Egész nap pakolásztunk - holnap reggel megyünk Új-Mexikóba nyaralni.
Valószínűleg ritkábban lesznek új bejegyzések - mert új bejegyzésekhez gyűjtünk élményeket.
Yoda izgatottan várja, hogy induljunk - a csomagolást nem szereti, csak az utazást. A csomagolás az gyanús dolog, mert a dolgok megszokott helyükről más helyre kerülnek és azt nem szabad.
A bank előtt vártunk Yodával. A hegyek ormán szikrázott a hó, lenn meleg volt és döngicséltek és zümmögtek a méhecskék.
Oldalról futó érkezett, valószínűleg a szemközti testépítőszalonból jött, hogy erőnléte után anyagi helyzetén is javítson.
- Jó reggelt! - köszönt.
- Jó reggelt - köszöntem vissza.
Nem ismertük egymást és komoly esély volt rá, hogy a helyzet változatlan maradjon. Egyszerűen csak köszönt. Férfiak, nők gyakran csak úgy üdvözlik egymást. Mosolyognak.
- Hi!
- Hi!
Hájolnak és mennek a dolgukra. Nem akarnak kikezdeni egymással, nem akarnak egymástól semmit.
Nincs a köszönés és a mosoly emögött semmi, ugyanúgy, ahogy az otthon gyakori depressziós "átnézek a másikon" hozzáálás mögött sem.
Több, huzamosabb ideig Magyarországon élő spanyol ismerősöm megjegyezte, egy reggeli metrózás Budapesten egy éves depresszióadaggal egyenlő. Szinte senki sem mosolyog.
Ez egyszerű kulturális kód. A mosoly illetve a mosoly nemléte mögött nagyon hasonló kétlábú Homo Sapiensek vannak.
Van, ahol az az öröklött, tanult kód, hogy mosolyogni kell, Máshol az, hogy nem.
Mindenki eldöntheti, melyik tetszik neki és melyiket követi.
Húsz-harminc éve más volt a világ: Magyarországon nagyon sok lakásban nem volt telefon. A mobiltelefont bunkofonnak hívták - és ezt az elnevezést komolyan is gondolták.
Ha valaki hosszabb időre elutazott, elment csavarogni, vagy elköltözött valahova, nehezebben tudott kapcsolatot tartani az otthoniakkal. Telefonálni általában nem tudott. Egy nemzetközi hívás - a transzkontinentális telefonhívásról nem is beszélve - elképesztően drága volt, már, ha egyáltalán volt otthon telefon.
Haza könnyen lehetett levelet küldeni. Választ kapni már nem volt egyszerű. Sokaknak szállodájukba címezték a leveleket. Nemcsak a jobb szállodák, hanem az egyszerűbb panziók is fogadtak leveleket és félretették őket a vendégeiknek. Ehhez viszont tudni kellett a szálloda nevét, címét.
Sokkal egyszerűbb megoldás volt a levelet Poste restante küldeni. A jobb utikönyvek hosszú listákon tüntették fel a helyi postahivatalok címét. A levet egyszerűen a megadott város egyik postahivatalába küldték. Ha nem volt meg a posta címe, akkor csak a város nevét (meg persze a címzettét) kellett a borítékra írni és a levelet automatikusan a város főpostájára vitte a holló.
A levelet feladták XY-nak Rómába, Poste restante. A címzett besétált a postára, elmondta nevét és megkérdezte, van-e levele. A postáskisasszony (mert akkor még a postán kisasszonyok dolgoztak) hátrasétált, megnézte a PS rekeszeket, majd hozta a levelet.
Sokan így kapták meg otthonról apanázsukat, Mások, például tudósítók így vehették fel díjazásukat.
A Poste Restante szolgáltatás meglepő módon ma is létezik. Angliában Poste restante vagy to be called for a szolgáltatás neve. Az Egyesült Államokban a poste restante vagy general delivery a kulcsszó, de az irányítószámhoz még hozzá kell tenni négy számjegyet: 9999.
