A kövületes helyre terveztünk visszamenni és újabb fosziliákat nézni a Stansbury-szigetre.
Késő indultunk és a végén - szokás szerint - rögtönözni kezdtünk. A kövületes hely helyett egy másik táborhelyen álltunk meg.
Végül is itt is kopár volt minden és ott is.
Gyakorlatilag a völgy déli oldalán voltunk közelebb egy ma is működő kőbányához. A kövületeket a múltkor a völgy északi oldalán láttuk.
Attól még itt is lehettek fosziliák - bár most nem láttunk egyet se -, igaz, a lemenő nap miatt nem is nagyon kerestünk.
A kőbányát viszont hosszan bámultuk: egy peremen pár munkagép dolgozott és lavinakint zúdultak le fentről a kövek.
Jól nézett ki és hangos is volt, de sokkal jobban szerettük ezt a zajt a hétvégente itt domináló lövöldözőkhöz képest.
Sokaknak az a hobbija, hogy kijönnek ide és lövöldöznek.
Na, az idegesítő és Puppey se szereti. Igaz olcsóbb, mint egy terápia, de akkor is zavaró.
Most péntek este nyugalom volt: nem lőtt még senki, mi pedig lelkesen másztunk felfele a meredek völgyben.
A kilátás egyre jobb lett és az ég egyre színesebb.
Rövid tájolás után megállapítottuk, hogy a tó másik oldalán túl van az elhagyott fékezőkocsi, amit a múltkor néztünk meg.
A nap ekkor a vörös és sárga árnyalataiba borította az eget.
A világ egyre szebb lett, ahogy sötétedett.
Azt hiszem, a Dalmát tengerpart mellett a Nagy-Sós-tónak vannak a legszebb naplementéi.
Más sötétben botorkáltunk vissza az autóhoz és úgy gondoltuk, vége a fényjátéknak, de ahogy kifele haladtunk a szigetről, a napnyugta még egy újabb meglepetést tartogatott számunkra.
Már ezért megérte eljönni.
Erről a kirándulásról is készült egy film, amint itt lehet megnézni.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése