Az eresz II

Az ereszszerelés elvben egyszerű dolog. Ki kell mérni a vízszintest. Ezt madzaggal jelölni kell. Ki kell mérni a lejtést. Ezt kifeszített madzaggal jelölni kell. Aztán fel kell tenni az ereszt. Utána be kell kötni az esővízgyűjtő hordókat és már lehet is nézni, hogy gyűlik a locsolóvíz (nem húsvétra).



A helyzet akkor változik meg, amikor mindezt egy létráról kell elvégezni. Ekkor kiderül, hogy az olyan teoretikus fogalmak, mint vízszintes és függőleges egy régi ház esetében értelmüket vesztik.

Nincs az az ökör, amelyik olyan görbén tudna pisilni, mint a mi tetővonalunk. Az első szakaszon ez az utca fele lejt. Aztán vízszintes, aztán hol a kert, hol az utca fele lejt. A kert felől a dolog egyszerűbb volt, ott minden a ház sarka fele lejtett. Egyszerre mindkettő fele.

Ott álltam a létrán és üvöltöztem Archimédesszel, hol az a fix pont?

A nap hátralevő részében többet mászkáltam létrán, mint egy átlagos tengerész egy vitorláshajón. Amikor megvolt a vízszintes és meglett a lejtés, már csak fel kellett tenni az ereszt.

Ehhez két létra, négy kéz és két fej kellett. Ezt követően zsonglőrködni keztünk a fúróval, a létrákkal, a három méter hosszú ereszekkel, csavarokkal és tartóelemekkel.

Amikor elkészült a nagy mű, felavattuk egy üveg vízzel. Beleöntöttük a csatornába és néztük, lefolyik-e. Lefolyt.

Az eresz I - vörös és sárga

(Megjegyzés: a fénykép illusztráció.)

- Ezeken a házakon nem is szokott eresz lenni - magyarázták egyszer.

- Ez egy sivatag. Alig esik. Az ilyen bungalow-k teteje gyakran több mint egy méterrel túlnyúlik a falon, az eső nehezen tudja károsítani az épületet - tették hozzá.


Nézegettük a házakat a környéken, a legtöbb hasonló stílusú háznak nem volt eresze. Az ereszes házak közül a legtöbbön az eresz összeszedte a tetőről lezúduló esővizet és egyenesen leeresztette a ház mellé. Ugyanoda, ahonnan a tetőről hullott volna, csak koncentráltan.



Nekünk egy eresz volt felszerelve. Az eresz a veranda és az oldalsó bejárat fölül vezette el a vizet és eresztette rá az autóbeálló betonjára. Mivel a beálló a ház fele lejt, ezért szépen minden visszafolyt volna ugyanoda, ahova hullott volna, HA az eresz nem lett volna eldugulva. Nyár elején egy délutánt azzal töltöttünk, hogy a nedves iszappal szinültig telt csatornából kikanalaztuk a posványt (plusz pókok), ettől kezdve a víz nem az ereszen csordult túl, hanem lefolyt és szépen szétterült a betonon. Aztán felszáradt. Elvégre ez egy sivatag.




Végül megszületett a döntés: a ház másik két oldalára is teszünk ereszt és esővízgyűjtő hordót. Az utcai homlokzat meg öntözze továbbra is az előkertet - abszurd gondolatnak tünt összegyűjteni a vizet és aztán kilocsolni ugyanoda.

Első lépésként majomkodni kezdtem: megnéztem, máshol hogy is vannak a dolgok. Kiderült, hogy a legtöbb bungalón volt eresz, csak valamikor az elmúlt száz évben leszerelték.

A majomkodást létramászással folytattam. Ekkor kiderült, hogy a most egyenletesen vajszínűre festett szarudeszka a házon valaha sárga volt. Kanárisárga. Akkor volt kanáriságra, amikor a ház frissen épült - akkoriban a friss téglafalak még csillogó vörös szinnel néztek le az utcára.
Vörös és sárga. Jól nézhetett ki.

Az előtanulmányok elvégzése után már csak az ereszt kellett felszerelni.