Tengerpart tenger nélkül

A Bonneville Salt Flats fantasztikus hely, valami egyenesen egy másik bolygóról. A sóssivatag mindig lenyűgöző. Télen és tavasszal gyakran áll meg a sós felszínen a víz. Amikor azonban nyáron, vakító napsütésben az éjszakai zápor után 3-5 centi víz borítja a sót, akkor ez a hely még varázslatosabb.



A sóssivatag átalakult egy stranddá.

Az emberek vigyorogva belegázoltak a langyos vízbe és nevetve tapicskoltak. Volt, aki cigánykereket hányt örömében.



Aztán az éles sókristályok összevágták a kezét.

Strandbaleset.



Csak pár pálmafa hiányzott, meg egy büfé.

Egyébként tökéletes volt.

Lyuk az úton

Találtunk Yodával egy alig észrevehető lyukat az egyik utcán az úttesten.

Nem volt nagy lyuk, de egy elábrándozó (vagy telefonjába bújó) járókelő könnyen eltörhette volna benne a lábát.



Péntek délután írtam a városi karbantartóknak (van valami szép neve az osztálynak). Hétfőn válaszoltak és megköszönték, hogy írtam. Kedden a lyuknak a fotókon kívül nyoma se maradt.

Unortodox történelem

"A városi kerékpár unortodox használata a Szoviet Háborús Emlékműnél" - írja a New Endurance lap augusztus-szeptemberi száma (106).

A szerző lehet, hogy nem figyelt, vagy egy ingyenes túrán vett részt vagy esetleg tréfás kedvében volt az idegenvezetője. Elvégre én is ismertem olyant, aki Párizsban mindig másik alagútben ölte meg Lady Di-t.

Ha elfogy a Nap - Napfogyatkozás II

Azt hiszem, nem a napfogyatkozás volt a lényeg, hanem az, hogy az emberek hirtelen együtt lettek.

A sarki irodaépületben össznépi bulit szerveztek, kipakolták a székeket és együtt nézték a napot.

Az emberek kiültek a házak elé és nézték az eget.

Az uszodában kevesebb szemüveg volt, mint néző és így körbeadogatták a szemüvegeket, miközben valaki egy távcsőből készített projektorral vetítette a Napot a földre.

Mindenki mosolygott a hirtelen beálló hideg ellenére.

Jó volt. A Nap elfogyott, aztán előbújt.

Azt hiszem, ha lehet, legközelebb is megnézzük.

Napfogyatkozás - Szemüvegmizéria

2012-ben nagyon jól eltettem a napfogyatkozás-néző szemüvegeket, amiket hosszú sorbanállás után szereztem meg. Olyan jól eltettem őket, hogy most nem kerültek elő. Majd legközelebb.

2012-ben még volt remény megvenni a szemüveget.

Most 2017-ben a hétfői napfogyatkozás előtt már szombaton mindenhol elfogytak a szemüvegek. Nem volt semmi. Nada. Zip. A múzeumok, a planetárium, a Leonardo mind öles betűkkel hírdették, a napszemüveg elfogyott.

Egy kósza pletykát hallottunk arról, hogy lehet, hogy lesz még pár szemüveg a Planetáriumban hétfő hajnalban.

Reggeli hét huszonötkor ott is álltam a Planetárium előtt. Láttam egy fickót két szemüveggel elsétálni. A Planetárim azonban úgy tünt, mint ami zárva van.

Megrángattam az ajtót a NAPFOGYATKOZÁS-NÉZŐ SZEMÜVEG ELFOGYOTT felirat mellett. Az ajtó kinyilt. A Planetárium üres volt, pár biztonsági és tévés lézengett és néhányan álltak sorba.

- Annál a pénztárnál nincs senki - mutatta az egyik biztonsági.

- Napfogyatkozás-néző szemüveg van?

A csajszi ránézett az asztalán levő vastag közegre.

- Van, hányat szeretne?

Egyből otthon éreztem magam.

Romok a kanyonban

A Fremont indiánok szinte nyom nélkül hagyták el Five Finger Ridge-t, hogy aztán az autópálya a maradék emléküket is eltüntesse.

Egykori jelenlétükre szinte csak a sziklarajzok emlékeztetnek.



A bővizű patakok mentén megtelepedő sápadtarcú se volt sokkal szerencsésebb.

Ők se hagytak maguk után sok nyomot.



A közelben álló bányavárosnak, Kimberleynek nyoma se maradt.



Egy tanyaépület megmaradt, máshol pedig a fűben elszórt, rozsdás eszközök jelezték, hogy itt egykor "sápadtarcú civilizáció" is virágzott.



Civilizációk jönnek, mennek, de a táj - emberi léptékkel - alig változik.

S'mores

A s'mores az amerikai válasz a szalonnasütésre. Vagy a szalonnasütés amerikai verziója. Csak szalonna nem kell hozzá. Csak tábortűz, pillecukor, csokoládé és keksz.



A s'more, ami engem hallásra a hupikék törpikék eredeti nevére emlékeztet, a "some more" szavak összevonásával keletkezhetett a huszadik század elején. Ültek a cserkészek a tábortűz körül és pillecukrot pörköltek és csokoládéval és keksszel fogyasztották.

- Some more? - "kérsz még"? - kérdezgették egymást és addig ették a pillecukros (népiesen marshmallow) finomságot, amíg el nem fogyott, vagy, amíg a fognyűvő manók az utolsó fogukat ki nem cincálták.



A recept egyszerű. Nyárson meg kell picit olvaszatni a pillecukrot, körbe kell venni egy-egy szelet (ét)csokoládéval és két keksz közé kell őket foglalni és már lehet is enni.

Mondjuk már létezik mikrózható verzió is azoknak, akik nem akarnak tábortűzzel vacakolni és épp van egy mikrójuk az erdőben.

Konspirációs teória

Nagyon könnyű konspirációs teóriákkal bombázni a világot.

Csak rá kell nézni egy sziklarajzra és már el is lehet ereszteni a fantáziat.



Az idegen űrruhában, antennákkal felszerelve, varázspálcájával osztja az észt az őslakosoknak.

A bogárfejű és a kockafejű idegenek pedig együtt fedezik fel a Földet.

Közben Yoda figyeli őket.

Petroglyph és pictograph

- Mi a különbség a petroglyph és a pictograph között?

- A petroglyph-eket kőbe vésik. A pictographokat kőre festik.

Vidéki múzeum - Fremont Indian State Park

A múzeum és látogatóközpont szerényen simult bele a tájba.

Alig lehetett észrevenni a sziklák között a Five Fingers tetjéről.

A harminc éves múzeum meglepően modern volt.



Lehetett metateval és manoval kukoricát őrölni (huszonöt cent egy adag, ujjledarálás kerülendő), gyerekeknek és gyermeki lelkű felnőtteknek mikroszkóp alatt kristály és kerámimiamintákat nézni.




A mintákat egy fiókban őrizték, a látogató csak előkapott egyet és nézhette is.



A kötelező térképek mellett 1-99 éves gyerekeknek volt egy berendezett játszószoba: egy veremház rekonstruált belseje. Létrával, bútorokkal, mindennel.



A legjobban Five Fingers Ridge rekonstrukciója jött be nekem: meg lehetett nézni, milyen volt az a domb, amire felkapaszkodtunk korábban.

Mondjuk ebben a sorrendben kell megnézni a dolgokat. Először hörögve felmászni a dombra, keresni a romokat (amiket betemettek), majd a múzeumban megtudni, hogy csak a harmada maradt meg, azt temették be, a többit elhordták építkezni. A patakot meg elterelték. Szóval hétszáz éve majdnem így nézett ki.

Pásztorbarlang

- Arra van a pásztorbarlang.
- Itt meg a puha pihe ülés az autóban -  Yoda szkeptikusnak tünt.
- Érdekes az a barlang és még fák is vannak ott. Meg nagy sziklák és sziklarajzok.
- Ha vannak fák, megyek.

A Mester lelkesen ellenőrizte a fákat, miközben mi a sziklarajzokat kerestük.

Az egyik sziklarajz pont a völgy másik oldalán volt és a magyarázó szöveg alá odairhatták volna, "ha megtalálod, nincs szükséged másik szemüvegre". Megtaláltam szabad szemmel, de fotógéppel ez már nem sikerült.

Amikor felértünk a sziklafal aljába, megtaláltuk a már ráccsal védett egykori menedéket.

A Mester szeme felcsillant és azonnal beköltözött.

- De ez a hely a bárányoké!
- Jöjjenek csak!

Azzal Yoda elnyúlt, amig mi lelkesen fotóztuk a sziklarajzokat.

- Szóljatok, ha kész vagytok, akkor majd mehetünk.

Five Finger Ridge

Azon a hegytetőn állt az indiánok faluja.

- Az egy jó magas hegy.

- Onnan mentek minden nap földet művelni, sziklafalat festeni és vadászni és halászni és madarászni.

- Nagyon maga az a hegy.

- Körben megyünk fel, arra kevéssbé meredek.

A Mester gyanakodva szimatolt.

- Kevésbé meredek, de hosszabb és süt a nap.

- Izgalmas lesz felérni a hegytetőre.

- Ott nincsenek fák. Én inkább itt megvárlak az árnyékban.

- Itt nincs is árnyék.

- Ne félj, találolok én magamnak.

Ezzel a Mester beállt egy sok túlzással bokornak nevezhető valami árnyékába. Mire félig felértem a gerindce, már heverészett.

Amikor felértem a hegytetőre, köptem egy hegyeset, egy nagy adag port, amibe egy kis tüdő is vegyült.

Nem volt fenn semmi, csak meleg, tücskök és kilátás.

Itt-ott látszott, hogy megbolygatták valamikor a talajt, de a törmelék és a gaz nagyon kicsi település nyomait mutatta. A leirás szerint itt kétszázötven ember lakott hatvan veremházban ötven-hatvan egyéb épület között. Ennyi itt nem fért el. Később megtudtam, hogy a domb - és a település - nagyját elbányászták az autópálya épitéséhez. A dombtetőn csak a kilátás maradt.

- Milyen volt? - kérdezte a Mester, aki teljesen felvette az árnyék formáját.

- Érdekes, legközelebb gyere fel.

- Majd ha kinő fenn egy fa - felelte és kajánul vigyorgott.

Utahi Békási-szoros

- Érdemes arra menni, nagyon szép - ajánlották a látogatóközpontban.

Elmentünk.



Három kanyaron és egy harapós kutyán túl az út elágazott jobbra, egy oldalszurdokba. Az országút összeszűkült és az eddigi minimális forgalom is eltünt róla. Amíg erre jártunk, összesen két autót láttunk, abból az egyik javította a vadrácsot az úton.

A következú pillanatban az út szinte nekivezetett a sziklafalnak.



Szűk szurdokban kanyarogtunk, mellettünk még valahogy volt hely a pataknak.

- Olyan, mint a Békási-szoros - néztem az összeboruló sziklafalakra.

- Csak kicsit kisebb - tettem hozzá. De valami még hiányzott.



- És nem árulnak benne törölközőket és nincs benne zsibvásár! - csaptam a homlokomra.