Az út zárva

Az út zárva. Magánterület.

Néztem az utat.



Ez vezetett Cutthroat Castle-hez és Painted Hand pueblóhoz.

Valamikor ez az úttalan út vezetett oda. Most zárva volt és nemcsak a felhős ég miatt.

Az "út" magánterületen vezetett keresztül. A régi tulajdonost nem zavarta, hogy hetente egy-két ember átautózik a területén. Az újat igen, úgyhogy határozatlan időre lezárták a két romot.



Örülök, hogy Yodával megnézhettük őket korábban. Azt hiszem, a belátható időn belül erre nem lesz lehetőség.

Cajon pueblo

- A buszmegállónál balra - magyarázta a ranger, hogy lehet eljutni a Cajon pueblóhoz. Jellemző módon napokig nem jutott el agyamig a felismerés, hogy Cajon az nem egy ősi indián szó, hanem egy rendes, becsületes spanyol szó, cajón, ami dobozt jelent. Mondjuk a legtöbben (két fő) angolul ejtette ki a szót, egy valaki meg visszaspanyolosítva. Sokszor, amikor egy amerikai akar spanyolosan kiejteni valamit, olyasféle eredményt ér el, mint amikor egy csángó rap zenével próbálkozik.



Az, hogy a buszmegállóval se kóser valami, akkor esett le, amikor a leírást felidézve próbáltam odatalálni a romokhoz. Hovenweep közelében nincs buszmegálló. A legközelebbi buszmegálló hatvan kilométer és ott hetente egy busz fordul meg. Szó szerint. Bemegy Cortezbe, megáll, rémülten megfordul és elmegy.

- Milyen buszmegállóról lehet szó?



Aztán észrevettem egy elhagyott elárusítóbódét, amit egy messziről importált buszmegállóból buherált át tulajdonosa mielőtt csődbe ment volna. Mit árulhatott egy útkereszteződésben, ahonnan kontinentális Egyesült Államok egyik legkevésbé látogatott műemlékegyüttese közelíthető meg?

Túlélőcsomagot?

Innen kezdve egy fantasztikusan jó, négy sáv széles földúton lehetett tovább haladni (megengedett sebesség hatvan), porcsóvát húztunk magunk után és a távolban megláttuk Shiprock-ot és a másik irányba Monument Valleyt. Majd véletlenül benézve egy egércsapásnak tűnő mellékútra megláttam a jelzést.



Finoman fékeztem és megfordultam, majd bekanyarodtam a mellékútra, ahol gyalog valamivel gyorsabban lehetett volna haladni, mint autóval.

Párszor elharatam a nyelvem, mire elértünk a parkolóba, ami szokás szerint a letakarított anyakőzet volt és ahol egy normál személyautó valószínűleg simán megfeneklett volna - ha elgyáltalán el tud jutni idáig.



Ott volt a falu. Az épületek egy része a forrás köré csoportosult a sziklamélyedésekbe besuvasztva vagy ráügyeskedve a sziklatömbökre. Mögöttük a kanyon szélén állt egy nagyobb épületegyüttes.

Meglepően ép volt minden.

Valami madár károgott a távolban.

Nyolcszáz éve száz ember lakott itt. Aztán elmentek és csend lett.

Még Yoda se ugatta meg a madarat.

Hallgattuk a csendet és néztük a nyílt horizontot, a látóhatár Arizonában, Új-Mexikóban és Colorádóban lehetett.

Hallgattuk a szelet, a vízet, a sivatagot, majd elköszöntünk Hovenweeptől. Egy időre.

Holly - sziklavárak a sziklákon

Miután háromszor haraptam el a nyelvem az autóban, úgy gondoltam, az ösvény kezdetéig hátra levő utolsó száz métert már legyalogoljuk. Az általam észrevett parkolásra alkalmas helyen, ami mellett se sziklafal, se kaktusz, se szakadék nem volt, még egy árnyékot is észrevettem.



Meleg volt és tűzött a nap. Azt hiszem, itt decemberben is lehet napszúrást kapni.



Holly-ba egy 12 kilométeres sétával el lehet jutni a kempingből is, de úgy gondoltam, a Mester nagyon megsértődnek a tucat kilométer végére. Megcsinálná, de nem lenne vele boldog és a nap hátralevő részében sztrájkolna.

Így egy nyelvtörő úton elvergődtünk úgy egy kilométernyire a falutól.



Ebben a faluban tökélyre fejlesztették a sziklatömbökre építkezést.

Kíváncsi voltam, hogy miért. Hogy közelebb legyenek a kanyon mélyén levő termőföldhöz? Hogy jobban védhető helyen legyenek? Hogy védjék a lejáratot a szurdokba? Hogy védjék és ellenőrizzék a forrást?

Akármi is volt az oka ennek az építkezésnek, nagyon látványos lett. Akármilyen jól és profin voltak megépítve a tornyok, nem szívesen másztam volna be. Határozottan az volt az érzésem, hogy a köveket nem a malter, hanem a megszokás tartja egybe.

Horseshoe Pueblo

Több helyen olvastam, hogy nem igazán egyszerű megtalálni a dolgokat Hovenweepben és az egyetlen könnyem megnézhető falu a Little Ruin Canyonban van. A látogatóközpontban megnyugtattak, hogy ez nem így van. Valóban, az út mellett, ha valaki kijegyzetelte a távolságokat, hogy hol vannak a letérők és fél szemmel az autóban a kilométerszámlálót figyelte, másikkal meg az út menti táblát kereste, akkor könnyen meg lehetett találni a lehajtókat.



Az ösvény elején egy vízhatlan dobozban volt a "regszter", ahova lelkesen beírtuk magunkat Yodával, hogy ha elvesznénk, tudják, hol keressenek minket. Nem mintha itt el lehetett volna veszni. Ezt az ösvényt tökéletesen jelölték pici kőrakásokkal (szakszóval cairn) és nagyon bénának kellett volna lenni ahhoz, hogy eltévedjünk. Különben is, Yoda nem téved el soha, vele van az Erő.



Az ösvény lelkesen kanyargott és kikerülte a vízmosásokat, így vezetett a régi faluhoz (szakszóval pueblo).

Ebből a két településből, Horseshoe-ból és Hackberry-ből kevesebb maradt.



Hackberry csak pár kőhalom volt, de nagyon örültem neki, mert a "ki tud többféle "berry"-t felsorolni versenyhez tanultam egy új bogyót.



Most nyugodtan megnézhettük az összeomlott házakat. Úgy tünt, hogy egy nagyobb - jobban megépített - épület köré szerveződtek a falvak. Annyira összezsúfolódva, amennyire csak lehet, ugyanúgy, mint egy középkori megerősített városkában.



A központi tornyok (erődök?) ma is állnak, a pórnép házai azonban összeomlottak.



Ahogy a szakadék szélén sétáltunk, újabbb is újabb romok bukkantak elő.



Hovenweepnek nyolcszáz éve nagyobb volt a népsűrűsége, mint ma.



- Még egyet, még egyet megjelöltehek? - nézett fel rám a Mester.

- Nem, nem, a végén még kimosod a kövek közül a maltert és összedől, gyere, keressünk inkább egy fát.