2023. július 23., vasárnap

Véletlen egybeesés



Hyrum James Smith 1847 október 31-én született és július 15-én halt meg 1929-ben és Brigham City temetőjében nyugszik. 

Hyrum James Smith szintén október 31-én született 1847-ben és 1929 július 15-én halt meg és Riverdaleben nyugszik Idahóban. 

Mekkora az esély arra, hogy két ember azonos névvel ugyanazon a napon szülessen és haljon meg?



Miután megírtam Coalville sziklarajzairól és felirataról a bejegyzést, elkezdtem utánanézni azoknak, akik bekarcolták nevüket a sziklába. 

Ekkor találtam meg a két azonos nevű embert, akik ugyanakkor születtek és haltak meg. 

Szerintem nem biztos, hogy Hyrum Smith 1 és Hyrum Smith 2 véste nevét fel Coalville szirtjébe. (Erről majd máskor.) 

Most azon gondolkodom, hogy itt két emberről van szó akik két külön temetőben vannak vagy esetleg egy emberről, aki két temetőben alussza örök álmát. (Ez nem lehetetlen és nem is olyan nag kunszt, gondoljunk csak Koppányra például.)

Nekem a második lehetőség tetszik jobban, mert a poligámia betiltása után a mormonok feleségeiket különböző államokba költöztették és folyamatosan utaztak a menyecskék közöt. 

Amikor aztán Hyrumunk meghalt - végkimerülésben vagy másban, ki tudja, feleségei holtában is megosztoztak rajta. 

Hogy ki melyik részét kaphatta, nem tudom, de a történet az érdekes. 





Nincsenek megjegyzések: