Függetlenség napja - sütemények

Függetlenség napján sokan azzal bizonyítják hazafiságukat, hogy nem törődve a veszéllyel ezt megeszik a felvonulás után. Előtt. Közben.

Ezeknek a készítményeknek a léte új értelmet ad a "zászlómániás" kifejezésnek.

(Azt sem értem, ha a zászló-etikett szerint a zászló sose érintheti a földet, akkor ezzel elfogyasztás után mi lesz?)

Különben ahogy elnézem ezeket a "sütiket", ezeknél a dobozukban van a legtöbb természetes anyag.

Függetlenség napja - Július 4 - Felvonulás

A legjobb helyeket székekkel, napernyőkkel biztosították, de idén sokkal jobb idő volt, mint tavaly vagy tavaly előtt. Nem olvadtunk bele az aszfaltba.



Sokan vizet, üdítőt tettek ki házuk elé, volt, aki ingyen kínálta a frissítőt, más becsületkasszát alkalmazott (minden egy dollár) és volt, aki ott ült a portékája mellett és úgy árulta a vizet és sütit. Ez a vállalkozó hét éves lehetett és élete üzletének nézett elébe.



Mi megkostoltuk a nemzeti színű krémmel borított sütit (instant cukorbomba) és panírba hengergetett donutot.



Közben motoros rendőrök cikáztak nyolcas alakban, majd megérkeztek a felvonulók, a polgármester, a tűzoltók, rendőrök, helybeliek, az egyházak, a helyi karateklub, a választásokon induló politikusok, a cserkészek és a hastáncosnők.

Fantasztikus volt. Mindenki vigyorgott és minden olyan volt, mint a csöpögős filmekben, talán még a sütinél is édesebb tálalásban.

Azt hiszem, jövőre is jövünk.

Függetlenség napja - Felvonulás

- Mint településünk díjazottja, meg vagy hívva a függetlenségnapi felvonulásra!

Azt hittem, valami hülye reklám szól a telefonba és majdnem kinyomtam a hívást.

- Természetesen egy teherautót is biztosítunk.

"Lehet, őrült" - gondoltam.

- Új teharautót.

"Közveszélyes."

- És a platójáról lehet szórni a cukorkát az ünneplő tömegnek.

"Mindjárt elmagyarázza az örökmozgót."

- És mindenki részt akar venni a felvonuláson.



Ekkor kezdett leesni, hogy a telefonáló nem őrült, hanem valóban a mi kis falunk tisztviselője. Honnan tudná más, hogy kaptam egy díjat a falutól?

- Elmegyek! - mondtam. A lehetőség, hogy egy teherautó platóján ülve cukorkával dobálhatok embereket, határozottan vonzónak tünt.

Már tavaly és tavalyelőtt is voltunk függetlenségnapi felvonuláson a faluban, de még sose vonultam. (Május egy nem számít.)



Felvonulás előtt kaptam egy hosszú forgatókönyvet. Olyan hosszút, hogy ennyit ember nem olvas el. A lényeg az volt, hogy 8:25-re már készen, regisztrálva a közeli templom parkolójában kell lenni.

Ott voltunk.



Polgármesterünk mondott egy profi (rövid) beszédet, szenátorunk büszkén mosolygott bajsza mögött és joviálisan bólogatott, amikor emlegették.



Aztán már lehetett teherautóra pattanni.

Sose tettem ilyent. Sose ültem egy pick up platóján, amit ráadásul betáraztak több kilo cukorkával.



A teherautókat autókereskedők adták -ingyen- kölcsön, még rendszámuk se volt.

Lelkes polgárok pedig veteránautókat adtak kölcsön a falunak, hogy azzal vonuljanak. Ez a hatvanas évekbeli piros Mustang például évtizedek óta a tűzoltóparancsnokot viszi.



Nekem a piros autó mellett még a házilag épített kétkerekű bicaj tetszett. Mindenki ott csorgatta a nyálát, beleértve a nagyjából negyven fős délamerikai tánckart és mindenki azt magyarázta a melletteállónak, hogy ő is szeretne ilyent.



