Pusztába meredő rakéta

A kopár dombok mögül kibukkanó gyárváros szürreális látvány volt. Ennél már csak az előtt magasodó rakéták voltak meglepőbbek.



Pár éve voltunk rakétabázison Dél-Dakotában, ez azonban más volt: itt egy termékbemutatót láttunk. Az ATK egyik gyára elé kitette mindazt, amit most gyárt és ami többé-kevésbé publikus.



Leparkoltunk a vendégparkolóban és Yodával az élen lelkesen szaladtunk a csövek fele. Alapjábavéve a kiállított rakéták és gyorsítófokozatok óriási csövek olyan feliratokkal, mint Titan, Minuteman, Sidewinder, meg Patriot, meg NASA.



A Tiokol-nak is nevezett ATK mindent gyárt, ami rakétamotor. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb katonai beszállítója a utahi sivatag egy méretes darabját használja különféle hangos és füstös dolgok röptetésére. Egy másik sivatagdarabon pedig ezeket a hangos és füstös dolgokat szereli össze. Egy harmadik darabot jóval hangosabb és füstösebb robbantásokra tartanak fenn.



Az űrsikló szilárd hajtóanyagú rakétájának árnyékából a transzkontinentális vasút töltését láttuk a távolban. A vasút is, a rakéta is csúcstechnika volt a maga korában. Ma pedig lassan enyésző kiállítási tárgyak.

- Nem pisilem le - legyintett fülével Yoda - a végén még rozsdás lesz.

A kispesti nehézipar romjain

(Megjegyzés: a fényképek egy másik kirándulás alkalmával készültek.)

- A brmmmmmmm vágányra brsdfhkdkkmmmm gmdmmat érkezik. A mmmmmzzzzz mellett mmmmmm mmmmmzzzzannnnak.

Fél órája nem láttunk senkit. Vasárnap reggel a gyárnegyed elhagyatott volt. A hangszóró rekedt hangja hosszan keringett a téglafalak között.

1900-tól gyártott itt traktorokot a Hoffher gyár, amit a helybeliek nemes egyszerûséggel csak Hoffernek neveztek. Az osztrák származású gyártulajdonos jó gépeket gyártott. Úgy tudom, egyes vidékeken a traktort egy idôben Hoffernek mondták.



A hadiüzemmé alakított gyárat szovjetek ostromolták a második világháborúban. Ötvenhatban felkelôk lôtték innen a belváros fele haladó tankoszlopokat.

A csarnokokban traktorok, mezôgazdasági gépek és jármûvek készültek. A névváltozások ellenére a helybeliek csak a Hofferrôl beszéltek.

A vasútállomásról munkások tömegei érkeztek a gyárba. Mások villamossal jöttek.



Vasárnap csend volt.
Hétfôn visszajöttünk. Ekkor már volt egy kis mozgás: egy épületben ma is öntöde mûködik. Egy üzemcsarnokból gyerekgyár lett: gyermekvédelmi szervek irodái költöztek ide. Egy gigászi csarnokból raktár lett. Az összeszerelô-csarnok eltünt és egy autókereskedés költözött a helyére. Valahol az épületlabirintusban egy munkásszálló is meghúzódik.

A többi épület kísértgyár a szellemvasút mentén. Néha eldöcög egy-egy szerelvény Lajosmizse fele, megszokásból megáll és akkor a hangosbemondó gurgulázik egy kicsit.



A rozoga felüljáróról körbenéztünk. Lehetne itt egy nagy parkoló, járhatna a villamos és az emberek innen pillanatok alatt -a menetidô ma is csak húsz perc - beérnének a Nyugatiba.

Ábrándozásomból Yoda vert fel:

- Gazdi, bilibe ér a kezed. Különben sem szeretek téglára pisilni.

A Hidro

r

- Olyan volt a Gyár, mint egy anya - magyarázta V.

- Ha kellett valami, a Gyár adott - szinte hallatszott, ahogy nagybetűvel mondja a gyár szót.

- A garázst is, az egészet abból építettem, ami a Gyárban volt. Sokat dolgoztam vele, de az anyag semmibe se került.



A Hidromecanica valaha Brassó egyik legnagyobb gyára volt. A munkások, mint a létező szocializmusban mindenütt, sokat jártak szemináriumra, ahol hamar megtanulták a kommunizmus egyik alapvetését: mienk a gyár. Így ha szükségük volt valamire, fogták és hazavitték.



Mesélik, hogy amikor a 80-as években a gyár repülőgéphajóművekhez egy különlegesen ellenálló ötvözetet vásárolt, a melósok fellelkesültek és munka után is benn mardtak dolgozni az új anyaggal, így hamarosan mindenki kíváló minőségű késeket vihetett haza.



A Hidro közösséget teremtett. Az egykori munkások ma is összejárnak történeteket anekdotázni.

A Hidromecanica munkásai mást is megtanulak a szemináriumon. Elmondták nekik, hogy a munkásosztálynak ki kell állnia a jogaiért az elnyomókkal szemben. Amikor 1987-ben Ceaucescu utasítására a nagy élelmiszerkorlátozások idején csökkenteni akarták a fizetéseket, a brassói munkások ismét komolyan vették a tanultakat és sztrájkba léptek. Feldúltak pár pártirodát, mire a hatalom bevetette a hadsereget. Aztán nyugalom volt 1989-ig.



A rendszerváltás után a gyárat privatizálták és az értékes belvárosközeli telket eladták. Hamarosan egy Cora nyílík a Hidro helyén. Az irodaépületeket bontják, az üzemcsarnokok helyén már csak rommező van. A gyár zászlói még tartják magukat, de a 20. századi történelem e darabja is hamarosan nyom nélkül eltűnik.