Brassói napernyők

- Mi az a fara zahar? - kérdezte Á a brassói fagyizóban.

- Cukormentes.

- Menjünk.

Továbbmentünk szokásos fagyizónkba. Fagyiztunk és sétáltunk a Kapu utcán, néztük az embereket és megakadt a szemem egy napernyőn.

Brasov, regale oraselor in Romania.

Nagyon tetszett.

Aztán eszembe jutott, valami ilyesmit én már láttam itt. Akkor Brassó a világ egyik legjobb városa volt.

Tizenvalahány év után is folytatódik ez a zseniális reklámkampány.

Örültem neki.

És a fagyi is nagyon finom volt.

Takácsbástya

Mellékutca végén zsákutca mélyén jellegtelen félig nyitott jelöletlen kapu.

- Ez az! - örvendtem, de nem voltam biztos a dolgomban. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint Brassó egyik legérdekesebb erődítményének bejárata.

A Takácsbástya nemcsak Brassó legérdekesebb erődítménye, hanem a legeldugottabb is. Véletlenül nehéz megtalálni. Tanusíthatom, direkt se könnyű.

A legtetejére sajnos már nem lehet felmenni: félnek, hogy a hatalmas, erődtemplomokra emlékeztető faalkotmány hű marad hagyományaihoz és leomlik, mint ahogy a 18. század elején tette egy földrengés után.

A folyosók, gyilokjárók, lépcsőházak labirintusában járva időnként éreztük, hogy az egész épület szívünk dobbanásának ütemére remeg.

Hiába nyugtattam magam, hogy jól építkeztek az öregek, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a fél erőd nem véletlenül van lezárva.

A Takácsbástyát, ahogy neve is mutatja, a takácsok céhe védte. A jórészt 1500-as években emelt bástya önálló erődként is működhetett és ma Brassó talán legérdekesebb erődítménye. Szerintem jobb, mint a városfalak, vagy a Katalin kapu vagy a Fekete és a Fehér-torony.

Be lehet jönni (ellentétben általában a többi bástyával), mert nagy, van hol összevissza mászkálni és nincsenek is sokan.

Talán mert nem találják meg. 

Ha tudják, hogy létezik.

Még az is lehet, hogy ingyen is van. Ez nem volt világos, mert Brassó Megye Múzeumát amúgy is meg akartam nézni a város óriási makettje miatt. Valószínű, ha oda nem megyünk be, ezért nem kell fizetni.

De nem kérdeztük meg: a város 1896-os makettjét érdemes megnézni, csakúgy, mint később a kilátást a bástya tetejéről.

Remekül látszanak a városfalak, a környező bástyák és valami látszik a belvárosból is. 

A Fehér- és a Fekete-toronyból jobb a kilátás, de ez a bástya sokkal érdekesebb.

Rég voltam, megérte visszajönni.

Legközelebb talán helyre lesz állítva az egész épület.

Vagy addigra összedől.

Drakula tematika

Brassóban jóban erősebb volt a Drakula-tematika, mint régen. Régebben ez Tölcsvárra (Bran) korlátozódott (majd teszek be linket, amikor nem telefonról pötyögök, betettem). 

Most már mindenütt vannak vérszívók. 

Lehet, azért, mert tényleg több a vámpír. Az egyik maradványait meg is találtuk, miután kilépett a napra és elégett. Láss fotó. 

Idegenvezető a templomnál

- Egy fontos oka van, hogy itt álltunk meg - mondta az idvez a brassói Fekete templom oldalánál. 

Az okot én pontosan tudtam. Nem mert az itteni oldalkapunál lehet szerinte megfigyelni az 1689-es tűzvész nyomait a kövön, hanem mert - szerintem - ez volt a templom környékén az egyetlen hely, ahol a tűző napra lehetett tenni a csoportot. 

Hiába no, minden pályán előfordulnak szadisták.

Kávézó Brassóban

Brassó.
Kapu utca.
Kávézó.
Festival 39.

 

Nem tudom, hogy eredeti állapotába állították-e helyre a kávézót vagy kitaláltak egy régit, de a belsőépítész tökéletes munkát végzett.

Klasszikus kávéházi belső, bútorok és hangulat fogadott. Meg wi-fi. És finom kávé. Meg jó hangulat.



