Valahol Moldvában

- Mit kérdeztél tôle? - kérdeztem nevetve, miközben az árkot néztem.

Az árok kilencven fokban találkozott az úttal és két méter szélességben és egy méter ben folytonossági hiányt idézett elô rajta.

Az útból egy árokkal megszakított út lett.

Ha a doboz süti mellett lett volna egy gyalogsági híd a csomagtartóban, átkelhettünk volna. Vagy ha az autóra levehetô elôlapú rádió helyett lánctalpat szereltrk volna, akkor is megpróbáltam volna az átkelést.

Ígu csak néztük az és nevettünk. Sok ember kemény és hosszú munkájába kerülhetett kiásni.

- Mégis, mit kérdeztél?

Az utat V találta a térképen. Mivel Romániában általában vigyázni kell a térképen talált huszadrendû utakkal, megmondtam V-nek, hogy az elsô gyanús jelre visszafordulunk. Az út valóban csábító volt. 20 km 68 helyett.

- Kérdezz meg valakit, mielôtt elindulunk, járható-e - óvatoskodtam.

- De hát ott van a térképen - csodálkozott V, aki naív és bohó.

- Ott van az a pásztor, szakszóval csobánc a nyájával a karámnál, szakszóval esztena, kérdezd meg tôle.
A pásztoron látszott, metafizikai elôadást tart a birkáknak.

V odament, kérdezett valamit. A pásztor felelt.

Mi elindultunk és 18 km-t mentünk egy hol jó, hol kitûnô aszfaltozott úton, amin néhány százméteres szakaszra ismeretlen okból elfelejtettek szilárd burkolatot tenni.

- Mit kérdeztél?

- Hogy jó-e az út - füstölgött V.

- Igazat mondott. Az út jó - nevettem -, csak nem megy végig. De ezt nem kérdezted.

- Nem vagu mérges? - csodálkozott V.

- Nyaralunk. Nem sietünk. Meg már úgyis mindegy. Legfeljebb hat kolostor helyett ötöt nézünk meg. Na bumm. Minek keserítsem a szám ízét?

Belenéztünk a gödörbe és nevetni kezdtünk.