Lassan olvadtunk bele a platóba, pedig már vonultunk.

Előttünk ropta a tánckar, lelkesen, fütyülve a harminc fokra (Celsius).

Mögöttünk két cserkész küzdött a napszúrás ellen.



Az emberek integettek, mi minden gyereknek dobtunk cukorkát és visszaintegettünk.

Ez a vonulás mindenkiből a legrosszabbat hozta elő és mindenki gátlástalanul dobálta a cukorkát.



Lehet, ez nemcsak a függetlenség, hanem a jövendő cukorbetegek napja is.



Mi integettünk és dobáltunk és élveztük a felvonulást. Jókedv volt, mosoly és optimizmus. Annyira pozitív volt, hogy még a párttal a néppel egy az utunk-at is elfelejtettem dúdolgatni és a mögöttünk felbukkanó szirénázás se idegesített.



Jó volt.
Vidám volt.
Meleg volt. Csak a délamerikai táncosok nem lankadtak. Ropták rendületlenül.

Mi pedig csodáltuk őket és élveztük az ünnepet.



Sok szempontból az első volt.
- először vonultam fel az Egyesült Államokban
- először voltam meghívott díszvendég
- először ültem egy teherautó platóján
- először ünnepelt a tömeg
- először dobáltam meg az ünneplő tömeget cukorkával
- amitől még jobban ünnepeltek
- és először láttam összedőlt légvárat.

Felvonulás

Július négy.

Ismét elmentünk a mi kis falunk felvonulására: olyan volt mint mindig. Vidékies és kedélyes.



A piros autóban az év polgára ült. A kilencvenes hölgy végig mosolygott mindenkire és látszott, elégedett mindennel.



A piros buszban dobolni tanították a megsüketülni vágyókat.



Felvonult a utahi Miss Afrika is, egy szomáliai lány, akinek a szeme se látszott ki a fátyol mögül.



Felvonuélt a helyi Flamenco szakkör is, aminek tekintélyes -méretű- tagjai kimerülten vonszolták magukat a közel negyven fokban.



Belibegett a polgármester is, zöldben, középen (alul).



Vidám cserkészek vonultak a polgármester előtt.



Volt, aki a telepesek kézikocsijával érkezett legalább olyan izzadtan, mintha ő is kétezer kilométeren át húzta volna a szekeret.



A telepes után beúszott a flotillánk. Máig nem értem, miért vonult valaki hajóval, de feldobta a hangulatot.

Azán megállt elöttünk egy termetes atyafi és onnantól kezdve semmit se láttunk.

Függetlenség napja

Július 4-én olyan történt, mint még - utahi tartózkodásunk alatt -soha: nem jött a szemetes. Ilyen nagy ünnep július 4. Még a közszolgátatások is az ünnephez idomulnak.

Városkánk, South Salt Lake, az összes amerikai településhez hasonlóan felvonulással ünnepelt. Mivel még sose voltunk Utahban függetlenség napján, elmentünk megnézni, milyen is ez. Washingtonban egyszer már voltunk ilyenkor, ezek után South Salt Lake-et is meg kellett nézni.

A felvonulás tömören: érdekes volt. Bôbeszédûbben fogalmazva: egyszer meg kellett nézni. Volt itt minden, óriási teherautó, tűzoltóautó, rendőrautó, mentőautó, polgármester, polgármesteraspiráns és gyerekkel felszerelt politikus (Kindred, 5-ös választókörzet).



A vonuló járművekból cukorkával bombázták a szájtáti tömeget, kisgyerekek cikáztak és gyűjtötték a lövedékeket.



Üdítő változatosságként az iskolások fordítva cipelték táblájukat, hogy véletlenül vagy direkt, én nem tudom.



Aztán megjelent a lényeg, a népes helyi óceániai kisebbség, hawaiiak és samoaiak, természetesen fűszoknyában, de sajnos csak a fiúk jöttek el és a lányok otthon maradtak.