Lávaalagutakban

A vihar és a szivárvány után bátran nekivágtunk az ösvénynek és mentünk megkeresni a lávaalagutakat.

Idahóban, meg Utahban is láttunk már lávaalagutakat, de ezek kimaradtak, mert régen a Snow Canyonban nem lehetett kutyával túrázni tavalyig. Tavaly megnéztük Jenny szurdokát, idén a lávaalagúthoz mentünk.

Vörös sziklák és vörös homok.

Fehér sziklák és fehér homok.

Fekete sziklák.

Fekete homok nem, nemcsak mert ez a láva még csak tizenhétezer éves és nem volt ideje elporladni.

A lyuk pereménél elővettük fejlámpáinkat és leereszkedtünk egy hosszú, éles kövekkel teli üregben találtuk magunkat.

Az üreg úgy húsz méteren át folytatódott az egyik irányba, majd elágazott és egy-egy nagy kamrában végződött.

Lenn nem volt ösvény, fény, semmi, csak fekete sziklák, amiken átmászva előbbre lehetett jutni.

Eleinte magunk mögött még láttuk a kijárat fényét, aztán egy kanyar után az is elenyészett.

Amikor elértünk a barlang végére, ahol szerencsére nem voltak függőleges aknák, megfordultunk és kievickéltünk az alagútból.

- Van még három ilyen - morfondíroztam - majd megnézzük őket jövőre. Most nézzünk vörös sziklákat és kaktuszokat.

Lávaséta

Fura dolgokat tud a megdermedt láva produkálni. Azért a 17 mérföldes lávaalagút neve láttán meglepődtem.

Huszonnégy kilométer lávaalagút az már egy komoly metró.

Aztán az idahói program összeállításakor olvastuk, hogy nem azért Tizenhétmérföldes, mert olyan hosszú, hanem mert olyan messze van a belvárostól.

A lávaalagút így sem rövid, úgy kétszáz méter hosszú. Kihagytuk, nem azért, mert tizenhét mérföld alatt nem állunk szóba lávaalagutakkal, hanem mert sarkvidéki hideg áradt ki a lyukból, ahova tükörjég vezetett le.

Majd legközelebb, ha kinn meleg lesz.

Szerencsére nem maradtunk láva nélkül az atomrepülő, az atomburger, az atomváros és az atomreaktor után.

A Pokol fél holdja természetesen nem fél hold. Mit is lehetett várni a 17 mérföldes barlang után?

A Devil's half acre az 390 négyzetkilométeres.

Ebből mi egy háromkilométeres körutat jártunk be és egyelőre ez bőven elég volt lávából.

A láva beomlott alagutakat, meredek dombokat és megszilárdult folyókat hagyott hátra.

Hiába maradt meg az árnyékban a hó, a láva nem csúszott.

Sőt, kifejezetten éles volt.

A beomlott kamrák, folyósok érdekesek voltak.

A felszín barázdáló néhol több méter mély repedések ijesztőek.

Nem attól féltem, hogy beleesek - a láván nagyon jól tapadt a bakancs és kevés helyen kellett átlépni a mélységen, hanem hogy nem veszek egy ilyen repedést észre és kitöröm a lábam.

Meg amúgy se szeretek lenézni a mélybe.

Ennyi szilárd láva elég volt egy kirándulásra. Ideje volt elmenni megnézni, milyen egy láváról elnevezett fürdőhely.

Agathla kapitány

A sziklaszirt hirtelen emelkedik ki a síkságból és szürreális formájával a mit se sejtő autóst hülye manőverekre készteti: az utazók vagy fényképezőgépük vagy telefonjuk után kapnak, amikor meglátják.

Esetleg a tolluk után, ha fantasy regényeket írnak.

Vagy hívják a stábot forgatni, ha Disney-nek dolgoznak.



A 457 méter magas szikla megkövült katedrálisként vagy várkastélyként mered az utazókra, akik azonnal a kimentendő királykisasszonyt keresik a várbörtönben.



Az Agathla egy vulkáni dugó, ami elzárta egy hajdan volt tűzhányó kráterét. A "vulkánrekedés" olyan tökéletes volt, hogy a vulkán többi része erodálódott, a dugó megmaradt. Ilyen a közeli, Új-Mexikóban található Shiprock is.



Mint megtudtam, az Agathla navajo szó - a szirt a navajo rezervátumban áll és "nagyon gyapjast" jelent, mert a szirten rengeteg gyapjú tapad meg. A navajók általában nem navajóul mondják a hegy nevét, ők a hegy spanyol nevének, El Capitán-nak az átalakított verzióját, az El Cap-ot használják és az Agathlát meghagyják a sápadtarcúak nyelvének gyötrésére.