Talált tárca

- Ne jelöld meg!

Yoda szomorúan nézett vissza, majd ismát ránézett a földön heverő tárcára.

- Nem a tied.

Felvettem.
Volt benne egy jogosítvány.

Miként megtudtam, innentől kezdve minden egyszerű volt:

A pénztárcát tartalmával együtt bedobtam egy postaládába és utána mostam kezeimet. Képletesen is és a valóságban is. Az amerikai posta kiszállítja a tulajdonos címére. Remélem még azelőtt, hogy elkezdene új iratokat csináltatni.

A ragasztó marad

Amikor átköltöztünk, gondosan átírtuk a lakcímünket a legfontosabb helyeken, a utahi és a szövetségi adóhatóságnál. A jogosítvány esetében csak egy online bejelentőlapot kellett kitölteni az új címmel, aztán a jogosítvány hátoldalára ragasztóval felbuherálni az új címet és kész is voltunk.

Fura volt.

Kézírással és ragasztóval javítani legálisan egy hivatalos iratot nagyon viccesnek tünt. Nyár végén New Yorkban kicsit aggódtam is, amikor beszálláskor megvillantottam a ragasztott jogosítványt beszálláskor, de az ügynöknek szeme se rebbent.

A mi csőrünket azért piszkálta a ragasztott irat. Egyikünk jogosítványa öt év, másikunké tíz hónap múlva jár le. Gondoltuk, kérünk aktualizált jogosítványt.

Foglaltunk időpontot és vittünk egy halom papírt, amivel igazolni tudjuk lakcímünket: közüzemi számlát - azt az egyet, amit nem lehet online intézni -, adópapírt, meg ilyesmiket.

Sorra kerültem.
Az ügyintéző, kopaszodó, ötvenes fickó húzott egyet gallonos kávésbögréjéből, megnézte az érvényességet és megcsóválta a fejét:

- Ez még öt évig jó!

- De a cím...

- Háááát, ha nagyon akarja, meg tudjuk csinálni... - látszott, felesleges időpocsékolásnak tartja az egészet.

De azért megcsinálták. 18 dollár volt.

A másikunk jogosítványa tíz hónapig volt jó.

Az ügyintéző ránézett a papírra, ránézett a jogsira és megcsóválta a fejét:

- De ez még jó!

- De a cím...

- Ne fizessen feleslegesen az államnak, jöjjön vissza fél évvel az irat lejárta előtt. Viszlát.


A ragaszó marad.

Utahi államapparát

Mivel lehet, hamarosan költözünk, írtunk egy hosszú listát arról, milyen helyeken kell átírni lakcímünket. A lista hivatalos helyektől egészen Yoda mikrocsipjéig terjedt.

A listán előkelő helyen állt a jogosítványunkhoz rendelt lakcím frissítése. Hogy előre dolgozzunk, megnéztük, mit kell csinálni, ahhoz, hogy átírjuk a hatóságnál lakcímünket.

Pár évvel ezelőttig Utah ilyen szempontból földi paradicsom volt: jogosítványt online lehetett hosszabbítani. Az úrvezető kitöltött egy online űrlapot, feltöltött magáról egy fotót, válaszolt két-három fogós és ravasz kérdésre (pl anyja neve), majd a hivatal postázta a jogsit.

Aki akarta, ugyanezt számítógép nélkül, levélben is megtehette.

A szeptember 11 utáni világban ez az egyszerűségen és józan észen alapuló rendszer sokak csőrét piszkálta Washingtonban. "Mi lesz, ha talibán beszivárgók mormonnak álcázzák magukat? Mindegyiknek sok a felesége, csak a szakállukat kell levágatni és már utahinak néznek ki."

A szövetségi kormány erélyesen rádörrent a utahiakra, vegyék komolyan az hivatalos dokumentumokat, így ma már a polgároknak személyesen is el kell menniük a hivatalba. (A dolog most se szörnyű, interneten időpontot lehet foglalni, előre mindent kinyomtatni és pillanatok alatt végezni.)

A lakcímváltoztatásnál azonban megmaradt a régi jó világ: a utahi lakosoknak tíz napjuk van bejelenteni a lakcímváltozást, de ezt megtehetik online is: kitöltenek egy kérdőívet (jogosítvány száma, a tb-szám utolsó négy jegye, stb), majd beírják az új címet. Mivel a jogosítványon az érvényes cím kell szerepeljen, a utahi úrvezető ezek után elővesz egy darab papírt és egy tollat. A tollal felírja a papírra új lakcímét, majd a címet ragasztóval a jogosítvány hátoldalára ragasztja. Ennyi.

Ezt a barkácsjogosítványt a rendőr elfogadja - az ő adatbázisában úgyis az új cím szerepel. Ha valakinek szüksége van arra, hogy a jogsin az új címe is rajta legyen, akkor már be kell menjen a hivatalba.

Azért ezt ki lehet bírni...

"Yes" Utah

ER
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megjegyzés. Egész másról akartam ma írni, de késő éjszakáig dolgoztunk és nem volt időm elmondani, milyen itt egy hóvihar. Majd holnap.

Kaptunk Anikóval egy-egy levelet, amire vidám betűkkel ráírták, hogy "Yes" Utah! Gondoltuk, valami reklám lesz ("Vegyél fel vallásos kölcsönt – YES, Utah", "Kössél biztosítást – YES, Utah!"). Nem reklám volt.
Eleinte nem is tudtam, mit olvasok. (Levelet, persze.)
A levélben megköszönték, hogy oda kívánom adni a szerveimet. Meglepődtem, a szerveim szerves részemet képezik és nem szándékozom őket odaadni senkinek. Meg akkor se, ha megköszönik. Tovább olvastam a levelet és minden megértettem és meg is nyugodtam.
Arról van szó, hogy ha – véletlenül, elő ne forduljon – széttrancsirozódnánk valahol, a romjainkból a reciklálható cuccot reciklálják, azaz felajánlottuk megmaradt szerveinket a rászorulóknak. Szóval donorok vagyunk. Kevesebb jut a kukacoknak. A jogosítványunkon rajta van nagy betűkkel, hogy "donor", szóval a jogosítványak illene túlélnie mindent.
Meglepő volt a lista, hogy mi mindent lehet reciklálni: szív, máj, vese, máj, tüdő, vékonybél. Ehhez még járult egy kiegészítő lista: szivárványhártya, csontvelő, csontok, bőr. Marad valami?
Igazából borzalmasan hangzik leírva, mint egy hagyományos paraszti konyhát preferáló hentes kínálata.
Másfelől nagyon jó dolog, hogy ennek van egy bejáratott mechanizmusa. Rengeteg embernek van szüksége szervátültetésre. Nálunk meg a balesetben elhunytak cuccait általában temetik. Itt még egy vese se megy veszendőbe.