Hajléktalanok, hobók, csavargók ma is így kapják meg leveleiket. A levelet, küldeményt a posta egy-két hónapig őrzi meg, majd visszaküldi a feladónak.
A Magyar Posta honlapján nem találtam meg, létezik-e még ez a szolgáltatás. Nálunk a levélre vagy a nemzetközi kifejezést vagy postán maradó szókapcsolatot kellett írni. 2002-ben azt hiszem, még működött a PR.
Manapság kevés embernek lehet szüksége rá. Nekem csak azért jutott eszembe ez a valamikor nélkülözhetetlen szolgáltatás, mert mielőtt elindultunk volna nyaralni, térképen megnéztem, van-e új-mexikói kempingünknek 3g lefedettsége és, hogy a kutyás sátorhelyeken van-e WIFI.
Sokáig azt hittem, a befőzés nem amerikai dolog.
A háziasszony elmegy a boltba, végignéz a kétszáz méter hosszú lekváros polcon, kiválasztja a megfelelő ízt, fizet és távozik. Ha bio-hívő, elmegy a bioboltba, végignéz a száz méter hosszú levkváros polcon, kiválsztja a megfelelő ízt, fizet és távozik.
Nincs őszi befőzés, nem tesznek el télire, tavaszra, nyárra semmit. Elmennek és megveszik a boltban és kész.
Az iparosodással, a fejlett ipari társadalom kialakulásával együtt a nők zöme háziasszonyból dolgozó lett. Sokkal kevesebb idejük jutott befőzésre, háztartásra. (Az, hogy emellett még sok helyen háziasszonykodott, az más lapra tartozik.)
A modern élelmiszeripar ráadásul szezontól függetlenül képes biztosítani a folyamatos ellátást gyakorlatilag mindenből. Az iparosodott országokban emberek ma már nem azt eszik, ami épp beérik, vagy amit valahogy sikerült eltenniük, hanem mindenhez, bármikor hozzájuthatnak.
A dolog nem kapitalista sajátosság: a kommenizmusban is azzal indokolták a lakótelepi lakásokhoz tervezett miniatűr kamrákat (már ha voltak egyáltalán), hogy a fejlett szocialista élelmiszeripar mindenből képest biztosítani a folyamatos ellátást.
Pár év után rájöttünk, azért Amerikában is sokan főznek be. Rengeteg szakácskönyv ír a befőzésről. Vannak direkt "befőző" könyvek is. A boltokban rengeteg féle befőttes üveget, befőző felszerelést árulnak és még cimkéből is óriási a választék.
Békésen sétáltunk Yodával. Meleg volt. Tavasz.
Yoda mosolyogva sétált. Nevettek a felhők. A Mester néha bohókásan ugrott egyet-egyet.
Aztán megiramodott.
A csácsogó madárka egyből szárnyra kapott, Yoda meg ugrott egyet.
Elkerekedtek a szemeim - a madárka röppályájáról hiányzott valami: a madárka.
- Hova lett a kis tollas?
Néztem jobbra, néztem balra. Yoda gyanúsan hallgatott.
- Köpöd ki! Köpöd ki! KÖPÖD KI!
Kiköpte.
Yoda nem szereti a kapálódzó falatkát.
A madárka döbbenten nézett körül, tett pár tétova lépést, majd elrepült.
Yoda rámnézett:
- Gazdi, legközelebb panírozd be!
Yoda egy igazi Princess.
Yoda nem törődik azzal, hogy vasárnap a kizsákmányolt dolgozókat a gonosz multik elszakítják családjuktól és dolgozni kényszerítik. Az sem érdekli, hogy vasárnap sokak politikus szerint nem lenne szabad boltba járni. Ő szeret shoppingolni.
Yoda a klasszikus szingli, akiről a sztereotíp, előítéletekkel teli parlamenti hozzászólások születnek.
Yoda nem szereti az embergyerekeket. Elviseli őket, de nem szereti. A gyerekek közel szeretnek hozzá kerülni, jobb esetben a farkánál, rosszabb esetben a fülénél fogva.
