azt írta, innen csak lánctalpas járművel lehet továbbmenni, mások azt, hogy bármivel, aminek kereke van. Vagy lába.

Mi a lábas verziót választottuk és elindultunk gyalog a jóminőségű úton.

Ez az út valamikor a vasutat követte. Az egyik vonalat, ami Eurékát összekötötte a Utah Lake partján fekvő Elbertánál futó fővonallal.

A töltésen látszott, nem a transzkontinentális vasúthoz tervezték. Durva, de tartós munka volt.

Mi itt kanyarodtunk el a vasút mellől és indultunk el felfele egy sokkal keskenyebb úton.

Ahogy mentünk felfele, egyre jobban leláttunk a völgybe és végül megpillantottuk a távolban a Utah Lake-et és mögüle kiemelkedtek a Wasatch-hegység hófödte csúcsai.

Szép volt és már ezért megérte idejönni.

Már nyíltak kedvenc piros virágaink is.

Az út mellett megláttunk egy kisebb völgyet, ami egy oázisnak bizonyult.

A kevés csapadék ebben a völgyben összegyűlt és nem tudott leszivárogni, így sokkal zöldebb növények nőttek itt, mint a környező domboldalakon.

A völgyet egy szárazvízesés zárta le.

Itt megpihentünk, míg Puppey egy farönkre vetette magát és elkezdte szétmarcangolni, majd felnézett:

- Hazavihetem?

Kristályokat és szép köveket jöttünk ide keresni - de végül csak egy felderítésre futotta.

Most már ismertük a helyet, láttuk, merre lehet menni követni a vasutat, merre lehet piknikezni és merre lehetnek a kövek.

Egy közeli hegyoldalon láttunk egy rég elhagyott és beomlott bejáratot.

Érdekes, hogy a gerendákat nem vitték el innen, pedig általában amikor felhagytak a műveléssel, majdnem mindent elvittek innen.

Volt, hogy csak egy lyukat hagytak maguk után.

Természetesen azonnal kerestem egy kavicsot és bedobtam. Nem hallottam semmit.

Leguggoltam mellé és bedobtam a kisebb sziklát. (Max egy barlangi medvét dobhattam fejbe, itt már minden bánya rég bezárt.)

Szóval bedobtam a követ és számoltam, számoltam, számoltam, aztán abbahagytam.

A bányamakettnél megtanultam, hogy itt egyes bányák közel nyolcszáz méter mélyen vannak.

Nekem inkább az volt az érzésem, hogy Kínába dobálom a köveket, de nem, semmit se dobtak vissza.

A birkák érdeklődve nézték, mit csinálok.

Annyit tettünk még, hogy felmentünk egy közeli hegytetőre, hátha látni onnan valamit - de csak a következő hegytetőn álló embert láttuk, aki vagy egy bánya szelleme volt vagy a pásztor.

Kapuzárási Ribizli-pánik

Idővel az ember picit meghülyül és elkezd nem racionális dolgokat csinálni, eléri egy bizonyos korban a kapuzárási pánik, például vesz egy piros autót.

Én úgy éreztem, hogy piros autót venni elcsépelt és nem is igazán izgalmas. Én valami sokkal merészebbet akartam. Olyasmit, amit sokan szeretnének, de kevesen mernek megtenni.

Megkóstoltam az Idaho Spud-ot.

Idahót a reklám szerint az Idaho Spud teszi híressé.

Ottjártunkkor mi nem tudtunk erről a hírességről és kihagytuk a "Mit csináljunk Idahóban?" listáról.

Pedig az Idaho Spud benne van a száz legnépszerűbb Észak-Nyugat Amerikában árult édességben.

Az Idaho Spud százhuszonegy éve mozgatja meg az amerikaiak legállatiasabb ösztöneit. Úgy éreztem, ideje, hogy én is kipróbáljam.

Néztem a hírességet és tudtam, meg fogom ízlelni.

Akármi is van benne.

Ami valahol egy nagy igazság.

Az Idaho Spud összetett csokoládéból készül. Ez azt jelenti, hogy a kakaóvaj helyett telített növényi zsírokat használnak a csokoládé elkészítéséhez. Ezt a csokit nagy mennyiségű kukoricasziruppal javítják fel.

Ezzel a csokoládéval borítják be a kókusz- és kakaóízű pillecukrot (helyi nyelven marshmallow-t) és az egészet megszórják kókuszreszelékkel.

Az egész úgy remegett tekintetem alatt, mintha kocsonyából készült volna kukoricaszirup helyett.

Ahogy hozzáértem, egy remegés futott végig rajta, mint háj-cunami egy szumóbírkózón. Talán ezért is szeretik egyesek fagyasztva enni. Akkor nem vonaglik biztos menedékbe.

Ne mondja senki, hogy nem teszek merész dolgokat vénségemre!

Beleharaptam.

Az édesség remegett és számban valami édes, ragadós massza zárta össze fogsoromat.

Nem túl diszkréten megpróbáltam egy papírszalvétába köpni, de nem akart távozni a számból.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ennek még nem jött el az ideje, még egy darabig kispolgár maradok.

