Kincsesdobozbánya

Megjegyzés: A Treasure Box bányánál több mint két éve voltam, de eddig nem írtam meg, de most már ideje, mielőtt azt is elfelejtem, hogy hol van.

Kincsesdobozbánya.

Jól hangzik, ízlelgettem a nevet.

A befektetők is így gondolhatták, mert a huszadik század elején lelkesen fektettek pénzt a vállalkozásba, ami hamarosan a City Creek legnagyobb bányája lett.

Brigham Young, a város és államalapító határozottan megtiltott mindenféle ipari tevékenységet a City Creekben. Életében csak pár malom épülhetett a patakra. Halála után azonban megindult a hajsza az aranyért.

Meglepő módon City Creek-ben több bánya is volt a város legnagyobb rémületére: attól féltek, a bányák majd elszennyezik a város vizét. A kanyonban két városka is volt, az egyik, a baljós és hangzatos Hangtown közel a Treasure Box-hoz, a másik Modoc City a mai Rotary Park helyén.

Egyikből se maradt sok. Semmi.

A Treasure Box Mine ellentétben a többi kisebb, közeli bányával, amik pár éven át műveltek, közel ötven éven át működött.

Ide igyekeztem a Rotary Parkból. 

Az út eleje csodaszép volt: a City Creek patakot követte felfele.

Itt július elején tavasz volt, nyíltak a vadvirágok.

A patakot úgy két kilométer után kellett otthagyni, ahol egykor Hangtown állt. Nagyon néztem a térképet, hogy megaláljam régi utat. Elvileg az út a City Creek-be torkolló Cottonwood-patak mentén haladt, de ezt az utat teljesen elnyelte az erdő. Csakúgy, mint a város helyét. Nyoma se volt annak, hogy itt valaha emberek éltek.

A másik út a Kincsesbányába egy picivel arrébb induló ösvény volt - ennek kezdetét észre lehetett venni.

Innen toronyiránt igyekeztem menni: egy nagy vihar sok fát kidöntött és menés helyett a felfedezőútból mászás lett. Farönkre fel, farönkről le, gyökéren át.

Fura volt teljesen egyedül menni ebben a rengetegben és nem is nagyon tudtam megitélni, milyen lassan haladok. Sokkal lassabban a vártnál, mert hát mászni kellett és nem lehetett sietni.

Ekkor láttam, hogy valahogy mégiscsak a patakparton kellett volna menni, mert már majdnem a bányánál voltam - csak a patak rossz oldalán.

Egy kis vízben és sárban gázolás után ki is másztam a patakból. bele egy csalánosba.

Innen megváltás volt a meddőhányóhoz érni. Ez a meddőhányót a műholdképről is látni lehetett, ezt jelöltem be offline térképemen, mint követendő célt. Gondoltam, innen már megtalálom a többit.

Nem volt most időm átnézni a kavicsokat, remélem, legközelebb körülnézek és talán találok ott valamilyen szép kristályt. Vagy nem.

Mindenesetre, ezt a kupacot meg kellett mászni.

Ez nem volt annyira egyszerű, de sikerült és már ott is álltam a bánya bejáratánál.

A Kincsesdoboz fénykora az első világháború idejére esett. Ekkor nyitották meg ezt a bejáratot, nyolcvan méterrel a korábbi alatt.

A fentebbi gazdag tellér folytatását keresték és találták meg.

Főleg ólmot és ezüstöt bányásztak itt egészen 1928-ig, amikor az osztalék már csak 5 cent volt részvényenként, szemben a korábbi, sokkal nagyobb hozammal. 1919 után a bevétel folyamatosan csökkent.

A bánya azonban itt maradt - lezárt bejáratán át kis forrás fakad és csatlakozik bele a Cottonwood-patakba, ami aztán belefolyik a City Creek-be, amit aztán megiszunk.

Az egésszel az az egy probléma, hogy itt 80%-os tisztaságú ólmot bányásztak. 

Szerencsére a vízminőséget jóval lejebb, a vízművek területén ellenőrzik.

Valószínűleg amikor a bánya bezárt (azaz az utolsó bányász is elment) senkinek se volt kedve lecipelni innen a boilert (két fotóval feljebb) és a lánctalpast, amit egy tábla alapján valahol itt az USÁ-ban  gyártottak. (Valahol láttam itt egy másik ketyerét, ami Írországban készült, de arról valahogy nem sikerült a fotó,)

Találtam pár hordót is, gyorsan megnéztem őket, hátha televannak ezüsttel, de csak pókokat tartalmaztak nyomokban.

Itt nagyon meglepődtem: a bejárathoz vezető út megmaradt, bár már kezdte benőni a növényzet. Simán le lehetett sétálni a mocsárba, ami a völgy alját borította.

Az volt az érzésem, hogy valamikor itt felduzzasztották a patakot és azért volt lenn ennyi víz.

De ennek megvizsgálása is legközelebbre maradt.

Akkor majd jobban meg lehet mindent vizsgálni.

Ami ott van, az már nem szalad el.

Megvár.