Békésen ültünk. Megbeszéltük a világ dolgait. A változásokat. A rokonokat. A politikát. A gazdaságot.

Ha van időnk, a világ összes baját megoldottuk volna.

De menni kellett ebédelni.

Indulás előtt elmentem oda, ahova még Ribizlifozelek is gyalog jár.

Beléptem és először azt hittem, rossz helyen járok.

Aztán csodálkoztam.
Aztán beljebb léptem és még jobban csodálkoztam.

Ha lett volna időm, lecövekelek a női WC előtt és megvárom, amíg kijön valaki és megtudakolom, ott vajon harmincas évekbeli meztelen fickókkal van-e minden kitapétázva.

De nem jött senki, az ebéd meg várt, így egy megoldani való rejtélyt eltettünk jövőre.

Fotók a hegyről

- Ez gyönyörű! - mondta V, ahogy felnézett a két zöld fal felett magasodó toronyra.

Ahogy beszálltunk a furnikularba (szakszóval lanovka), V rámszólt:

- Aztán fotózz.

Felemeltem a gépet és vakon kattogtattam a városra. Legalábbis azt hittem. Ha a belvárosról nem is, de legalább a zöld falakról sikerült tűrhető képeket készíteni.

Nem mindenki tartja egyenesen a kamerát, na!



Azért a hegytetőről sikerült újra lefotózni Brassó térképét:

Az individualizmus udvarában

- Ez se az.

- Azért menjünk be.

Bementünk.
A brassói középkori városfal mellől többször láttunk egy középkorinak tűnő romos tormyot. Most megpróbáltunk közelebb kerülni hozzá. A legtöbb kapualj zárva volt, de néhányba bejutottunk.



Érdekes volt benézni az udvarokba. Meg szomorú.

A középkori házakat a 19-20 században bővítették ki. Ekkor épültek az új homlokzatok és kapubejárók is.



Az évtizedes koszréteg alól még itt-ott kikandikált az eredeti festés. Szomorú volt látni az apránként eltűnő régi díszítést.



Ennél rosszabb volt látni a csorba postaládák szomorú légióit. Aki úgy érezte, szüksége van egy postaládára, kitett egyet és szinte tudatosan fittyet hányva a párhuzamosokra, merőlegesekre.



A víz és gázórák már végletesen individualisták voltak. Mindegyik más méretű és tipusú volt és mindegyiket máshová szerelték. Máshogy.

A Hidro

r

- Olyan volt a Gyár, mint egy anya - magyarázta V.

- Ha kellett valami, a Gyár adott - szinte hallatszott, ahogy nagybetűvel mondja a gyár szót.

- A garázst is, az egészet abból építettem, ami a Gyárban volt. Sokat dolgoztam vele, de az anyag semmibe se került.



A Hidromecanica valaha Brassó egyik legnagyobb gyára volt. A munkások, mint a létező szocializmusban mindenütt, sokat jártak szemináriumra, ahol hamar megtanulták a kommunizmus egyik alapvetését: mienk a gyár. Így ha szükségük volt valamire, fogták és hazavitték.



Mesélik, hogy amikor a 80-as években a gyár repülőgéphajóművekhez egy különlegesen ellenálló ötvözetet vásárolt, a melósok fellelkesültek és munka után is benn mardtak dolgozni az új anyaggal, így hamarosan mindenki kíváló minőségű késeket vihetett haza.



A Hidro közösséget teremtett. Az egykori munkások ma is összejárnak történeteket anekdotázni.

A Hidromecanica munkásai mást is megtanulak a szemináriumon. Elmondták nekik, hogy a munkásosztálynak ki kell állnia a jogaiért az elnyomókkal szemben. Amikor 1987-ben Ceaucescu utasítására a nagy élelmiszerkorlátozások idején csökkenteni akarták a fizetéseket, a brassói munkások ismét komolyan vették a tanultakat és sztrájkba léptek. Feldúltak pár pártirodát, mire a hatalom bevetette a hadsereget. Aztán nyugalom volt 1989-ig.



A rendszerváltás után a gyárat privatizálták és az értékes belvárosközeli telket eladták. Hamarosan egy Cora nyílík a Hidro helyén. Az irodaépületeket bontják, az üzemcsarnokok helyén már csak rommező van. A gyár zászlói még tartják magukat, de a 20. századi történelem e darabja is hamarosan nyom nélkül eltűnik.

