Fel a Pokolba

A Pokolba mentünk.

Fel.

Nem le.

A Hell Canyon a város északi peremén van az Ensign-csúcs alatt és a leírások szerint egy közepesen nehéz túra.

Mi egy kicsit nehezebbé tettük azzal, hogy kicsit messzebb, a Parlamentnél parkoltunk és onnan mentünk az ösvény kezdetéhez.

Az első - és a túra legnagyobb - nehézségét itt egy betonkorlát átmászása jelentette, hogy átjussunk egy forgalmas úton a házaktól az ösvény elejére.

Innen kezdve az út egy szerpentinben folytatódot egy elhagyott mini-víztározó mellett.

Itt állt a város legmagányosabb kukája is, amiről nem tudtuk eldönteni, hogyan üríthetik: ide csak repülő kukásautük jöhetnek fel.

A kuka után megláttunk egy kopár sziklaalakzatot, ami kiemelkedett a füves (szalmás) domboldalból.

Ahogy közeledtünk,  egy sziklahasadékott vettünk észre kicsi, most alig csöpögő vízeséssel és egy egyszerűszentéllyel találtunk.

Eleinte nem tudtuk hova tennia  szentélyt keresztekkel és bibliai és modern apokrif feliratokkal.

Aztán amikor a Hell Canyon bejáratához közeledve egyre több sziklára rajzolt keresztet láttunk, megértettük, hogy sokan így védik a Pokol kijáratát. 

Az nem volt világos, hogy azért, hogy pokolbéli lények ki ne jöjjenek vagy azért, hogy vissza ne menjenek.

Az út eddig könnyű volt. Hiába mentünk meredeken felfele, a kényelmes szerpentinen nyugodt tempóban győztük le a szintkülönbséget. Néha toronyiránt is mentünk, hogy levágjuk a nagy és felesleges kanyarokat.

A kilátásra persze lehetett panasz: láttuk a tél eleji inverziót, a kőolajfinomítót és a vasúti rendezőpályaudvart, meg a HÉV-remizt. 

Szerencsére hamarosan bekanyarodtunk a Pokol-szurdokba - ahol továbbra is kényelmes ösvényen lehetett felfele baktatni. Láttunk pár érdekes sziklaformációt, az érdekes sziklaformációknál láttunk egy szétszórt szarvast (mármint nem olyan szarvast, aki szórakozott volt, hanem olyant, akinek valahogy szétszóródtak a csontjai). Mivel sejtettük, hogy a közeli barlangokban szarvastetemek szétszórásával foglalkozó lények lakhatnak, inkább tovább kaptattunk felfele.

Majd egy, a közeli dombokon levő antennákhoz vezető utat keresztezve újabb szerpentin kezdődött, ami újabb sziklák és kisebb üregek mellett kaptatott fel az Ensign-ra.

Innen, mert még bírtuk, felszaladtunk a következő nyeregbe, ahonnan lenéztünk az Ensign-ra és a Salt Lake völgyre.

Az Ensign különösen jól nézett ki fentről.

Itt fenn Puppey kijelentette, elég volt. Egy kis falatkával meggyőztük, hogy haladjon lefele - néha ölben -  és visszasétáltunk a Parlamenthez. Szerencsére innen már csak lefele vezetett az út.

Ensign Peak

Ensign Peak
Originally uploaded by ribizlifozelek

Valamivel több mint egy éve Yodával megmásztuk az Ensign Peaket. A januári nagy hóban nem volt egyszerű feljutni, főleg, mivel az ösvény vége jégpálya volt - természetesen a szakadék mellett.

Most tavasz volt, sütött a nap, megvan a nyári repjegy, rendben Yoda foglalása is, szóval ideje volt hosszabban kimozdulni a természetbe. Nem beszélve arról, hogy a kutyának (is) fogynia kell egy kicsit.



