Dubrovnik

- Jaj - mondta V - véletlenül csak egy óra parkolást fizettem!

- Majd visszajövünk és bedobunk még pénzt - legyintettem -, ha egyáltalán maradunk addig.

V méltatlankodva nézett rám, de én ismertem magunkat. Ötven perccel később már kifele igyekeztünk a parkolóból.

Dubrovnik gyönyörű. Dubrovnik (bocsánat, Raguza) csodálatos. És tele van turistával.



Én szinte mindig holtszezonban voltam itt és akkor miénk volt a város. Meg pár tengerjáró hajó pár száz utasáé. De akkor is jó idő volt.



Most csak lépésben tudtunk közlekedni az utcán, a csoportok mindig szembe jöttek velünk és az volt az érzésünk, a városfalak kidurrannak a tömeg nyomásától.



- Visszatértünk a civilizációba - állapítottuk meg és volt pár pillanat, amikor fontolóra vettük, hogy visszameneküljünk-e Kotorba.



Én sokszor voltam már itt és elég jól ismertem a várost. Az elmúlt tíz évben sokat felejtettem, de azért egész jól körbementünk. Megmutattam V-nek kedvenc helyeimet.



Megcsodáltuk kedvenc faragványaimat és oszlopfőimet.



- Menjünk - mondta V, amikor harmadszor is rálépett valaki a lábára.

- Menjünk - bólintottam.

- De előtte menjünk bankba - csapott homlokára V és ezzel egy olyan hagyomány vette kezdetét, ami jelentőségében csak az esti sétáinkhoz és sörözéshez, meg a vacsorához volt mérhető.