Sibeniktől féltem.
Féltem, mert annyira jó emlékeim voltak a városról, hogy attól tartottam, az elmúlt évtized valamit nagyon megszépített.
Aztán amikor leparkoltunk a kikötőben és felnéztünk a városra, elmúlt a félelem.
Elindultunk és csak sétáltunk, tátottuk a szánkat és nem tudtunk betelni Sibenikkel.
- Ez az egyetlen horvát alapítású város - mondtam V-nek.
- De hogy egy időben elolaszosodtak, az biztos - tette hozzá.
- Van itt egy fellegvár is... - mondtam csendesen.
- Magasan van. A neve is ezt mutatja.
- Meleg is van - ebben maradtunk, inkább leültünk a székesegyházban és néztük a pár betévedő turistát, meg a templomot védő oroszlánt.
- Két sűrgős tennivalónk van - mondta V könyörtelenül.
- Tudom.
Feldobtunk egy pénzt, hogy kit gyilkoljon le vasvillatekintettel a pultos a bankban, majd összeszedtük bátorságunkat és beléptünk:
- Szerb dínárt váltanak? - kérdeztük nem törődve a vasvillatekintettel.
- NEM.
- Köszönjük.
Ekkor már csak nevettünk a dolgon.
- Erre enni kell - mondtuk és mentünk enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése