Etnai sziklarajzok

Etnát, a vasútállomást sikeresen megtaláltuk és lelkesen tobzódtunk a pici település szemétdombján. Már csak a sziklarajzok és a barlang hiányoztak.

A leírás szerint át kellett menni a vasút alatt a patakmedret követve. Az aluljáró (alulfolyó?) megtalálását nehezítette, hogy a leírásban a műtárgy egy kis részletéről volt fotó, így az egészet nehezebb volt felismerni. De meglett. (A Google műholdfotóján pont az út száma felett -317- kell parkolni. Ott van Tony sírja is.)

Innen már csak a vízmosást kellett követni. Ez is nagyon jól látszik a vasút másik oldalán a műholfotón.

Ez a vízmosás egy mesterséges alagútban ér véget. Az alagutat azért építették és a vízmosás medrét azért ásták ki, mert a Hardy-kanyonból (lásd fotó) időnként kihömpölygő víz néha elmosta a vasutat. Picit olyan volt ez, mint a Sárkány gyomra, csak sokkal hosszabb.

Amikor a leírást készítették, akkor az alagút még el volt tömődve. Idővel azonban rájöttek, hogy az eltömődött alagút nem vezeti el a vizet és a víz elmossa a vasutat ezért az alagutat hat év kitisztították. (Amennyire tudom, erre - sokadszor - tapasztalati úton jöttek rá.)

Az alagúton át haladtam tovább. Jó hosszúnak tünt.

A másik oldalon kibukkanva lelkesen követtem tovább a vízmosást az egyre jobban kiszélesedő völgyben.

Egy helyen egy alig követhető ösvényen balrakanyarodtam és rövid séta után már ott is álltam a sziklarajzok előtt.

A sziklarajzokat gyakran lemossák az évszázadok - és az eső -, itt a Festő nagyon szerencsésen találta el a helyi anyagok kombinációját és alkotása ma is bárki számára élvezhető, aki megtalálja.

A feketével készített rajzok nem voltak ilyen szerencsések.

Nekem tetszettek, főleg a karikatúraszerűen megrajzolt főnök portréja.

Azt, hogy ez a rajz egy karikatúraszerűen megrajzolt főnök portréja, azt csak én magyarázom bele. De a rajz alapján nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy a főnököt Nagyorr-nak hívták.

A sziklarajzok után még megpróbáltam megkeresni a két barlangot. Ez nem sikerült. Fenyegetően beborult és olyan helyen, ahol a villámárvizek gyakoriak, nem szívesen mászkálok patakmedrekben és vízelvezető alagutakban.

Körülnéztem, hogy merre lehet a barlanghoz vezető ösvény, hogy legközelebb könnyebben megtalálhassam.

Még körülnéztem, aztán elindultam visszafele.

Még láttam egy "beszorult" sziklát egy vízfolyásban, ami tetszett és ami megerősített hitemben, hogy itt nem jó eső idején mászkálni.

Búcsúzóul még belebotlottam Etna egykori másik szemétdombjába, aztán már mehettünk is tovább.