Szabad asszociáció

Ránéztem új kultuszminiszterünkre, Péterfi Gergelyre (azaz a fotójára a 444-ből) és lehet, csak nekem jutott eszembe a Belga egy régi száma:

Magyar rapper nyílt tekintettel,
Pödört bajusszal, nem szőrzettel!
Magyar rapper bajsza, mint a magyar bika szarva:
Fölfelé áll, nem lekonyul,
körszakállhoz nem hasonul!

Akit csak az említett rész érdekel, az 1:32-nél kezdődik.

Bányamakett - Euréka

Euréka legnagyobb meglepetése a kalaptartó után ért.

A meglepetés nem az iratszekrény volt, nem is a sheriff elfekvő, közel nyolcvan éves jegyzetei.

Számomra a legnagyobb újdonság egy fura, üvegasztalszerű valami volt.

A makett Eurékának, környékének és az alattunk elterülő mélységnek a háromdimenziós makettje volt.

Csak Euréka alatt tizenhét bánya van rengeteg lejárattal, aknával, szellőzővel, bejárattal. Helyesebben lejárattal: a legmélyebb bányák nyolcszáz méter mélyen vannak. Némelyik aknáját ma is lehet látni.

A káoszban valahogy rendet kellett tartani.

A felső üveglapokra berajzolták a szintvonalakat és ezzel elkészítették a város háromdimenziós föld feletti makettjét.

A föld alatti részekhez barajzolták az alagutakat a megfelelő mélységbe - a megfelelő üveglapokra.

Egyes helyeken a járatokat drótokkal jelölték, itt csak rajzoltak. 

Ha valami új adatot kellett a modellre vinni, kiszedték a megfelelő üveglapokat és berajzolták a részleteket.

Nagyon tetszett a makett és tudtam, még egy csomó egyéb izgalmas dolgot lehet itt Eurékában találni.

Adams gazda vízesései

Az Adams-vízesést már rég meg akartuk nézni, egyszer a bölényfutás után is, de mindig közbejött valami.

Most végre elhatároztuk magunkat és elindultunk - meglepő volt. Amióta utoljára a környéken jártunk, a kétsávos utat autópályává fejlesztették és a pict, gödrös parkolóból nagyobb komplexum lett, mint amit némely metróvonal végén találni. Már ahol van metróvonal.

Itt egy hatalmas és jórészt üres parkoló volt, ahonnan lelkesen elindultunk felfele. 

Itt a legtöbb túra úgy kezdődik, hogy egyik irányba a combizmot teszi próbára, a másikba a vádlit. Esetleg mindkettőt és oda-vissza.

Az első szerpentin pont arra volt jó, hogy eljussunk az egykori Bonneville-tó egykori teraszára, ahonnan meredeken mentünk tovább felfele, amíg észre nem vettük, hogy rosszfele megyünk.

A vízeséshez el kellett volna kanyarodni, de mi egyenesen továbbmentünk az Adams-kanyonban.

Az Adams-vízesést, csakúgy, mint az Adams-kanyont - nem meglepő módon - egy Adams nevű emberről nevezték el, aki arról volt híres, hogy a környéken víztározókat ásott ki (lásd legfelső fotó) és hétévente megházasodott és minden feleségétől lett hét gyereke.

Mivel a kanyon is és a patak is jól nézett ki, mi továbbmentünk felfele, hogy megnéztük, ott milyen.

Mert hát biztosan érdekes.

Az is volt!

Az ösvény egy érdekesebb és ezzel párhuzamosan egyre meredekebb lett.

Szokás szerint az ösvény olyan volt, mintha túlméretezett lépcsőkön mennénk felfele.

Úgy ezer méterrel feljebb már kezdett elég lenni a vadregényből.

Közben egy futó időnként elfutott mellettünk (fel a tetejéig és le az aljáig, aztán megint, ad infinitum vagy ad orrvérzés), amikor negyedszer futott el mellettünk, akkor megkérdeztük, mennyi van hátra, azt mondta, már kevés.

Valóban, a patakparton elértünk egy szárazvízeséshez, ahol erős vízcsobogást hallottunk.

Itt bele kellett gázolni a patakba, hogy továbbjussunk.

Amikor kiértünk a kanyarból, azt mondtuk, Ó.

Ez volt a felső-vizesés. Természetesen ez is Adams. (Upper Adams Falls).

A vízesés katlanjában nem is kellett közelmenni hozzá a zuhanyozáshoz.

Innen már csak lefele lehetett menni.

Láttunk lefele pár kisebb vízesést és elhatároztuk, ha már ittvagyunk, megnézzük, hol rontottuk el és megkeressük az alsó vízesést is.

Szóval ott rontottuk el, ahol a virágok nyíltak.

A sego lilly-knél nem felfele, hanem jobbra kellett volna menni vízszintesen, hogy utána menjünk fel, le, fel-le.

Itt a tűző napon kellett menni, ami Utahban májusban már nem kellemes.

Ez a vítesés is kárpótolt a fáradtságért.

Az utolsó métereken lemászni nem volt egyszerű, de sikerült. Sőt, fel is tudtunk jönni!

Határozottan jó zuhany volt a végére, mégha hideg is. A patak ugyanis olyan volt, mintha megolvasztott hó folyt volna benne. Valószínűleg, mert az is folyt benne.