Falut találunk

A Santa Clara folyó völgye mindig is mágikus helynek látszott, ahova mindig is szívesen mentünk vissza.

Most egy lávamező melletti barlangnál álltunk meg egy pillanatra a Gunlock víztározó felé menet és ha már ott voltunk, csakúgy, vaktában elindultunk a sziklák között felfele. (Mint később kiderült, itt érdemes felfele menni a dombtetőkre.)

Nemcsak a kilátás lett jobb: a köveken sziklarajzokat fedeztünk fel.

Azt valószínűleg sose tudjuk meg, hogy miért rajzoltak labirintusra emlékeztető vonalakat a sziklába, de jól néztek ki.

Közmegegyezés szerint a hullámvonal valószínűleg vizet jelent, de itt megáll a tudomány.

A "csak" és "spirituális jelentés" ugyanolyan jó megoldások.

De a rajzok akkor is érdekesek.

A földön ekkor láttunk meg pár cserepet.

Egy réges-rég elhagyott falu helyén jártunk.

Valószínűleg ezt a tanyát katalógusba se vették a régészek, mert az ismert régészeti lelőhelyekre táblát szoktak kitenni, hogy ez egy régészeti lelőhely és nem szabad bolygatni.

Mi nem bolygattuk, csak végigsétáltunk és néztük, mi van a felszínen.

Rengeteg minden volt.

Például kőmegmunkálásból visszamaradt szilánkok.

Magyarul szemét, de régi.

Ott is hagytuk mindent - fedezze fel más is és élje át az izgalmat, hogy talált valamit.

Blackwater

Blackwater
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az utolsó napon nem sok időnk volt. El kellett jutni Columbiából a reptérre, Kansas Citybe a reptérre, Hagyni szerettünk volna egy kis időt tartaléknak, hátha megint meghülyül a GPS.

Az is megfordult a fejünkben, hogy a Columbiából Kansas City felé vezető I-70-esen továbbmegyünk Utahig. 1211 mérföld. Persze nem tettük meg.

Inkább megálltunk egy újabb festői kisvárosban az autópálya mentén.



Blackwaternek kevesebb lakosa volt, mint Rocheportnak, viszont több antikvitás bolt üzemelt benne. Helyesebben volt, mert egyik sem tartott nyitva hétköznap délelőtt.

A helyi üzletek feltalálták az ötnapos hétvégét, ami hétfőtől péntekig tartott, aztán szombat-vasárnap kinyitottak. Csakúgy, mint az egykori vasőútállomás melletti szálloda, az Iron Horse.



Ott sem volt semmi mozgás.

Megcsodáltuk az egyik összeomlott ház belsejébe telepített mini-közparkot és megállapítottuk, hogy egy jó félórás sétával mindent láttunk, kivéve a postamúzeumot, amit csak vasárnaponként nyitnak ki. Minden második szökőévben. Ha el nem felejtik.



Tetszett Blackwater, de kicsit kihalt volt. Meg is beszéltük, hogy majd egyszer visszajövünk hétvégén és megnézzük, milyenek is azok a boltok belülről.

Yodát viszont ezek a dolgok nem izgatták. Ő jobban szerette a néptelen főutcát, nem zavarta senki sem, miközben megjelelölte a falut.

Midway

Pár órás mászás után lemásztunk a hegyről, elhatároztuk, megnézzük Midwayt. Sajnos nem a csendes-óceáni Midwayről volt szó, hanem a utahiról.

A utahi Midway egy kis falu egy óriási hegyektől körülzárt völgyben. A falut német telepesek alapították a 19. század végén. Ők művelték a földet, tejet, sajtot csináltak és havasi kürtöket festettek a házak falára.



Manapság a falu főleg a turizmusból él, óriási, német stílusú fogadókat emeltek. A gasthaus-oknak echte németes neveik vannak, mint "Fogadó a Kék Vaddisznóhoz", "A Havasikürt", "A Medvék". Meg voltunk dermedve.



A házakat stratigiai pontokra kihelyezett baglyokkal díszítették. Érdekes falu volt. Wisconsinban jártunk már egy ehhez hasonló faluban, New Glarusban, de ott a lakók főleg a különleges sajtokból és kolbászokból éltek. Itt a turizmusból. Ezt nagyon sajnáltuk. Szívesen ettünk volna egy kis különleges kolbászt.