Scipio

Scipio városát Scipio Africanus-ról nevezték el.

Mert Scipio Africanus komoly segítséget nyújtott a város megalapításában 1859-ben.

Scipio Africanus, Hannibál legyőzője nem volt időutazó.

Scipio Africanus, aki Scipió megalapításánál bábáskodott, valószínűleg nem volt rokona Hannibál legyőzőjének. A utahi Scipio Africanust ugyanis Scipio Africanus Kenner-nek hívták és mormon politikus és ügyvéd volt, valamint a Mineral Cactus nevű bányászújság kiadója.

Scipio ügyvédként segédkezett Scipio megalapításában, amit akkor még nem hívtak Scipiónak. Allítólag az ügyvédi díjat drágáló helybeliek kínálták fel ezt a fizetési módot, mert Scipio akkoriban se volt egy virágzó közösség.

Bár akkoriban jobban mehettek a dolgok.

A város szisztematikus bejárásakor, amikor minden egyes utcán vágigautóztunk, sok szép pioneer otthont láttunk.

Az enyhén kietlen temetőben is volt pár díszes sír.

Ami mutatta, hogy akkor is voltak itt jómódú lakosok.

Most a város pár tehetős házat leszámítva egy elhagyott skanzennek látszott.

Egy olyan skanzennek, amiben ma is laknak és dolgoznak.

Már a mikor van munka.

A főutcán látszott, hogy valamikor sok munka volt, amikor Scipio az egész környező tanyavilág tanyaközpontja volt.

Akkoriban a főút is a város közepén haladt át és nem csak a mormon szövetkezetnek volt itt boltja, hanem volt itt olyan csokoládémárka is, amit Alaszkától Ausztráliáig árultak.

Ma legmenőbb üzletnek az egykori szövetkezeti bolt nézett ki.

Persze már ez se volt szövetkezet, hanem régiségboltként működött, ahol az álmos skanzen lakói árultak mindent, amit a nyikorgó fiókokban találtak.

Mert a város korlátlan mennyiségű rozsdás vacakkal rendelkezett ősi csetreszekből.

Pedig a kertek alatt megbúvó autókészleteikhez még nem is nyúltak.

Ha hozzányúltak volna, az én bejegyzésem is tovább tartott volna. De nem tartott, mert elmentünk a városka melletti tóhoz.