Doyle macskái

Doyletól szomszédai végtelen mennyiségű kóbormacskát örököltek.

Hamar megszületett a döntés, hogy a macskákat az utca tovább eteti.

R vacsorát ad, Ch és J ebédet, T tízórait és mi reggelit.

Ez utóbbi részünkről hiba volt: a macskák megtanulták, hogy nálunk reggelit kapnak és már reggel öt fele megjelennek a teraszon és ott várnak, a mozgásérzékelő legnagyobb örömére. Ennél csak én örülök jobban, aki automatikusan kapja az értesítést: mozgás van a teraszon!

Öt óra van és gyülekeznek a macskák.

Amikor hatkor kitámolygok az ajtón, ott ülnek a macskák és lesik minden mozdulatomat.

Már amelyik lát, mert a társaságban volt egy félszemű és egy háromlábú macska. Meg egy süket.

A félszemüt és a háromlábút befogták az állatvédők és ők most egy menhelyen élnek. De hát végtelen mennyiségű macskából kettő az továbbra is végtelen mennyiségű macska.

A süket macska a legnagyobb probléma: mivel már tíz életét elhasználta a kilencből, meglehetősen rozzant és nemcsak süket, de fogatlan is. Szerintem a fogait egy pitbull fenekében hagyta.

Vigyázni kell rá amíg eszik, mert kollégái elennék előle a kaját. Ezért külön kap enni és miközben eszik, általában egy fém eszközzel verem a fém postaládát: ettől a többiek elszaladnak a süket meg nem érti, mi a probláma.

Ez húsz percig tart, mert a süket macska l a s s a nnnnn eszik.

Múltkor kitettem nekik egy lejárt tonahalkonzervet. A macskák körbeülték és megették, majd szomorúan nézték a tonhal helyét.

- Tudjátok, hogy a szabadság a tonhalnál is fontosabb? - mondtam nekik.

Nem tudták és tovább nézték az üres tányért.