A Mester csak áll, tűr és rémülten pislog. Az ő költői világképébe a csöppségek markolászó kis kezecskéi nem kapnak helyet.
Este rájöttünk, Yoda a kutyakölyköket sem szereti.
Cooper egy pici szőrgombolyag, aki bizonyára süket. A gazdája rendszeresen üvöltözik a pár hetes kis izével:
- NE MENJ ODA!
- MENJ ODA!
- NE PISILJ BE!
Szerintem az üvöltés az emberi nevelésben sem célravezető eszköz, talán még sakál családok kommunikációjában is marginális szerepet tölt be, de mindenkinek megvannak a saját nevelési elvei.
Cooper este meglátta Yodát. Yoda meglátta Coopert.
Cooper végigmérte Yodát. Yoda végigmérte Coopert.
Copper boldogan rezegtette farkincáját.
Yoda megmerevedett.
- MI EZ? - nézett döbbenten, aztán a következő pillanatban levegővé változtatta Coopert. Úgy ment el mellette az égen keringő sirályokat nézve, mintha ott sem lenne.
Cooper meglepődve bámult utána.
Yoda határozottan boldognak tűnt.
link
A Kindle arra való, hogy használják. Olvassák villamoson, erdőben, mezőn, réten, repülőn.
Használat közben természetesen a Kindle veszélyben van. Leeshet. Ezen a Kindlén is győzedelmeskedett a gravitáció. A ketyere másfél méteres repülés után a sarkára esett. Betonra. Keményen. Kicsit szétnyílt az illesztése, de ekkor sikerült összerakni.
Aztán megint landolt betonon. Ahogy illik, sarokkal.
Összesen négy inzultus érte a Földet a Kindle részéről.
Ekkor már volt rajta egy kis repedés is. (Nem a Földön.)
A leharcolt Kindle kapott egy sokkal jobban védő borítót. A borító sokkal jobban védett - de már késő volt. A repedés elkezdett nőni.
Amikor ez a Kindle megérkezett hozzánk, kötöttünk rá egy biztosítást.
Ideje volt felhasználni, mielőtt a megviselt szerkezetből kipotyognak a betűk.
Vasárnap késő este felhívtuk a biztosító céget. Készségesek voltak: természetesen, természetesen, de próbáltuk az Amazonnal kicseréltetni a készüléket? Ők azt tanácsolják, próbáljuk meg, mert akkor megmarad a biztosítás és még egyszer le lehet ejteni a könyvolvasót.
Kicsit tamáskodtunk, de megnéztük, mit mond az Amazon közönségszolgálata.
Ki kellett nekik tölteni egy rövid online kérdőívet és megadni a telefonszámot, majd választani kellett:
- Most hívjanak fel vagy öt perc múlva.
- MOST!
A gomb lenyomásával egyidőben csöngött a telefon. Az Amazon gépe volt: bemutatkozott és mondta, mindjárt jön az ügyfélszolgálatos. És jött!
- Repedtsarkú lett a Kindlénk - szomorkodtunk neki.
- Mi történt? - szörnyülködött az ügyfélszolgálat.
Elmeséltük. Elmondtuk, hogy elrepedt a műanyag.
Az ügyfél szolgája elkérte a Kindle sorozatszámát. Ellenőrizte címünket és bankkártyaadatainkat.
- Akkor ingyen kicseréljük. A hibás példányt június végéig ne felejtsék el visszaküldeni.
- Mikorra ér ide? - hápogtuk.
- 24 órás kiszállítással küldjük. Most hétfő délelőtt van. Kedden legkésőbb háromra ott lesz.
Itt van.
Rejtélyes étel volt.
Egy buliba vittük, ahol nagy sikert aratott.
Ennek ellenére rejtélyes volt.
Az emberek csak nézték és próbálták felismerni, mi az.
A fogpiszkálót például mindenkinek sikerült beazonosítania.
A parmezánt is többen eltalálták.
A vizitorma ( watercress) a legtöbb szupermarketben kapható. A birsalmasajt nehezebb. Volt, aki emlegette, hogy a nagyapja csinált ilyet. Más hallott róla. Más ismerte a szót.
