Séta Holladayben

Holladayben mindig jó sétálni. Most a városközpontban volt egy kis időm mászkálni.

Holladay belvárosa pár éve újult meg: annyira megújult, hogy ami itt régi volt, az el is tünt. Az Apollo burgert is lebontották, ahol egy időben többször ettünk gigászi burgereket az ötvenes évekből ittmaradt butorokon ülve.

A városháza és az volt iskola (ma rendőrkapitányság) még megvan. Nem volt emléktábla, de ezek az épületek tökéletes példái a New Deal idején elterjedő Art Deco-nak.

Volt itt egy ház, amit évek óta szeretnék lefotózmi. Teljesen olyan, mintha Brassóban építették volna a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején.

Szerintem ez régebbi, de nem kevésbé mozgalmas.

A belvárost elhagyva felbukkantak a régi Holladay épületei.

Némelyik engem egy vidéki magyar kúriára emlékeztetett.

Aztán elértem az egykori Tithing Yard-hoz.

A mormonoknak kötelezően kell fizetni a tizedet (tithing). Kezdetben ezt a tizedet nem pénzben fizették, mert a telepeseknek nem volt készpénzük (se), hanem terményben. Ha valaki túlfizetett, például 2/3-ad ökörnyi pénzzel tartozott, de nem akarta az ökröt metélni, akkor vagy terményben kapta meg a visszajárót vagy pedig pénzzel egyenértékű templomi vócserben (tithing script), amit más tizedházakban lehetett beváltani. Vagy fizetni vele.

(Ha valakinek nem volt terménye se, akkor adózhatott munkával, ilyenkor az egyház a tizedként beszedett terményekből ellátta a munkásokat.)

A tizedház sokszor átépült és megnagyobbodott, de a hely ugyanaz. Gondolom, az eredetin még nem volt ott az Romulus, Üvöltő Farkas szélkakas sem.

Vallásalapító

 

 (: a fénykép illusztráció.)

A rádióban egy hittérítő a közösségéről beszélt, ahol a követőivel teljesen megszüntették a pénzhasználatot.

Beszéde végén adományokat kért, hogy újabb pénz nélküli közösségeket alapíthasson.

Szóval pénzzel valóban szinte mindent meg lehet venni. Pénztelenséget is.

Mi van a képen?

Mi ez?

1. Gyerekeknek írt fantasy regény címlapja. 

2. Felnőtteknek írt fantasy regény címlapja. 

3. Helyi varázslóklub plakátja. 

4. Helyi okkult klub plakátja. 

5. Dobozos kávé. 

6. Dobozos sör. 

7. Helyi képzőművész-szakkor plakátja. 

Méret a lényeg

 Álltam a fogyasztás szentélyében és néztem a margarint.

7.98 kilo.

Folyékony margarin.

Nyam....

Elképzeltem, hogy az éhező, szomjazó hajótörött egy ilyen kanna Gold-n Sweet folyékony margarint takál, lecsavarja a kupakot, ajkához emeli és meghúzza a nyolc kilós margarinos flaskát, száján két oldalt csurog le az édes arany és boldogan böffent egyet a szívroham előtt.

Aztán megláttam a mézet.

27 kilo.

Elég lehet pár vekni kenyérre a nyolc kilo margarinnal.

Tisztelettel néztem. Azon gondolkodtam, fel bírnám-e emelni, hogy betegyem a bevásárlókosárba. Valamikor olvastam, hogy kínaiak őriztek meg a kora középkorban holtakat mézben. Ezzel a bödönnel egész poligám kolóniákat lehet tartósítani.

Vagy hajótörötteket, miután belehaltak a mértéktelen margarinfogyasztásba...

Téli kikötő és flamingók a Nagy-Sós-tóban

Meglepő dologgal kezdem.

Nincsenek flamingók a Nagy-Sós-tóban.

Akkor honnan ez a cím?

Egyszerű. A téli marinában gyönyörködtünk és ekkor olvastunk egy történetet egy elmebeteg, floridában született rózsaszín flamingóról, aki megszökött az állatkertből és a Nagy-Sós-tót választotta otthonának.

Húsz éven át élt itt.

Az emberek szerették és ötvenezer dollárt dobtak össze, hogy telepítsenek még több flamingót a tóra.

Hogy legyen társasága és mert jól néznének ki.

A szövetségi kormány azonban megfúrta az ötletet, mert hogy a flamingók nem őshonosak. (Mert a tehenek, disznók, emberek igen?)

