Azt, hogy kifeküdjek a "beach"-re napozni, azt fontolgattam. Nagyon csábító hely volt.
A folyó túlpartjára azonban nem lehetett átjutni, pedig ott szerettem volna folytatni a tizenkét éve a meleg miatt félbeszakadt túrát.
Úgy látszik, itt ezzel a túrával nincs szerencsénk. Vagy át lehet menni a folyón, de meleg van, vagy nincs annyira meleg, de nem lehet átmenni a folyón.
Talán majd legközelebb kitalálunk valami kompromisszumot.
Ott álltunk a Virgin-folyó szurdoka mellett és néztük, merre is vannak a bloomingtoni sziklarajztok.
Közben éhező madarak csipegették le az autóról a rovarok maradványait.
Google azt javasolta, hogy induljunk el a zötyögő Cedar Pocket úton a zsomboly fele, majd onnan vagy menjünk ki az autópályára Beaver Dam-nál vagy kerüljünk a régi 91-es úton át Santa Clara fele.
Ezek az alternatívák egy óra tíz, egy óra tizenhét percet vettek volna igénybe.
Ehelyett mi átmentünk az autópálya hídján és egyből Észak fele fordultunk és az alábbi térképen szereplő kitérő helyett és fél óra múlva már a sziklarajzokat nézegettük Bloomingtonban.
Út közben belegondoltam, hogy így szoktak a Google (és egyéb) térképekben hívők belevezetni egy hóviharban a fagyhalálba.
- Túlmentem rajta - bosszankodtam - nem vettem észre a fáktól.
Ez már önmagában hiba volt: gondolhattam volna, hogy Riverside a fák között van - mert hát ez a táj nem a sok fáról híres.
Riverside sose volt város, inkább egy szervízállomás volt, mint Two Guns a 66-os út mellett vagy nem messze ide, szintén a régi 91-es út mentén Castle Cliff és társai vagy, a ma is működő, de kisebb faluvá hízott Little Field vagy hozzánk jóval közelebb Delle.
Riverside-ot a harmincas években alapították. Volt itt benzinkút, kávézó, étterem, autószervíz, gumis, pici szálloda és kiadó házak illetve pár ház, ahol a dolgozók laktak.
A régi 91-es út innen vezetett tovább St George, Beaver Dam és Mesquite után St Thomas-ba és onnan tovább Délre Las Vegas fele, ami akkoriban még egy, az előbbiekhez hasonló porfészek volt csak.
Riverside a Virgin-folyó hídjánál épült és jórészt az átmenőforgalomból élt.
A helybeliek is jártak ide vásárolni és itt fagylaltoztak is, de a fő bevételt az átmenő forgalom jelentette.
Amikor az ötvenes években megépült az autópálya elődje, Riverside elvesztette fő bevételét és a települést hamarosan elhagyták.
A házak, műhelyek sokáig elhagyottan is dacoltak az idővel, amikor azonban Mesquite népessége nőni kezdett, páran telegrafitiztak minden szabad falfelületet, aztán véletlenül egy-két épületet fel is gyújtottak és szemetet (vagy hullákat?) raktak le itt.
A modern szemét békésen megfér a történemi szeméttel, a halomba hordott konzervobozottak, amiknek datálásával ma külön szakemberek foglalkoznak.
Riverside pedig lassan pusztul visszalapul a pusztaságba.
Lehet, hamarosan romjai is eltünnek és majd Mesquite elővároskája lesz.
Az is lehet, hogy újra benzinkútként és pihenőként születik újjá, mert innan lehet eljutni a Gold Butte National Monumentbe.
De az is lehet, hogy a földet nem veszi meg senki és Riverside visszaporlik a folyó homokjába.
Megvettem karácsonyra ajándékba A 19. feleség című könyvet, ami egy mai poligám vallási közösségben, Utahban játszódó krimi. (Majd valamikor írok róla.)
Teljesen véletlenül néztem rá a magyar borítóra és meglepődtem.
Nem tudom, hogy a magyar borító tervezője olvasta-e a könyvet (minek az?), de, hogy másként értelmezte a könyvet (címet?) mint az amerikai borítótervező, az biztos.