Brassó - a világ egyik legjobb városa

Szerintem egy élhető városhoz legalább annyira hozzátartoznak a teraszok, mint az utcazenészek és a korzók.

Ha tehetném, időm jó részét teraszokon tölteném. Dolgoznék, olvasnék, nézném az embereket és enném a krémeseket.

Brassóban van terasz elég: a főutca (Kapu utca) közepét teraszok uralják, de jut belőlük a mellékutcákba is. Sőt, még a főtérre is kiáradnak.

A helybeliek és a turisták állandóan megtöltik a teaszokat, itt trécselnek és pletykálnak. Azt hiszem, a Kapu utca egy négyzetméterére több terasz jut, mint a Váci utcáéra.

A teraszok mind napernyők alatt bújnak meg. A brassói napernyők nemcsak a tűző naptól óvnak, hanem a hegyekből érkező esőtől is. Brassóban általában esik, vagy nemsokára esni fog.



A legtöbb kelet-európai városban a napernyőgyűjtők örömtáncot lejtenének: ahány terasz, annyiféle ernyő, sőt, egs vendéglátóegységen belül is lehet többféle ernyőt találni. Van kólás, tonikos, sörös, pálinkás, pöttyös, csíkos (folklórkedvelő helyeken csikós), szines és szivárványszinű ernyő.
A brassói napernyők egységesek. Remékem, azok is maradnak. 
Az önkormányzat megmondta, a belvárosi ernyők egyfélék lehetnek. Az ernyőkre pedig nem sörreklám, hanem városreklám kerül, egy szerintem kicsit büszke és egy ugyanakkor kicsit önironikus szöveg. Brassó neve románul, németül (szászul) és magyarul. Kronstadt: probably the best city in the world.

Brassói zsinagógák

Old Orthodox Synagogue
Originally uploaded by ribizlifozelek

Úgy tudom, három zsinagóga van Brassóban - mi kettőt néztünk meg.

A várfalakról láttuk a régi ortodox zsinagógát. Ezt a szecessziós épületet az utcáról nem lehet látni - csendben megbújik egy lakóház mögött, egy udvar mélyén.



A zsinagógát 1877-ben építették. Homlokzatát színes csempével díszítették. (A témához nálam jobban értők szerint a menórát tartó két oroszlán igazi különlegesség.)



A zsinagógát 1941-ben feldúlta a Vasgárda.
A háború után a közösség megmaradt tagjai másik zsinagógát használtak - ez pedig magára maradt.

Az udvarban halomban állt a cserép - egy szecessziós kályha maradványait láttuk.
A zsinagóga a leírás szerint most raktár - de valószínűleg, ha nem tesznek semmit, pár év múlva magától összedől.



A neológ zsinagóga épülete sokkal szerencsésebb volt.
Ezt pár éve tökéletesen helyreállították.

A helyreállítás után többször nem sikerült bemennem. Ekkor még csak adományt kértek a belépésért.



Most belépőjegyet kell venni, adnak kipát is (bár a közös kipa, Moldova után szabadon, a fasírthoz hasonlóan bizalmi kérdés). Így az épület látogatható és a belépő sem drága.

A mintegy 25 zsinagógát tervező Baunhorn Lipót egy kis ékszerdobozt épített a brassói óvárosba.



A Brassóban szokatlan forróságban még az időjátás is tökéletes volt benn.

Kilátó a betondzsungelre

Concrete Jungle
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tömbházak (kommunisták és nem kommunisták) tervezőasztalon, látványterven mindig jobban néznek ki, mint valóságban.

Látványterven fenséges épületek között, virágok mellett, fák árnyékában sietnek öntudatos polgárok letudni a kommunista szombatot.



Délután felmentünk egy kapitalista bevásárlóközpont tetejére. Itt egy kellemes teraszról tanúi lehettünk Brassó átváltozásának.

A bevásárlóközpontba repedezett járdán, omladozó betonmonstrumok között érkeztünk.

A teraszról lenézve eltűnt a tömeg, eltűntek a tülkölő autók, csak kis matchboxok rohangáltak lenn.



A házak pedig, a csupasz kőmasztodonok hirtelen gyufásdobozzá változtak és kicsik lettek. Visszatértek a rajzasztalra és emberi méretük lett.

Innen még szépek is voltak.

Csak hát idővel le kellett mennünk...