Bacchus

"A Bacchusba vezető út"- kezdtem írni, de elnevettem magam. Milyen hülyén hangzik a Bacchusba vezető út?

Nagyon.

Ennél csak hülyébben nézett ki.

Meglepő volt az út szélén álló elhagyott hajó elhagyott tréleren.

Meg a második elhagyott hajó egy elhagyott tréleren.

Tisztára olyan volt, mint Burmester melletti jetski a sivatagban.

Csak itt nem egy hajó volt, hanem kettő. Meg három kanapé.

Amikor a földön megláttam egy csipkés mikroszkopikus női ruha maradványat és visszagondoltam az ágyakra, akkor lehetségesnek tartottam, hogy az utolsó bacchusi (na, ez is hülye szó) bacchanália emlékébe botlottam.

De nem!

Bacchust nem tivornyázó római istenről nevezték el így, hanem egy pasasról, akit Bacchusnak hívtak.

Ez a Bacchus nem mezőgazdász-borász volt, hanem lőporgyáros, aki megalapította saját lőporgyárát a hegyek lábánál. A tulajdonos szerethette a klasszikus mitológiát, mert gyárát Herkulesnek nevezte el.

A gyárat és a mellé települő városkát a cég egyik igazgatójáról és tulajdonosáról nevezték Bacchusnak.

Mivel a gyár környékén senki se akart a puskaporos levegőt szagolni és amint lehetett, mindenki gyorsan elköltözött innen és a városka eltünt.

Azaz majdnem mindenki. Páran még maradtak mutatóba.

A terület többi részét megvette a rakétaerdőt is birtokló ATK.

Hogy mit csinál vele, nem derült ki.

Lehet, hajótemetőnek használja.