Azért, hogy legyen valami a kikötőről is, íme, egy rövid felvétel, amit ott csináltunk:

A láncfűrészes szobrász

 

 Az enyhén Kovács Margit kerámiára emlékeztető faszobor láttán örülni kezdtem, hogy eljöttünk a Wheeler Farmra.

A kivágásra ítélt fasorból a láncfűrészes művészek mindenféle szobrokat faragtak és, ahogy láttuk, egyikből sem lett fogpiszkáló.

A ló meg egyenesen fogyhatott volna még egy kicsit.

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, 

Meddig szem ellát, puszta földön, égen... - idéztem. 

Persze a fickó nem Toldinak nézett igazán ki, hanem inkább Kukorica Jánosnak öregkorában, vagy Chuck Norrisnak fiatalon. De ennyi költői szabadságot megengedhetek magamnak.

Szállj, szállj sólyomszárnyon - néztem a madárra, ami inkább egy totemoszlop-szökevénynek tünt.

Nekem a Madárvédő Golyókapkodó háza tetszett a legjobban. Eldöntöttem, hogy otthon nézek is egy kis Pom-Pomot.

A nagy hó

Esett egy kis hó. (Yoda utálta is.)

Ahogy álltam a teraszon, láttam, hogy valami mozog. 

Egy macska úszott át a hóban az utcán.

 Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem takarítani. Ez a munka kézi hómarót kívánt.

A szomszédság is hasonlóan gondolkodott és mindenki előkapta a hótakarító kézi észüléket és együtt eltakarítottuk a járdákat és kiástuk idősebb szomszédeinkat a hóból.

Volt, aki egy utat ásott keresztbe az utcán, hogy a macskák és mókusok át tudjanak menni a másik oldalra.

Én elégedett voltam: másodszor használtuk a kézi hómarót és valóban, nagyon jó volt utakat ásni a hóba.

Yoda a hóban

 

Megjött az év első igazi hóvihara. Picit későn, de megjött.

Yodának meg ki kellett mennie.

El is indultunk. Yoda lementünk a lépcsőn és a Mester elkezdett eltünni a hóban.

Pár lépés után Yoda megfordult és visszaiszkolt a házba.

- Erre térjünk vissza tavasszal - mondta és sértődötten bebújt az asztal alá.

Késik a reggeli

Valami zörgött  a kerítésen és valaki mérgesen cserregett.

- Szia mókus! - mondtam.

- Hol van a reggelim? - rázta idegesen a farkát a mókus.

- Vasárnap van... lustálkodtunk...

- Ez az! Vasárnap extra reggeli jár! Ez az örökké termő etető vagy mi!

- Adom, adom!

A mókus minden lépésemet követte, rohángált körülöttem és cikázott lábainm körül.

- Siess! Éhes vagyok és le fogok fogyni! Nézz rám, éhezem, kilátszanak a bordáim... csak a bundám takarja őket...

Egy jó kereskedő

 - Hol a sushi?

- A szatyorban?

- Itt nincs és hol van a banán?

- Ahol a sushi... - sóhajtottam lemondóan. Valahol eltünt a sushi is és a banán is. Valahol a bolt és a konyha között. 

Visszamentem és ott volt a kisfőnök, akinek tollseprű van a fenekében. Na jó, nem a fenekében, hanem a dereka  mögé tűzve. De teljesen úgy néz ki, mintha a fenekében lenne.

- Jóestét, nem hagytam itt egy tálca sushit és egy fürt banánt?

- Nem tudok róla, de hány banán volt?

- Négy.

- Kifizetted?

- Igen.

- Várj.

Libegő töllakkal elszaladt. Aztán megjelent négy banánnal és egy tálca sushival.

- Tessék!

Ezentúl sose fogom azt mondani, hogy a kisfőnök, akinek tollseprű van a fenekében. Még ha úgy is néz ki.

Ontario bánya

Megjegyzés: ez egy 2020 októberi kirándulás, csak elfelejtettem befejezni a bejegyzést. 

Ez véletlen volt.

Teljesen véletlen.

Kirándulni mentünk, őszi szineket nézni és épp Park City után megláttunk egy parkolót, ahonnan ösvények indultak el a hegyekbe. Megálltunk és akkor észrevettünk a parkoló mögött egy bányát.

Azt is észrevettük, hogy a bányaépületek mögül kutyával emberek jönnek.

Meglátni és megnézni egy pillanat műve volt.

Ez a bánya sokkal jobb állapotban volt, mint a Silver King vagy a Judge és itt be se lehetett menni mindenhova és nem azért, mert volt józan eszünk és nem akartuk, hogy a fejünkre essen, hanem azért, mert a  létesítményet "naftalinba tették" és várja, hogy valamikor megint üzemeljen.

