Falut találunk

A Santa Clara folyó völgye mindig is mágikus helynek látszott, ahova mindig is szívesen mentünk vissza.

Most egy lávamező melletti barlangnál álltunk meg egy pillanatra a Gunlock víztározó felé menet és ha már ott voltunk, csakúgy, vaktában elindultunk a sziklák között felfele. (Mint később kiderült, itt érdemes felfele menni a dombtetőkre.)

Nemcsak a kilátás lett jobb: a köveken sziklarajzokat fedeztünk fel.

Azt valószínűleg sose tudjuk meg, hogy miért rajzoltak labirintusra emlékeztető vonalakat a sziklába, de jól néztek ki.

Közmegegyezés szerint a hullámvonal valószínűleg vizet jelent, de itt megáll a tudomány.

A "csak" és "spirituális jelentés" ugyanolyan jó megoldások.

De a rajzok akkor is érdekesek.

A földön ekkor láttunk meg pár cserepet.

Egy réges-rég elhagyott falu helyén jártunk.

Valószínűleg ezt a tanyát katalógusba se vették a régészek, mert az ismert régészeti lelőhelyekre táblát szoktak kitenni, hogy ez egy régészeti lelőhely és nem szabad bolygatni.

Mi nem bolygattuk, csak végigsétáltunk és néztük, mi van a felszínen.

Rengeteg minden volt.

Például kőmegmunkálásból visszamaradt szilánkok.

Magyarul szemét, de régi.

Ott is hagytuk mindent - fedezze fel más is és élje át az izgalmat, hogy talált valamit.

Hajnali romtúra

Forró lehelletet éreztem a fülemben miközben valaki becsusszant a takarómmal matatott - és nem, nem pornófim-forgatókönyvet írok.

- Puppey? - nyitottam ki egy szememet a sátorban miközben Puppey türelmesen várt.

- Menjünk sétálni - mondta.

- Sötét van.

Puppey reménykedve megcsóválta a farkát.

- Itt kezdjek el rágni és pisilni?

A pisilés még csak hagyján a sátorban, de ha elkezd valamit rágni, akkor az amúgy messze levő szomszédok is felébrednek.

- Gyere - sóhajtottam.

Már pirkadt.

- Még jó, hogy nem az éjszaka közepén vertél fel, akkor nézhetnénk a csillagokat.

- Ami késik, nem múlik - iramodott meg Puppey én meg nem győztem követni.

- Pisilni itt is lehet! - szóltam rá, de már egy ösvényen haladtunk felfele.

Puppey legalább azt megengedte, hogy válasszak ösvényt és letessékeltem arról, ami a hat kilóméterre levő Silver Reef-hez vezetett.

- Akkor megnézzük az indián falu romjait! - döntöttem el, hogy nekem is jó legyen.

A hajnal egyre szebb szineket varázsolt a vörös sziklákra

A patakmederben haladtunk tovább, ahol már-már trópusi jellegű volt a növényzet.

Puppey itt csak néha állt meg, hogy pisiljen vagy hogy meggyőződjön róla, követem-e.

Követtem.

A patakmederből kimászva egy dombra másztunk fel, annak is a legtetejére.

Ott volt a falu.

- Megrághatom? - méregette Puppey a kerítés gerendáit.

- Ne, ne rongáld! Ezer éve itt van.

- A kerítés nem, az pár éves....

A félkör alakban épített falu egy jól védhető dombtetőről vigyázta a patakot. Ott lehettek lenne a földek és onnan hordák fel naponta a vizet, valószínűleg pár literes korsókban. Persze akkoriban senki se használt vízöblítéses WC-t, szóval olyan sok vízre nem volt szükség.

Nem voltak nagyok a szobák. Sőt, általában akkorák voltak, mint nálunk a beépített szekrény.

Vagy kisebbek.

Fogalmam sincs, hogy ennek építészeti okai voltak (nem tudtak nagyobb teret lefedni) vagy szerettek összebújni és jó emberek voltak.

- Megnézted, megnézted? - iramodott meg Puppey.

- Hova rohansz?

- Megünnepelni a születésnapodat!

- Hogyan?

- Csinálsz nekem reggelit!

Szinte futottunk vissza a sátorba.

Mire visszaértünk, reggel lett és Puppey végre megehette első reggelijét is.

Romok az út mentén

Amikor láttam, hogy a hely, ahova félre lehet állni, több homokot tartalmaz, mint sok kisebb sivatag, inkább az ösvény szélére parkoltam.

Menjünk! Menjünk! - lobogtatta a füleit a Mester.

Eltettem két üveg vizet, hátamra kanyarítottam a hátizsákot és mentünk.

Egy vízmosás és egy kaptató után már fenn is voltunk a párkányon.



A komplexum meglepôen nagy volt és kellemesen árnyas.



A padlón ott voltak az ôrlésre használt mélyedések, a “szokásos” cserépdarabok és a fa oszlopok nyomai.



Azt olvastam, hogy egy hasonló helyen találtak egy többé-kevésbé ép cserépedényt a 8. századból. Az edényben csokoládényomok voltak.

A régészek számára ez a máig talált legkorábbi bizonyíték arra, hogy kereskedelmi kapcsolat volt a Southwest és Közép-Amerika között. A szememben ez arra bizonyíték, hogy az emberi természet nem sokat változott: a csokoládét akkor is szerették.



Használható csokoládé persze itt nem volt, a készleteink kimerültek, abban reménykedtem, hogy majd Halls Crossingban lesz egy kis édesség.



Ez olyan, mint egy McDonald’s ablaka! - jutott eszembe. Látszott, éhes vagyok.



Valószínû, hogy a sziklahasadék lakói nem gondoltak gyorskajára, mikor házukat építették.

A tetôt vastagon borította a füst. Tüdôbeteg dolog lehetett itt élni.



Ekkor néztem elôször vissza az útra. Elképesztô volt a kilátás. Valószínûleg régen is ebben a vízmosásban vezethettek a kereskedelmi útvonalak.



Vajon e falu lakói kereskedtek az erre haladókkal vagy megsarcolták ôket?



A hasadék mélyén ott volt a szokásos lôszeresláda, de errôl a helyrôl nem volt benne semmi kézzelfogható.



Ha jól emlékszem, az elmosódott tenyérlenyomatokat se említették meg a barlang falán.



Volt belôlük piros is és fehér is. Vajon mit jelöltek a szinek? Hogy mi volt épp raktáron?



A derékszögben kanyargó kígyóról nekem egy térkép jutott az eszembe. De persze bármi más is lehetett.



Jó volt itt találgatni, de kezdett beborulni és nem akartunk itt aludni, inkább továbbindultunk a Lake Powell fele.

Target ruin

Hajnali madárüvöltésre ébredtünk.

Kicsit tartottunk attól, hogy az út mellett nem lesz nyugodalmas éjszakánk. De lett. Este hat elôtt ment el az utolsó autó. Azóta csend volt. Csak a madarak kiabáltak úgy, hogy nem lehetett tôlük aludni.

Reggeli rituálénk közben se hallottunk autót és ez nem változott az indulásig.

Átálltunk as ösvény jelöletlen kezdetéhez. (A szinte szamizdatban terjedô leírás szerint 100 méterrel a tábla elôtt kellett parkolni.) Innen egy jelöletlen ösvény vezetett a szurdokvölgy aljára.



Ligetes erdôben jártunk egy patak partján. Ez a patak alaposan megáradhat esőzések alkalmával, legalábbis így gondoltuk a fákon fennakadt uszadék láttán.



Innen kellett valahol balra fordulni. Több ösvény vezetett ki a völgyből, mindegyik valami érdekes helyre (vagy olyanra, ahova az első látogató tévedésből ment és azóta rendszeresen mások is követték nyomait, remélve, hogy bizonyára egy érdekes helyre vezetnek).



Két út is vezetett a Target ruin-hoz. Az első ösvénynél fel kellett volna mászni egy sziklafalon. Mivel Yoda kijelentette, hogy neki teleszkópos póklábai ugyan vannak, de ő nem pók, ezért a másodikon indultunk el, amin elsőre simán túlmentem, “biztos egy vascsapás”, gondoltva.

Nem az volt.



Miközben az omladékony vörös homokon felfele küzdöttem magam - azaz álltam egy helyben, miközben a homok folyt le a lábaim alatt, arra gondoltam, hogy úgy 10 méterrel Butler Wash elôtt parkoltunk. Az ösvény a vízmosással párhuzamosan indult és a Butler Washnak nyomát se láttuk. Valahogy ezek a mély völgyek össze-vissza tekeregnek egymás mellett.

A majdnem függőleges homokfalon való mászást felváltotta a majdnem függőleges sziklafalon való mászás. Mikor felléptem az utolsó kőre, hátizsákom oldalzsebéből kicsusszant a vizesüveg és bucskázva elindult lefele. Ez eldöntötte a visszautat: most nem akartam lemászni érte, de itthagyni se akartam.

Pár újabb lépés és beértem egy oldalkanyonba. Balra nézve láttam, hogyha mégis a pók-útvonal mellett döntünk, már rég ittlehettünk volna sokkal kevesebb mászás után.

Jobbranézve aztán elfelejtettem a homokkal teli bakancsot, az elvesztett vizesüveget és a meredek kaptatót. Ott volt pont felettem a rom.



Balra fenn ott volt a másik rom.



Meg a harmadik. Ismét egy kanyon végén jártunk, mint pár napja a Monarch cave-nél.



Olyan volt, mintha nem csak kísértetek lennének itt.



Teljesen ép volt, a gerendák ott voltak, ahova a mesteremberek kilencszáz évvel ezelőtt betették őket.



A vakolat jórészt lekopott a falakról, egyébként akár most is lakhattak volna benne. Talán azért volt ennyire ép, mert felszerelés nélkül nem lehetett bejutni a romok közé. Amennyire tudom, legalább száz éve nem is próbálkozott ezzel senki.



Elindultunk felfele egy vízmosáson, hogy benézzünk a házak közé és, hogy megnézzük a másik sziklaüreget. Ebben nem laktak, itt dolgoztak. Egy harmadik, sokkal kisebb barlangban magtár maradványait véltem felfedezni.



Leültünk egy sziklára és élveztük, hogy mienk a világ.