Birsalmasajtot ( quince jelly) egy-két különlegességeket forgalmazó bioboltban lehet kapni drágán. Olcsón a legtöbb hispán kereskedésben elérhető. Ezekben érdemes spanyolul próbálkozni és queso de membrillo-t kérni.
Az emberek mindenesetre gyanakodva pislogtak a karóba húzott katonákra:
- Az mi?
- Parmezán.
- Nem az, a másik?
- Vizitorma.
- És az mi?
- Tört mandula.
- Nem az, az mi?
- Birsalmasajt.
- Aha.
Szkeptikus nézés, majd óvatos kostolás.
- Van még?
Május 24.
Salt Lake City, Utah.
Bezártak a sípályák fenn Altában és Snowbirdben.
Nem járnak a sífelvonók sem.
Múlt héten nagyokat kirándultunk a hegyekben. Sütött a nap és mi a sziklákon heverésztünk, a fűben lustálkodtunk és olvastunk a forró tavaszi délutánokon.
Hétvégén rebarbarát szedtünk és Yoda illatozó kis virágokat pisilt le.
Május 24.
Salt Lake City, Utah.
Reggel szakadt a városban a hó.
Yoda nem volt hajlandó kimenni.
A hó megmarad a füvön, a fákon, a házakon.
Május 24.
Salt Lake City, Utah.
Az elmúlt 12 órában Snowbirdben és Altában 21 centi hó esett. A rossz látási viszonyos és lavinaveszély miatt a pályákat ma és holnap zárva tartják.
A hótakaró vastagsága jelenleg átlagosan 317 centi.
Május 24.
Salt Lake City, Utah.
A sípályák szóvivő szerint minden esély megvan arra, hogy Father's Day-ig, apák napjáig nyitva legyenek.
Azaz június 20-ig majdnem biztos, hogy nyitva lesznek a pályák.
Május 24.
Salt Lake City, Utah.
Békésen üldögélek kedvenc zugomban, a hegycsúcsokat gyorsan olvadó májusi hóval porozzák a felhők, Yoda álmosan szuszog mellettem orrával a fenekében és reméli, hogy nem fogom felkelteni. Lenn a völgyben esik és ilyenkor nem szabad kimenni. Ilyenkor aludni kell és bízni abban, hogy a felébredéskor az eső rossz álomnak bizonyul.
Könyveket keresek Új-Mexikóról. Pár alapművet már kivettem a könyvtárból, de több mindent szeretnék elolvasni. Ilyenkor megyek online antikváriumba.
Szeretem a valódi antikváriumokat. A könyvek illatát, a roskadozó polcokat, a böngészést.
Yodával viszont nehéz antikváriumba járni. Szó szerint: a Mester nem könnyű és hordozójában lehúzza a vállam. Nehéz célirányosan keresni. Salt Lake City könyvesboltjai és antikváriumai pedig fura módon nem Új-Mexikóval foglalkoznak. Valamiért inkább utahi cuccokat gyűjtenek. Nekem pedig Új-Mexikó kell.
Az online antikváriumozás olyan, mintha rendes boltokba járnék: a választék és az árak is különbözőek. Rengeteg mindent az Amazon könyvesboltjában veszünk, de rendelés előtt mindig megnézem az Alibrist is, gyakran jobb az ajánlata, mint az Amazonnak.
Az Alibrisen több mint tízezer antikvárium kínálatában lehet böngészni. A könyvek ára, minősége és állapota más és más. Az antiváriusok rövid leírást adnak a könyvről és osztályozzák, milyen állapotban vannak.
A csatolt információkból meg lehet tudni, össze van-e firkálva a kötet, behajtották-e a lapok sarkát, ebédeltek-e rajta.
A leírások általában pontosak, bár volt, hogy a tökéletes állapotúnak hirdetett kötet valóban úgy nézett ki, mint amit akkor hoztak ki a nyomdából, csak enyhén dohos szaga volt. Mivel a sza(g)kkönyvet olvasni kell és nem szaglászni, nem küldtem vissza, csak írtam egy csípős megjegyzést az eladókat értékelő oldalra.
A könyvek bárhonnan jöhetnek: Alaszkából, Minnesotából vagy éppen jóval drágábban Londonból. Az Alibris 65 ország antikváriumaival áll kapcsolatban.
Az Alibrisen nagyon jó áron lehet könyveket találni. A legtöbb Új-Mexikóval foglalkozó könyv 1-2 dollárba került. Ezt a postaköltség alaposan megdobja. A legutóbb rendelt kötetért 99 centet fizettem, amihez egy 4 dolláros postaköltség társult.
Az Alibris alapötlete, egy online, több antikvárium készletét felölő adatbázisprogram 1982-ben született, amikor még nagyon nagy mennyiségű alkohol kellett ahhoz, hogy valaki az internetes kereskedelem jövőjében bízzon.
Az alapítók egyike 1991-ben jórészt könyvkereskedőktől szerzett ötvenezer dollárból indította el a cég elődjét, az Interlockot. Az antikváriusok telefonvonalról, modemmel kapcsolódtak a központi szerverre. Számítógépeik operációs rendszere a DOS volt. A felhasználók ebben az adatbázisban böngészhettek. (Nem tudom, ekkor létezett-e már magyarul ilyen értelemben a böngészni kifejezés.)
1997-ben a Clinton admnisztáció egyik államtitkára egy könyvet keresett. Még a szerzőt is megkérdezte, hol tudná megvenni a művet. Az író azt monda, próbálja meg az Interlockot. A politikus megtalálta a könyvet és az Interlock vezetői hamarosan újabb befektetőkkel találkoztak. (Ekkor már két éve használtam a világhálót, bár ekkor még eszembe nem jutott volna, hogy ott könyvet is lehet venni.)
Az Alibris ettől kezdve virágzik.
Ehhez a virágzáshoz mi is hozzájárulunk.
Ülünk Yodával az ágyon, kinn szakad az eső, mi pedig kattintgatunk és várjuk, hogy a postás megjöjjön a könyvekkel.
Ha megjön, Yoda megeszi a postást, én meg olvashatom a könyvet.
A Trolley Square Salt Lake City egyik híres bevásárlóközpontja. A térről és épületeiről már írtam párszor, de valahogy sosem említettem meg, milyen érdekes is valójában ez az épületegyüttes. Pedig a Trolley square Salt Lake City városi reneszánszának is egy jó példája.
A 19. század végéig itt, a világ (és a város) szélén piac volt. Ökrök, széna, gabona és egyéb mezőgazdasági termékek cseréltek gazdát. Annyira külváros volt, hogy az egész piacteret olcsón fel lehetett vásárolni. A helyi villamostársaság meg is vette a teret és egy hatalmas remízt épített rá, víztoronnyal, műhelyekkel és munkáslakásokkal.
Az építkezés során 1904-ben szilárd burkolatú járdák épültek a tér körül. A villamosvonalak pedig behálózták az egész várost és eljutottak a környező településekre is. Ma ezek az egykori városok Salt Lake City kerületei.
A villamosokról (trolley) nevezték el a remízt és a környékét is Trolley Square-nek.
1933-ban győzött a gépjármű-lobbi. A villamosokat nyugdíjba küldték, apránként felszedték a síneket és a járatokat "modern" buszokkal pótolták.
A motorizációt egy pillanatra a második világháború akasztotta meg: a benzin és a gázolaj a csatahajókba, tankokba kellett. A buszok egy részét elektromos üzeművé alakították és megmentettek pár villamosvonalat is.
1944-ben viszont már világos volt, a háborúnak hamarosan vége és ekkor megkezdték a villamosvonalak végső felszámolását. A villamosokat kidobták, a remízt magára hagyták. Az egész komplexum békésen rohadni kezdett. Egyes részeit raktárnak használták, másokat pedig egy új tulajdonosnak, az enyészetnek adták.
A remíz békésen omladozott a hetvenes évekig. Ekkoriban jutott az embereknek, urbanistáknak ismét az eszébe a tér. Néhányan rájöttek, hogy a "belváros" nem feltétlenül a lepukkant nyomornegyed szinonímája. Az egykori remízből pedig könnyen és olcsón lehetett bevásárlóközpontot építeni. Építettek is.
A környékre több élet költözött. Az egykori szerelőcsarnokokból boltokat alakítottak ki. 2000-ben az egész épületegyüttest felújították: a város készült a téli olimpiára. A remíz belsejében több szép régi részletet helyreállítottak. Az emeletre kocsmák, vendéglők költöztek. Ezekben még szeszes italt is lehet kapni. Egy oldalsó szárnyban megnyilt a Hard Rock Café. Egy vállalkozó pedig helyrepofozott egy régi villamoskocsit és abban is kocsmát nyitott.
A városban ismét lett villamos. Igaz, a legközelebbi villamosmegálló jó ötszáz méterre van az egykori remíztől. Szerencsére a fantáziadús 500 East helyett a TRAX a "Trolley Square" nevet adta neki.
A bevásárlóközpont drága üzleteit imádták a helybeliek. Az üzlet remekül ment egészen 2007-ig. Ekkor egy megkergült bosnyák úgy gondolta, a megőrülés legjobb módja, ha bemegy a bevásárlóközpontba és mindenkit halomra lő. (A tömeggyilkost megfékező rendőrnek fejébe - vagy máshová szállt a dicsőség és épp egy éve ítélték el nemi erőszakért. Persze a dolog annyira nem egyértelmű, pont ezért jó, ha a rendőrnek csak az övéről lóg töltött pisztoly.)
Egy évre bezárt a tér és a környéket csak néha lőttek le félig süket drogfutárokat.
A helyreállítás után ismét virágzott a bolt - viszont a tulajdonosok szerint nem eléggé. Azt mondták a bölcsek, hogy azért nem, mert nincs elég üzlet. A régi remiz csarnokaiba azonban már nem lehetett új boltokat nyitni, ezért bővíteni kezdték a teret. Élelmiszerboltok, bioboltok és bioélelmiszerboltok épülnek. Az én ízlésemnek kicsit túl sok épület és kevés tér lesz itt, de azért örülök is: több érdekes bolt fog tőlünk egy saroknyira nyílni.
Megjött a szobai füstölő.
Félve rendeltem meg. Többen mondták, hogy működik, hogy nincs vele baj és nem füstöl, de azért nehéz volt mindezt elhinni.
Itt nincs kertünk, ezért szabadtéri füstölő nem jöhet számításba. Pedig szeretjük a füstölt ételeket. R-éknél füstöltünk már halat és csináltunk füstölt kolbászt is.
A beltéri füstölőtől féltem. Már láttam magam előtt a lakásban gomolygó füstöt és hallottam vijjogó tűzjelző hangját túlharsogó tűzoltóautó szirénázását.
A fogyasztói fórumok viszont csupa jót írtak a füstölőről. Volt, aki elmondta, hogyan csinált ő maga saját kezűleg beltéri füstölőt a kertje végében levő műhelyben. Mást azt mondta, el, hogyan csinált beltéri füstölőt egy pléhdobozból. A pléhdobozba egér-alomnak árult forgácsot és fűrészport tett. Én elképzeltem, ahogy álcázóködöt gyártok és Yodával kétségbeesetten keressük a kijáratot, miután rengeteg beltéri füstöt csináltunk.
A füstölő azonban működik: sok füstöt csinál, aminek a nagyja bennmarad a zárt fémdobozban. Biztos, ami biztos alapon ideiglenesen hidegre tettem a tűzjelzőt és lestem a füstöt - de nem szállt fel.
Alig egy marék fűrészpor (pellet, akármi) kellett ahhoz, hogy a halszeletek és a garnélarákok kíváló füstös ízt kapjanak. Fél órát füstölődtek a tűzhelyen és el is készültek.