A kanyargós völgyben felfele kúszó ösvény most sokkal barátságosabbnak tünt. Hó itt már nem volt, a hatalmas sár felszáradt, pár perc alatt eljutottunk az első kilátóba. Mindent alaposan megnéztünk. Én a várost, Yoda a borkokat. A fények n em voltak tökéletesek, a város legszebb része felől sütött a nap, de azért nem panaszkodtam. A Gatewayt és a Union Stationt nagyon jól lehetett látni.



Tavaly picivel több, mint egy órába telt felérni a hegyre, most szerintem fél órát se mehettünk, méghozzá lassan, nyugodtan. Találkoztunk egy hispán-muzulmán házaspárral, akik Allahról beszéltek spanyolul. A feleségen valamivel több kendő volt, mint amit a minnesotai szomáliai menekülttáborokban összesen láttunk. Vidáman köszöntünk egymásnak és már fenn is voltunk a hegyen.



Persze pont most nem volt ott senki, hogy lefotózzon minket, de azért egy portrét csak sikerült magunkról csinálni. Yoda mindenáron a meredek részen akart lemenni - neki könnyű, ő átfért a korlát alatt. Picit arrébb leültünk a fűbe és a fogyókura jegyében ettünk pár falatkát. Néztük a hegyeket és elhatároztuk, valamelyik délután feljövünk megint.

Ensign Peak

Salt Lake City
Originally uploaded by ribizlifozelek

Estelledett, de valahova el akartunk sétlni, kutyástul. A kutyasétáltatás helyi verziója az, hogy az ember beteszi a kutyát az autóba, elmegy valahova és ott sétál (a kutyával).
Mi is ezt tettük: elmentünk megnézni az Ensign Peak-et. Ez egy hegycsúcs Salt Lake City felett, egy Rózsadombszerű környéken. Egyes utcákat tulajdonosaik lezártak, csak az ellenőrő kapun át lehet bemenni (mint Magyarországon Telki-Budajenőn a Hilltopot).
A park azonban közterület. Először megtévesztett a sok parkolni tilos tábla, de aztán Anikó észrevette, hogy csak este 10 és reggel 6 között tilos parkolni. Leparkoltunk. Már teljesen sötét volt, de az első kilátóig felmentünk. Megérte.
Reggel aztán Yodával elindultunk, hogy meghódítsuk a csúcsot. Leparkoltunk a hegy lábánál. Mindketten profi túrafelszerelésünket viseltük: Yodán kis piros hám volt, bombázó dzsekivel. Hátizsákomban lapult a kutya cipője, ha sóznák a hegyet. Ott volt még egy vésztartalék Mars szelet és egy deci víz, pénztárca és zacsi a kutyaguminak. Zsebemben kesztyű, sapka, kulcsok, fényképezőgép. Meg további zacsik a további kutyagumiknak. Ennel szerényebb felszereléssel hódítottuk meg a Wasatch front pár 1900 méteres csucsát.
Elindultunk. Az ösvény jeges volt és meredek, hamarosan lekívánkozott a kutya kabátja. Le is kaptam és betettem a zsebembe. Jó ez a Columbia-kabát, belül óriási zsebei vannak.



Az ösvényt nem lehetett eltéveszteni. Ha kanyarodott, jelölték a kanyart. Ha egyenesen ment, jelölték az egyenest. Különben kacskaringós út volt, nem támadta a csúcsot hűbelebalázs módjára, szépen komótosan megkerülte és hátulról, egy kis nyergen ért fel.
Amikor a mormonok ideértek, vezetőjük lázas beteg volt. Ez nem akadályozta meg abban, hogy a megérkezés után két nappal ne másszon fel pár követőjével erre a hegyre. A próféta kollégáját, Ézsajást idézte:

És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól. (Ézsajás 11:12)

Ezt követően ők is állítottak itt egy zászlót.

A hegytetőről szép volt a kilátás, csak pont a város felől tűzött a nap, szinte semmit se lehetett látni. A másik oldalon a Nagy Sós-tó párába és szmogba burkolódzott. A hegy lábánál elterülő iparvidék viszont remekül látszott. Még fel kell ide jönni párszor.