Kajakozás a Nagy-Sós-tón

A rekord hó megmentette a tavat a kiszáradástól. Pár évre.

Addig is, mielőtt ez bekövetkezne, nyár elején elmentünk evezni. Nyár elején, mert a 25-28 fok még pont jó a vizen. 

Ilyenkor még a legyecskék se bújnak elő. Ezek a legyecskék nem bántanak, de mi nem vagyunk sirályok , hogy tátott szájjal rohanjunk közéjük. 

Csak ki akartunk lapátolni egy kicsit, hogy a hosszú tél urán kipróbáljuk a kajakot, de mire észbekaptunk, már a Black Rock fele lapátoltunk. 

Yodával voltunk itt először, akkor a visszahúzódó tó partján üggyel-bajjal és jobbára száraz lábbal eljutottunk a Fekete-sziklához. 

Azóta többször eljöttünk ide gyalog és a tó egyre messzebb volt a távolban. 

Most, ahogy egyenletesen lapátoltuk a sós vizet és a só kiült az evezőkre, a karunkra, mindenünkre, láttuk, hogy szikla megközelíthető vizen. Nem annyira, mint amikir a nagyérdemű a szikla tetején táncolt, de azért a minimális mélység megvolt, hogy a kajak partot érjen. Csak a végén kellett kiszállni és hajóvontatni. 

A vízhatlan zsákból elővettük az elemorzsiát. Ettünk és főleg ittunk. 

Visszafele megnéztük, hogy lehet majd máskor kikötni a Gardield fürdőhely hült (épp most forró) helyén.  

Láttuk, hogy a partot ölelő zátonyok, anikre tavaly partraszálltunk, mélyen víz alatt vannak. 

Reméljük, ott is maradnak.