Yodüsszeia IV - Hajnali prágai csók

Csörr - mondta valami. Kinyitottam a szemem. A valami tovább hajtogatta a magáét. A fejem mellett megtaláltam a vonat beépített ébresztőórájának a kikapcsológombját. Kikapcsoltam.

Csörr - folytatta a vekker. Két személyre lett véve a hálókocsi, így az emeleten is csörgött az ébresztő. Felmásztam és Tarzanként lengve a hálókocsiban kikapcsoltam.

Csend lett.



Yoda megönnyebbülten folytatta az alvást. Mire felöltöztem, megjelent a hálókocsikalauz a reggelivel. Kávé, péksütemény.



Reggeliztünk, majd pár perccel később befutottunk Prágába. A kalauz előzékenyen letette bőröndömet. Lemásztam Yodával és Prágában voltunk.



A vasútállomások általában fura alakok gyűjtőhelyei. Prágában, szemben a budapesti Keletivel az állomás döbbenetesen kulturált hely volt. A hatalmas szecessziós csarnokokhoz a közelmúltban új épületeket ragasztottak. Volt itt irdatlanul nagy könyvesbolt, kávézók tömege, metrólejárat és nagy-nagy tér. Meg csomagmegőrző, ahova L-lel, aki reggel négy óta lelkesen várt, betettük a bőröndömet, majd elindultunk sétálni.

Eleinte az állomást körülvevő parkban sétáltunk, hogy Yoda kiélvezze a friss, harmatos füvet és Prágát is beiktathassa azon városok sorába, ahol pisilt.



Ekkor láttuk meg a szobrot. Kevés olyan várost tudok elképzelni, ahol ilyen szobor állhat. A szobrot valamikor a hatvanas években emelték, de ennek ellenére benne van a Kafkától Haseken és Capeken és Formanon át a Havelig ívelő cseh szatirikus humor. Egy ilyen szobrot Budapesten félek, kevesen értenének meg. Bezúzatának és minden este vörös festékkel öntenének le.

A szobor egy felszabadító szovjet katonát és egy felszabadított cseh katonát ábrázol. (Sajnos szemerkélő esőben nem sikerült jobb képet készítenem a szoborról, jobbik fényképet Jaime Silva készítette.) A katonák szenvedélyes (testvéri?) csókban forrnak össze. Ezért is Testvériség a szobor neve. Természetesen lehet úgy is értelmezni a szobrot, ahogy annak idején tették: a nagyobb szláv testvér megmenti a kisebbet és csókkal köszönti.



Nehéz nem észrevenni az alkotásban az iróniát: a megtermett szovjet katona - virággal a kezében és davajgitárral a vállán - erőteljesen lesmárolja az alázatosan engedelmeskedő, kisebb cseh gyalogost.

- Csinálhatunk mi itt valamit? - sugallja a cseh katona tartása, ami meglehetősen jól kifejezi annak a kornak a történelmét.

Szeretem Prágát.