Yodüsszeia III - Éjjeli rémület

Csör-csörr-csörr-csörr - mondta vekker. Kinyitottam a szemem. Fél négy volt. A vonat állt valahol.

Talpraálltam. Néztem. Próbáltam fókuszálni. A világ kezdett alakot ölteni, már ha világnak van reggel háromharminckor alakja. Ha van akkor egyáltalán világ.

- Ezért kapta a ropogós Euróbankót, hogy ne ébresszen fel - dohogtam a hálókocsikalauzt szídva.

A MÁV információsa azt mondta, a vonat reggel négyre ér Prágába. Elvira, a szeszélyes mávos nőszemély hasonló információt adott.

Kinn csend volt - mi a fenét várok háromharminckor reggel?

- Ez még nem lehet Prága - szögeztem le.

Felöltöztem. Összepakoltam. Felébresztettem Yodát, aki méltatlankodva vette tudomásul az inzultust.

Csörr - mondta a telefonom. L volt, aki pont Prágában volt és megígérte, hogy reggel négyre kijön elém a pályaudvarra.

- Szállj le, Prágában van a vonat! - mondta L.

- Nem szállok le. Ez a vonat nincs Prágában.

- De itt van. Látom.

- De ez a vonat nincs Prágában, én is látom.

Ebbe a dilemmába Schrödinger macskája is belezavarodna. Yoda azonban bebizonyította, hogy ő nem Schrödinger macskája: visszamászott a dobozába és aludt tovább.

Schrodinger's cat sleeps here... by ribizlifozelek
Browse Schrodinger Bags

- Hol vagy? Rossz vonatra szálltál? - tette fel L a kézenfekvő kérdést.

Tudtam, nem lehetek rossz vonaton. De Prágában se lehettem.

Kihajoltam. Egy vasutas közeledett a messzeségből.

- Helló! - szólítottam meg tíz perc múlva, amikor odaért - Prague?

- Buhahua - mondta az ember, legyintett és továbbment. Még jobban kihajoltam.

Pardubice - olvastam. Már nem tudom, miért, de egyszer sétáltam Pardubicében. Szép főtere van és jó száz kilométerre található Prágától. Aggódni kezdtem. Hogy fogunk három perc alatt megtenni száz kilométert? Ennyire jó lenne a cseh vasút?

Aztán telefonált L:

- Hatra érkezel.

Mint kiderült, a Budapestről nyolckor induló szerelvény nagy része négyre ér Prágába, de a hálókocsik hatra. Csak erről a MÁV nem szólt semmit.

Visszavetkőztem pizsamára, gondolatban bocsánatot kértem a kalauztól és a MÁV-ot meg Elvirát átkozva követtem Yoda példáját és aludtam Prágáig.

Megint állunk

Hárman jöttek szembe.
Még sose láttam itt ennyi embert.
Csak kutyásokat hoznak ide sétálni a négylábúak.



Buja növényzet szegélyezte út sínpárok és elhagyott gyárak között kamyargott. Szorgos kezek rég ellopták a csatornafedlapokat. Dolgos kezek a fedlapok helyét helyenként kiöntötték betonnal, de időnként csak vietkong-csapdára emlékeztető karókat szórtak bele. Az, aki észrevette a karókat, szerencsés volt: esés közben nem nyársalta fel magát.

Még két ember jött szembe. Aztán még egy. Yoda érezte, hogy aggódok és idegen inváziót sejtek. Morgott.



Valamikor bolgárkertészek nevelgettek zöldséget errefele. Mára nyomuk se maradt.

Egy csapat hokiütős ember jött szembe.
Meg két piaci kofa .

Gyanús volt.



Aztán megláttunk egy vonatot.
Emberek bámultak ki a vonatból.
A vonat úgy állt, mint ami egyhamar nem megy onnan el.

Az egyik kikönyöklő ember kikiabált:

- Megint állunk vazze - aztán ledobta táskáját és elindult a sínek mentén a civilizáció fele.