A létrát, hamar a létrát!

(Megjegyzés: a fényképek nem a tetthelyen készültek.)


- Ezt a házat South Salt Lake első polgármestere építette - mondta A - Akkor ez még Salt Lake City volt. De a város nem akarta bevezetni a vizet, a gázt és erre ő függetlenedett és lett minden.

Tetszett a helytörténeti előadás. Pár apróbb hibája volt. Én kockás ingben, merevre fagyott arccal markoltam a létrát. A, a szomszéd a létra tetején állt, négy méter magasban és még merevebb arccal egy pontot nézett maga előtt a falon.

Ismét A házát szereltük.

Nem tudtam eldönteni, hogy a pontot hipnotizálja vagy a pont bűvöli őt. Beszélni szerintem azért beszélt, hogy ne kelljen belenyúlni a vödörbe.

A vödröt a létrába épített csigával húzta fel. A vödörben voltak a szerszámok. A szerszámokért le kellett volna hajolni. Ehhez el kellett volna szakadni a Ponttól és el kellett volna engedni a létrát.

A szomszéd inkább beszélt.

A ház egy speciális, utahi Bauhaus épület volt, egyike a kevés ilyen háznak az államban. Természetesen Gropius massachussettsi háza jobban nézett ki, de ez is szép ház volt.

A Bauhaus utahi értelmezése. Ez a Bauhaus ugyanis fából volt. Tipikus utahi dolog: fából Bauhaus.



Ez volt a szomszédnak a gondja: pár helyen megsérültek a borítólapok. Ezeket kellett kicserélni, illetve betenni alájuk egy kis szigetelést.

- Mi ez a hártya? - kérdeztem kicsivel korábban, a munkaasztalra kikészített szivacsos anyagot nézve.

- Szigetelés.

Nem szóltam semmit. A nulla szigetelésnél ez a félcentis izé is kerek fél centivel több volt.

A gondosan meglazította a burkolatot, leejtette a kalapácsot, majd HECK kiáltással kirántotta a szálkát az ujjából.

Felnyújtottam a kalapácsot a magosba, majd gondosan arrébb húzódtam létratartás közben. Biztonságosabbnak tünt mögötte lenni és nem alatta.

A aláfeszített, megemelte, kiugrasztotta, majd leejtette a kalapácsot:

- SHOOT! - mondta, miközben a kalapács szaltókat vetett a betonon. Hogy ne legyen egyedül, utánaejtette a burkolólapot. Ez utahiul "shit"-et jelent. Csak itt az emberek szépen beszélnek.

- Egy lenn van! - mondtam optimistán - Sok van még?

Csend lett. Azt hittem, A halálra rémült, esetleg megfagyott a létrán. Fél perc múlva azonban megszólalt:

- Még tíz - majd kisebb csend után ismét megszólalt.

- Ennél az ablaknál - újabb csend lett, ami a félhomállyal párhuzamosan sűrűsödött.

- De még van négy ablak.

Rezignáltan felnyújtottam a kalapácsot és elhatároztam, veszek egy sisakot.

A szomszéd lajtorjája

Megjegyzés: a fotó nem a helyszínen készült.


- Ribizli, segítenél egy kicsit?

Egy ribizli ahol tud, segít, főleg, ha jószomszédokról van szó, akik szintén segítettek.

- Persze! Mit tegyek?

- Fel kéne állítani egy létrát. És tartani egy kicsit.

Létrát jobb tartani, mint gyertyát, gondoltam és felvettem kockás ingemet és mentem.


Amikor megláttam a létrát, már késő volt meggondolni magam. Még gondoltam rá, hogy “a vallásom tiltja a nyilvános érintkezést létrákkal” felkiáltással visszavonulok, de aztán győzött a kalandvágy.

Látni, együnkünk sem létrán született. Nekem akkor tériszonyom van, ha lenézek a járdaszegélyről, szédülök. A szomszédnak nincs tériszonya, de ő létrát utoljára akkor látott, amikor az óvodában ilyesmit kellett rajzolni.

A létra úgy öt méter hosszú volt és egyágú. Hosszát közel duplájára lehetett növelni a belsejének kihúzásával.

A létraálmoskönyv szerint az ilyen létrákat lábukkal neki kell fektetni a falnak, az ellenkező oldalról pedig el kell indulni a fal fele és közben emelni kell a létrát. A végén a létra párhuzamos lesz a fallal. Akkor az alját fel kell emelni és eltávolítani a faltól.

Az volt a baj, hogy a megfelelő helyen nem volt öt méter letenni a létrát. Ilyenkor a megoldás, hogy az ember bérel mexikóit vagy felhívja a szomszédot.

- Ha felállítanánk a másik falnál és átvinnénk?
- Akkor előbb le kéne vágni a villanydrótot - mondta a racionális Ribizli.

- Van másik létra a garázsban! - mondta a szomszéd.
Igazából nem garázs volt, hanem raktár, autóból még egy Matchbox se fért volna bele. Létrából viszont volt egy tucat.

- Ezek rövidek - mérte fel a terepet a racionális Ribizli.
- Akkor emeljük fel a nagyot!


Felemeltük. Én tartottam, a szomszéd, A emelte a létrát. Emelte, emelte, emelte, amíg a létra majdnem merőleges nem lett. Ott álltunk a Föld középpontjába döfött létrával és ekkor összenéztünk: És most?

- Odaviszem a falhoz - mondta a szomszéd és dönteni kezde a létrát a fal fele. Eddig mindig irigyeltem őket, hogy milyen nagy szép házuk van. Hát, nem volt elég nagy. A létra pár centivel elvétette a ház sarkát, pár milliméterrel kikerült egy villanydrótot, majd megcsókolta az anyaföldet.

(Mivel A-n nem volt kesztyû, a létra meg fémbôl volt, majdnem rövidebb lett a történet, de így folyt köv.)