Megint nyíl

- Ott kell átmenni - mutattam Puppeynak az alagutat.

- Ott már mentünk át, ipari romokat néztünk, a ferde hasábot!

Puppeynak természetesen igaza volt.

Az eldübörgő kilométeres vonat megmagyarázta, miért is jó az alagút.

Mi lelkesen trappoltunk az elhagyott, meredek úton célunk fele.

A gerincen tüskés sziklaalakzatot láttunk és elhagyott, vezetéktelenített villanypóznákat.

Hova vezethettek? 

Egy kis térképnézés nem oldotta meg a rejtélyt. Nem volt arra semmi a közelben. 

Az út hol vízszintes volt, hol meredek. Inkább meredek.

Amikor visszanéztünk (nekem kellett ürügy a lihegésre), megláttuk a már emlegetett ferde hasábot. Nem is volt olyan messze.

A következő felfedezés még meglepőbb volt.

Egy díszes telefonaknafedél. Meg nem mondtam volna, hogy itt valamikor árkot ástak.

Lenn látszottak Lake Point házai, de mi nem ezért és nem ezért a kilátásért jöttünk.

Mi a Nagy-Sós-tavat akartuk megnézni és megkeresni a San Franciscót Salt Lake Cityvel a huszas (1900) években összekötő postarepülő navigációs nyilait.

Egyet már láttunk egy hegytetőn a West Desertben, egy másikat Big Springs és Timpie Springs között a Nagy-Sós-tó mocsarainál.

Most a harmadik ilyen nyílhoz jöttünk.

A nyíl mögött jól látszódnak a sólepárlók, amiket a korai pilóták szükségleszállóhelyként jelöltek térképeiken.

A másik irányban ott volt a Nagy-Sós-tó.

Pár üvegszilánkon és a betonon kívül itt még egy létradarab is megmaradt. Ez vezethetett fel a nyilat megvilágító toronyba.

Ezzel nagyjából mindent megnéztün itt.

Jók ezek a nyilak, de nem igazán olyan látványosságok, amikhez gyakran visszajünnék. A nyíl, a története, a kilátás miatt megérte feljönni.

Egyszer.

A közelben még egy ilyen nyíl van Tooele mellett és Stockton börtöne felett. Legközelebb talán oda megyünk. Vagy követjük a ferde hasáb pilonjait. Majd kiderül.