A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parlament. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parlament. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 26., hétfő

Turistacsapda



Ez a Parlament elôtti betonmedence új értelmet ad a turistacsapda ("tourist trap") kifejezésnek. 

2016. március 9., szerda

Vécé kilátással


Toilet with view

Sétáltunk a Dunaparton. Esteledett. A Parlament úszott a hullámokon és uralta a Dunát.

Néztük az épületet és észrevettük, hogy vele szemben áll Budán a világ legszebb kilátással rendelkező TOI-TOI vécéje.

Remélem, szorgo kezek vágtak ré ablakot is, hogy lehessen belőle politikusainkra kikacsintani, miközben szólít a természet.

2015. július 30., csütörtök

A Parlement hômérôje


Parliament


Jó dolog a Parlamentben részleteket nézegetni, mert mindig valami érdekeset lehet találni.

A Reaumur skála az 1700-as évek végén komoly vetélytársa volt a Celsiusnak: Franciaországban, Oroszországban és a német területeken egyaránt elterjedt volt. A Réamur-féle hőmérőn nulla fok a víz fagypontja, a nyolcvan a forrpontja. Ez lett a skála veszte: a franciák a metrikus rendszert preferálták, így végül a száz fokú Celsius-skála terjedt el.

A Réaumur-skála helyenként máig használatban van: különleges olasz sajtok készítésekor, illetve holland szirupok gyártásakor használják.

Meg a Parlamentben, ahol több régi hőmérőnek kettős beosztása van.

Parliament

2012. augusztus 11., szombat

Pozitív fordulat Magyarországon

Parliament

Amióta nyárra hazajöttem, egyre jobban aggódtam az ország miatt. Nem tehetek róla, amit láttam egyre jobban aggasztott.

Aztán pár napja véleményem megváltozott a Parlamentnél. Megtértem. Megtaláltam a bizonyítékát annak, hogy Politikusaink valóban felelősséggel cselekednek, ha az Országról van szó.

Végre meghozták azt a döntést, ami mindannyiuknak fájó. Ez az áldozathozatal mindannyiukra veszélyes, de a Haza érdekét szolgálja.

Íme a bizonyíték:

Pest Control

2012. január 3., kedd

Parlamenti hétfő

Utah State Capitol

- Menjünk a parlamentbe!

Mindenkit megnyugtatok, nem alakulunk át politikai bloggá. A utahi parlamentbe mentünk január első napján, kora reggel.

Azaz először mellé mentünk, hogy Yoda egy nagy épület lepisilésével kezdje az évet, de ha már ott voltunk, besétáltunk. A parlamentben ugyanis meleg van és tip-top a WC. (Nem Yodának.)

Yoda különben is, szereti a parlamentet, már többször volt ott velem és mindig élvezte a látogatást. A Mester bebújt dobozába, mi pedig besétáltunk.

Utah state capitol

Ennyire egyedül a utahi sivatagokban szoktunk lenni. Senki se volt otthon. Égtek a villanyok, meleg volt, egyébként olyan volt az épület, mintha este világvége keretében eltüntek volna az emberek a földről - csak nekünk nem szóltak róla.

A bejáratnál kis tábla fogadott: január 3-ig minden önkéntes parlamenti idvez szabadságon van. Kérték a látogatókat, hogy nézzenek szét nyugodtan egyedül.

Szétnéztünk.

Utah State Capitol

(folyt köv.)

2011. szeptember 1., csütörtök

Kupolacsarnok

Parliament

A Magyar Köztársaság Parlamentjének kupolacsarnokában ôrzik díszhelyen a királyi koronát.

2009. október 11., vasárnap

Missouri State Capitol


Missouri State Capitol
Originally uploaded by ribizlifozelek

Jefferson City olyan közel volt Columbiához, hogy kár lett volna kihagyni. Szívesebben mentünk álmos kisvárosokba (pl Missouri fővárosába), mint milliós nagyvárosba (St Louisba).

Jefferson City olyan kis főváros, hogy még igazi autópálya se vezet hozzá, csak egy autósztráda szélességű valami, ami tele van szintbeli - lámpa nélküli - kereszteződéssel.

Ennek ellenére fél óra alatt odaértünk Columbiából.

Tudatalattim valamiért nem akart odamenni. Hiába tértem le többször is rosszfele az útról félreértve a GPS utasításait, egy ilyen kis városban nem lehetett rendesen eltévedni.

Pillanatok alatt a parlamentnél voltunk. Itt eltévesztettem a parkoló bejáratát, de ez sem volt gond, így is sikerült leparkolni, méghozzá a főbejárattal szemben.

Missouri State Capitol

Missourinak ez az ötödik parlamentépülete. Néhány leégett, volt olyan ideiglenes országház, ami egy hotelben kapott helyet. A fővárosban korábban két parlament égett porig, ez a harmadik és csak 1917-ben fejezték be.
Olyan, mint annyi más helyi parlament az Egyesült Államokban. Csak belül sokkal díszesebb. Az építéskor a Missouri állam adóbevételeinek egy részét, három és fél millió dollárt szánták az építkezésre. Három milla lett volna az épület, a többi a berendezés. Mivel az adófizetők pénze szent, népszavaztak és a nép 3:1 arányban elfogadta a tervet.
Missourinak azonban volt pár jó (pénzügyi) éve és hirtelen 4.2 milliójuk lett az épületre. A különbözetből szépen bebútorozták az egészet.

Meg is lepődtünk benn, mennyire díszes a többi puritán parlementhez képest.