Itt nem voltak szabadon levő feneketlen lyukak és csupaszolt, szabadon lógó vezetékből is csak emelet magasan lehetett látni pár drótocskát.

A borítás jórészt a helyén volt, csak egy szállítószalag lógott magányosan egy toronyból.

A térképet nézegetve a homlokomra csaptam.

- Ez az Ontario bánya! - Park Cityben a városi patak partján túrázva láttunk egy falfestményt egy aluljáróban "Élet az Ontario bányában" címmel. Park Cityben úgy látszik a művészek főleg bányákat örökítettek meg.

- Ez olyan, mintha tegnap mentek volna el a bányászok! - állapítottuk meg belesve egy műhelybe.

Valóban, a belső terek mind gondosan le voltak zárva és mindent elpakoltak benn. Hátha visszajönnek. Kísérteni.

Nyoma se volt a Silver King-ben látott romoknak és elhagyott belső tereknek, nem tudtunk kóborolni az épületben.

Így is izgalmas volt kóborolni az udvarok labirintusában és megnézni az AC/DC-nek emléket állító Stairway to Heaven-t. Kipróbálni nem volt kedvünk, pedig biztosan jó lett volna fentről a kilátás.

Inkább felmásztunk egy hegyre és onnan néztünk körbe. Az magasabb volt és lankásabb.

Baker

 

Megjegyzés: Ez egy 2019-es történet, de eddig valahogy nem írtam meg. Most bepótolom. 

- Tankoljunk - mondtam Yodának. 

- Vegyünk valami ennivalót is - felelte lelkesen Yoda. 

A Mester megéhezett, miközben a Great Basin Nemzeti Park júniusi havában caplatott.

 Aztán persze keservesen csalódtunk. A Baker nevű falu a térképeken a környék legnagyobb (egyetlen) településének tünt. Az egy apróságot nem ellenőriztük le, hogy valójában mekkora is ez a falu. 

 Mint kiderült, hatvannyolc (68) lakója van. Ebből már lehetett sejteni, hogy hatvannyolc ember nem igazán tud eltartani egy szupermarketet vagy akár egy közértet. 

A benzinkútnál lehetett venni mindenféle rágcsálnivalót - amikor a benzinkút nyitva volt. Most épp a kút boltja nem volt nyitva.

Aludni még lehetett volna itt, mert az elhagyott, omladozó házak közt három fogadót is találtunk, de mi valami finomságot vettünk volna... Nem vettük, inkább megtankoltuk az autót és elindultunk, hogy még sötétedés előtt tudjunk tábort verni a Cathedral Gorgeban.

És hát abban se voltunk biztosak, hogy milyen út vár ránk. A térkép és olvasmányaink alapján úgy sejtettük, hogy elhagyatottabb vidékre érünk még Baker környékénél is.

Great Basin Nemzeti Park

 Megjegyzés: Ez egy 2019 júniusi történet, de eddig nem írtam meg.

Még amikor terveztem a Great Basin Nemzeti Park meglátogatását, írtam egy listát. Nem arról, hogy mit fogok megnézni, hanem arról, hogy mit nem fogok tudni megnézni.

Nagyjából a legjobb dolgokat.

Yodával bizonyos helyekre nehézkes vagy nem lehet menni, úgyhogy ezeket eleve félretettem egy másik látogatásra.

Nem fogjuk megnézni a föld legöregebb fáit (ilyeneket Yoda Cedar City mellett már jelölt, de azok az itteni példányoknál pár ezer évvel fiatalabbak), nem megyünk le a cseppkőbarlangokba és nem fogunk túrázni. 

Ez utóbbit nemcsak azért, mert nemzeti parkokban kutyák általában nem lehetnek az ösvényeken, hanem mert - mint észrevettük - a hegyeket hó borította. Júliusban.

Igazából időnk se nagyon volt itt körülnézni. Terveink szerint csak autózunk egyet, sétálunk kicsit és utána megyünk tovább a Cathedral Gorge-ba. Esetleg körülnézünk a közeli városban, Baker-ben.

Sétáltunk egy kutyás ösvényen és kimentünk a kilátóba.

Meleg volt és sütött a nap. miközben mély hóban evickéltünk.

- Építsünk hóembert?

- Ne. Inkább menjünk a tovább, hosszú még az út...

- Előbb megnézzük Bakert. Jó lenne venni vacsorát és kell benzin is. Ki tudja, hol lesz legközelebb kút.