Természetesen tartósítani ezzel a füstölővel nem lehet. De ízesítésre, főzésre kiváló. Csak Yoda nem szerette - szerinte elrontja a hús ízét.
Egyszercsak az egyik Alma megnémult.
Nem volt hajlandó megszólalni. Kattintgattunk a hangerő-gombra, nyomogattuk a mute és a hangerő gombot, de a billentyűkattogáson kívül semmit sem hallottunk.
Bedugtunk egy fülhallgatót. Yoda rémülten tüntette el orrát a fenekében. A fülhallgatóból üvöltött a zene.
Egyértelműnek tünt, az Alma beépített hangszórója halt meg. Már el is terveztük, vasárnap megyünk az Alma-boltba megjavíttatni a ketyerét.
Számítógépeknél viszont semmi sem egyértelmű, még a Macintoshnál sem. A legegyszerűbb és legrégibb számítógépes trükkhöz folyamodtunk: kikapcsoltuk a gépet, majd vissza.
Megjött a hang.
Yoda meg békésen aludt tovább.
Vannak egy országokhoz, vidékekhez, országrészekhez köthető viccek, amiket csak a "beavatottak" értenek. Egy kívülálló csak pislog és nem érti, a körülötte állóknak miért potyognak a könnyei.
- Miért jó utahinak lenni?
- Mert itt rengeteg a stake house.
Döbbent csend.
Fogaskerekek forognak az agyban. Ebben mi a vicc?
A utahiak közben a térdüket csapkodják, miközben rekeszizmuk a túlerőltetéstől izomlázas lesz.
- STAKE HOUSE .... - és fetrengenek, miközben könnyeik potyognak.
A vicc nem új, valószínűleg itt mindenki ismeri, de abban a pillanatban, hogy kimondják, már nevetnek. Talán nem is kell elmondani a viccet, elég kimondani a kulcsszót és máris fékeveszett jóledv uralkodik a társaságban.
- STAKE HOUSE! - az emberek meg összegömbölyödve rögönek, ömlik a könny a szemükből és a szájuk lassan habzani kezd, miközben vinnyoga nyöszörgik:
- STAKE HOUSE.
Nem steak, stake, mint cövek.
A mormon (LDS) egyházban a stake egy adminisztratív egység, ami a ward után következik. A ward a plébánia megfelelője, míg a stake-et az egyházmegyével lehet párhuzamba állítani. Lényeges különbség azonban, hogy általában egy ward-hoz kevesebb hívő tartozik, mint általában egy plébániához.
Szóval, ezért jó utahinak lenni, mert itt rengeteg a stake house!
Pár hete, május elején vége lett a félévnek. A campus pár napra megtelt taláros, végzős diákokkal, és taláros, már rég végzett profokkal.
A volt utahi kormányzó jó kis beszédeket mondott, a végzősök - ha végeztek -, megkapták diplomájukat. A többiek pedig még két hétig (tegnapig) rághatták a körmüket, hogy milyenek lettek a jegyeik.
Pár éve fel se tünt, milyen korán van az évzáró és milyen korán, augusztusban kezdődik a félév. Eleinte arra gondoltam, biztos a nyári forróságot szeretnék megúszni, de a utahi május egyáltalán nem forró, ellentétben az augusztussal.
Végül megkérdeztünk egy szakértőt, miért van ilyen korán az évvége.
- Tudjátok, mi az a BYU?
Tudtuk.
A BYU az ősellenség. Nem azért, mert mormon, hanem mert a BYU a University of Utah egyetlen komoly vetélytársa nyolc-kiláncszáz kilométeres körzetben. Valaki vagy a nagyobb, tekintélyesebb U-t válatsztja, vagy (ha mormon), a szomszéd várat, a BYU-t.
- Azért van korán vége a félévnek, - magyarázta R. - hogy népszerűbb legyen az egyetem.
Ezt nem értettük.
- Egyszerű. Ha itt előbb van vége a félévnek, mint a BYU-n, akkor a mi diákjaink kapják meg a legjobb nyári munkákat.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