Missouri State Capitol

Mivel a földszint tele volt óriási terekkel, múzeumokat rendeztek be bennük, legyen már valami haszna annak a rengeteg kihasználatlan légköbméternek.
Természetesen az egész ugyanúgy látogatható, mint a legtöbb kisvárosi országház Amerikában: az ember bemegy, egy készséges őrnél felmarkol egy csomó ismertetőt, ha vár egy kicsit, jön valaki, aki tart egy idegenvezetést, ha meg siet, akkor körbesétál és oda megy, ahova akar. Minden nyitva van, mindenhova be lehet menni. Belépő, ellenőrzés vagy kukacoskodás nincs. Elvégre közpénzből tartják fenn ezt a házat.

A legfontosabb látnivalók része kétségkívül a mosdó, ami elegáns és kényelmes.

Yoda nem jött be, ő inkább kinn ment ki és az épület sarkát tisztelte meg.

Missouri State Capitol

2008. május 8., csütörtök

Séta a parlamentben


State Capitol
Originally uploaded by ribizlifozelek

Szeretek amerikai parlamentekbe járni. Néhányat már megnéztünk, de azért még pár tucat hétravan.
A helyi parlamentek barátságosak, meghittek, még akkor is, ha külsejük, belsejük egy hivalkodó hodály benyomását kelti. Amint azonban látogató körül akar nézni, Magyarországon edzett lelke felderül, az angyalkák énekelni kezdenek, Columbia táncra perdül Mikiegérrel és rájvünk, mit is jelent adófizető polgárnak lenni.
A washingtoni Capitolium más tészta, ott sorba kell állni, ott megmotozzák az embert. Máshol azonban nagyonjó érzés látogatónak lenni. A látogató bemegy az épületbe. Nem állják útját marcona gorrillák, hogy mit akar. Nincs motozás, nincs átvilágitás, csak pár fel alá sétaló őr, akiket azért tartanak, hogy megmutassák, merre van a wc.
Tehát, a látogató bemegy a utahi parlamentbe. Minden bejáratnál talál egy információs táblát, hol van a turistairoda. A turistairodában talál egy csomo prosit és egy fickót, aki elmonja, óránként vannak ingyenes idegenvezetős túrák. De ha akar, az ember körbesétálhat magában is. Azt fotóz le, amit akar. Megnézhet mindent, ami nyitva van.
Az épület nyitott. Elvégre közpénzől tartják fenn.
Mi az idvezzel mentünk körbe, de a látogatás után még őgyelegtünk egy keveset. Az idvez mesélte, hogy a kormányzónak van egy reprezentativ irodája. Vele nem tudtuk megnézni a szobácskát, épp használták. Utána visszaóvakodtunk és megkérdeztük a titkárnőt, megnézhetjük-e.
Telefonozott egy kicsit, és azt mondta, igen, várjunk egy kicsit, addig nézzük meg a tárgyalót, mert az is szép. Megnéztük. Tényleg szép volt. Aztán jött egy másik titkár és megmutatta a szobát.
Mosolygott, aztán elsétált. Mi is.
Nagyon jól éreztük magunkat benn. Nem volt az az érzésünk, hogy a Rémkirály kastélyába óvakodunk be és minden lépésünkre ügyelnünk kell, mert elvisz az ördög vagy a security. Egy valódi középületben voltunk.

2008. március 7., péntek

Egy a székhely


PO boxes
Originally uploaded by ribizlifozelek

Magyarországnak van egy zászlója egy parlamentje, ami egy szép nagy neogótikus épületben székel. Az Egyesült Államoknak van egy zászlója és egy szövetségi “parlamentje”, ami egy nagy kupolás házban ülésezik. Kiribatinak van egy zászlója és egy parlamentje, ami egy épületben ül össze. Az Európai Uniónak van egy zászlója és van egy parlamentje, ami három városban (és országban) lévő kilenc épületben ülésezik.
Az EU parlament épített területének 20%-a Luxemburgban van 50% Brüsszelben leledzik. 30% Strassbourgban. Az elsőben van 2000 iroda. A másodikban 3000 iroda. A harmadikban 2200 iroda.
A mi EU-nknak van 732 képviselője. Minden képviselőnek van irodája Luxemburgban, Brüsszelben és Strassbourgban.
Strassbourgban 12 plenáris ülést tartanak évi 60 napon át. Nem úgy kell elképzelni a dolgot, hogy mint a költöző madarak, a képviselők télen elhúznak két hónapra. Havonta egyszer, egy hetet székelnek Strassbourgban, aztán hármat Brüsszelben. Erre a tizenkét hétre napra a képviselők, a titkárok, tolmácsok, bürokraták és a papírok mind mind átköltöznek Brüsszelből Strassbourgba. Közben 20.000 tonna CO-t pöfögnek a levegőbe. Szépen megteszik a maguk 450 km-ét és nézik az Unió tájait. Elvileg. Egynegyedük úgy gondolja, minek elmenni olyan messzire (legalábbis nem szavaz). Ez különben jó dolog: az Unió kibővitése előtt 3000 ember vándorolt innen-oda és onnan-ide. Most, hogy még többen vannak az Unióban, még többen mozognak fel alá.
A strassbourgi épület egyébként üresen áll, de hát takarítani, fűteni kell, így a 60 nap épületfenntartási költség a brüsszeli lakhatási költségek 70%-ára rúg.
A parlament azért költözik, mert Franciaország nagyhatalom, EU parlamenti székhely és mert a franciák megbékéltek a németekkel. Stb. Egyfelől a megbékélésért nem pénz a rongyos 200 millió Euró, amibe a hurcolkodás kerül. De azért lehetne maradni Brusszelben is.
Pár uniós képviselő - nem franciák - utazásellenes kampányt indított. Az online peticiót eddig 1.200.000 EU-s polgár írta alá.
Ha esetleg a T. olvasó is aláírná:

http://oneseat.eu/