Van egy, kihalóban levő utahi népszokás, miszerint a feleslegessé vált autókat leparkolják egy szakadék szélén, majd egy diszkrét pöccintéssel elindítják a mélybe.
Most egy újabb autótemetőbe mentünk, ami a város egy elegáns, hegyszéli negyedének a házai között kanyarog.
Azaz a házak alatt. És között.
A patakot rég csatornázta és felitta a város és az ösvény most hegyibicajosok kedvence. Úgyhogy mi óvatosan haladtunk felfele, készen, hogy elugorjunk, ha jönne egy bringa.
Rövid séta és pár kanyar után idilli, fás tisztásra érkeztünk, ami pici katlanként bújt meg a szurdok mélyén.
Fenn a katlan peremén voltak a csilivili házak, lenn a fák, az árnyék, a rét és az autók.
Azt hiszem, az autókat az előtt tajgetoszolták a mélybe, hogy ezek a házak megépültek volna.
Csak itt három autó alussza örök álmát, amit csak néha zavar meg a beléjük kötözött darazsak döngicsélése.
Ezért se készítettünk sok belső képet és csak kívülről néztük meg Detroit termékeit.
Amiket egy másik ősi népszokást követve természetesen szitává lőttek.
Ami szintén rég történhetett: elvileg ma nem szabad a város határán belül lövöldözni.
Miután végeztünk a roncsokkal, Puppey jelölt rajtuk egyet, aztán elindultunk vissza az autóhoz, amit szerencsére senki se lökött a mélybe.
Megcsodáltuk a millió dolláros panorámát és elindultunk haza. A másik három itt nyugvó autót majd máshonnan nézzük meg.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése