Még több kövület

Gimbelem gombolom, megáll az ész,

egyre több az agyában a mész! - dúdoltam az ősi kövületkereső rigmust, miközben felfele caplattam a hegyoldaba.

Miután a múltkor megtaláltuk itt a sziklarajzot, vérszemet kaptam és elhatároztam, hogy visszajövünk és megnézzük a kövületeket is.

Remélem, hogy itt nem lesznek vérszívó rovarok, mint a másik közeli helyen.

Voltak, de nem sokan és hamarosan magunk mögött hagytuk őket az emberi civilizáció utolsó nyomaival, egy szétlőtt tévével együtt.

Tudom, hogy kimenni a Természetbe, venni egy mély levegőt és szétlőni a nemkívánt háztartási gépet az olcsóbb, mint terapeutához járni, de esetleg ma megvolta az "anger manegement" és stresszoldás, akkor esetleg össze lehetne szedni az eldurrogtatott lőszert és szétlőtt céltáblát. Attól csak nem lesz valaki újra frusztrált...

A sziklákon már közelről látszott, hogy nemhiába másztunk fel idáig.

- Megkövült koral! - mondtam Puppeynak, aki megszagolta és megöntözte a korallt.

- Nem éledt fel! - mondta szomorúan és ezzel befejezte az egyoldalú interakciót (na, ez milyen képzavar?) a korallokkal.

Azek a korallok az ordovíciumban éltek, ami régen volt (kb 485 millió éve és ha csak tíz százalékot tévedek a korukban, akkor is felmérhetetlen időtávlatról van szó).

Senki se vegyen mérget arra amit mondok (ha egyáltalán lehet olyant kapni), de ezek rugosa rendű virágállatok, ami gyönyörűen megfogalmazza, hogy mi is a korall.

Ezek a korallok lassan kierodálódnak a mészkőből (mivel keményebbek), mert agatizálódtak.

Innentől más szavakkal folytattam a káromkodást, mert utolértek a vérszívók, úgyhogy nem is kerestem a földön a törmelékben koralldarabokat, hanem felvettem a nyúlcipőt és elindultam Puppey vidáman himbálózó farkincája után.

Ide majd visszajövünk, ha a szárnyas piranyák megsültek és akkor keresünk majd nem beépített darabkákat.