A ferde hasáb felett

A Ferde Hasábnál már jártunk Lake Point felett, de a közeli navigációs nyíl felkutatásakor vérszemet kaptunk és megint visszajöttünk ide: negyven perc autózás után saját hegyoldalunk volt, ahol nem láttunk senki mást. Megérte és volt mit nézni.

Az volt a terv, hogy bekukkantunk az egykori furnikulárházba (vagy végállomásba?)

Az épület nem sokat változott az elmúlt másfél évben.

Került rá pár új graffiti meg egy madárfészek.

A matrac viszont eltűnt az emeletről.

Az egész felvonót sokan abszurdnak tartották: túl meredeken ment fel a hegyre, a csúcs előtt az utolsó pilonnál elkanyarodott harminc fokot és állandóan rángatta szél.

Mi itt az épületben is rosszul éreztük magunkat a semmiben felfele vezető lépcsőkön, el se tudom képzelni, mit éreztek az utasok.

Olvastam, hogy volt olyan karbantartó, aki első műszakjára ment fel a hegy tetejére és mire a kabin felért, a fel is mondott és megkérdezte, le tud-e menni valahogy gyalog.

Akkoriban még nem vezetett út a hegytetőre, úgyhogy a karbantartónak még le is kellett zötyögnie.

Naponta három váltás volt a tévé és rádiótornyoknál és egy időben egy pici légiirányító központ is volt a hegytetőn. 

A legenda szerint volt egy igazgató, aki szintén ki akarta próbálni a furnikulárt és ahogy a kabin lágyan himbálózott a szélben, először újra megtekintette ebédjét, majd amikor óvatlanul lepillantott a háromszáz méteres mélységbe a kabin alá, akkor az előző napi ebédje és itala is előkerült a hátsó kijáratokon át.

Ezért jó ha valaki főnök: nem kell takarítson.

A hasáb legfelső emeletén még ma is megvannak a berendezések maradványai.

Meglepő volt, hogy a harminc éve nem olajozott csapágyakon a kerekek simán pörögtek.

Tudtak kenni az öregek.

Most a pilonokat akartuk jobban megnézni, el is indultunk felfele.

Puppey ezt jobban szerette, mint a hasábot.

Lelkesen kereste a fákat és remélte, hogy megjelölheti a nagy oszlopokat is.

Ahogy mentünk felfele, a kilátás egyre jobb lett.

Tipikus utahi módra hol sütött a nap, hol havazott, hol meleg volt, hol hideg és néha átvonult egy-egy vihar is.

A távoli célt elérését egy másik alkalomra halasztottuk. Az egy hóval borított, elbányászott hegyoldal volt, ahol rengeteg kövületet lehet találni.

Mivel nem szeretünk hó alól se kövületet, se hóvirágot kiásni, ennek a helynek a felfedezését egy másik tavaszi vagy őszi alkalomra halasztottuk.

Nyáron ide nem szabad jönni, a túrázók könnyen elolvadhatnak a negyven fokos hegyoldalon.

Kövületeket így is találtunk egy csomót egy kisebb elhagyott kőbányában.

A legtöbb kövület jól be volt építve több tonnás szirtekbe, de volt pár mikroszkopikus darab szabadon is.

Innen a hegy teteje továbbra is elérhetetlenül messzinek látszott, de már legalább jól lehetett látni.

A Nagy-Sós-tó is kitárult. A Stansbury-szigetet tökéletesen lehetett látni a hirtelen felerősödő napsütésben.

Itt döntöttük el, hogy ideje megfordulni és vacsorázni.

Ezt a tervet Puppey nagyon határozottan támogatta.

A navigációs nyílról és a pilonokról készült egy videó is, amit itt lehet megnézni.