Szirakúza peremén

Ez itt (felső fotó) Szirakúza pereme, mögöttem Szirakúza, előttem az Oquirhh-hegység.

Ebből deduktív módszerrel ki lehet következtetni, hogy ez a Szirakúza nem a sziciliai (lásd alsó fotó).

Nem is a keletiparti Szirakúza. 

Ez a utahi. Ahol a tökéletes múzeum is található.

Most nem mentünk múzeumba, csak elmentünk egyet sétálni Puppeyval a város széle menti kerékpárútra.

A kerékpárút másik oldalán a Nagy-Sós-tó lapálya van. Legelők, farmok, elhagyott farmok és a távolban az Antilop-sziget (felső fotó).

Igazából nem sok minden van itt.

Gabonasilók.

A Nagy-Sós-tóba siető patakok.

Bukolikus tehénkék és báránykák.

Régi tanyák.

Meg a szokásos rozsdás vacakok, amiket szeretek fotózni.

Jó séta volt.

Arktikus Antilop-sziget

Az Antilop-szigetben az a hihetetlen, hogy kőhajításra egy kétmilliós agglomerációról úgy érezni, hogy a világ végén vagyunk.

Vagy azon is túl.

Amikor kinézünk a White Rock Bay kilátójából a Nyugati Sivatag (helyi szaknyelven West Desert) fele akkor én télen azt hiszem, elvétettem a lehajtót Syracuse (hehe) helyett az antarktiszi lejáratnál jöttem le az autópályáról.

Mintha nem is létezne az emberiség.

A sarkköri hangulatot csak egy-egy az úton átdöcögő bölény töri meg.

Szóval nem lehet az Antarktisz, mert ott nincsenek bölények.

De biztos, hogy a világvége.

Megmutatom a bélyeggyűjteményemet

Jó, nem gyűjtemény, de bélyeg.

Megmutathatom?

Egy tervhez vettünk fillérekért egy nagy borítéknyi bélyeget a kutyabaján (e-bay) és meglepődve láttuk, hogy némelyik bélyeg -számunkra- meglehetősen egzotikus, mint a legfelső a kolumbiai orchideákról vagy a fenti a Parlamentről még a Magyar Királyi posta kiadásában.

Berlin városának bélyege a szovjet zónából szintén érdekes volt.

A mozambiki bélyeg láttán meg elgondolkodtam, hogy láttam-e valaha valamit is ezen kívül, ami Mozambikban készült.

Én még mozambiki állampolgárban se vagyok biztos, bár ismertem egy puerto ricói származású szabadságharcost, aki Kubában telepedett le és azt hiszem, önkénteskedett Mozambikban. 

Nem, nem kórházban önkénteskedett.

Az pedig, hogy Csehszlovákia alapítói közül én csak Masarykot ismertem fel, pedig Stefanik Benes mellett a Csehszlovák Nemzeti Tanács harmadik alapítója volt. Emelett pilóta és elismert csillagász.

Aztán ott volt Franco. Bélyegen belőle nekem rengeteg van: még ilyeneken küldözgettek nekem anno leveleket Spanyolországból.

Mussolinis bélyeg is volt Ducéval a lila lovon, meg bélyeg Itália északi szomszédjának korabeli vezetőjéről, de azt az embert már én se teszem ide.

Találtam egyet viszont a Panama-csatornáról, amikor még amerikai kézben volt. (Elmosódott lett a fotó, majd talán megcsinálom újra és belinkelem.)

Volt egy másik fazon is, akin gondolkodni kellett, de aztán felismertem Togo admirálist Japánból.

Szóval jó kis időutazás lett a bélyegekből.

Azt hiszem, veszünk még két kilót.

Növényi alapú hal

A halpultnál láttam növényi alapú halat.

Növényi alapú burgert már láttam és ettem (utólag az egyetlen komoly különbség egy hústalan burger és egy húsos burger között, hogy a húsmentes elfogyasztása után nem sokkal éhes leszek), de jó bolti rántotthalat még nem láttam növényből.

Persze erre van egy vicc, ami angol igazán jó:

- This is plant based.

- Which plant?

- The meat processing plant.

Arra gondoltam, hogy a műhal az igazi böjtös étel.

Aztán arra, hogy ha nem előre kirántott hal lenne, talán megkostolnám, de így inkább kihagyom.

Maradok a kockakecskénél (lásd fotó lenn).

Big Springs

- Tehén, tehén, tehén - lelkesedett a Rettenthetetlen Puppey, miközben a tehenek úgy bámultak ránk, mintha új kerti bejárat lennénk.

- Tehén, tehén, tehén - lelkesedett tovább Puppey, mire a tehenek sarkon fordultak (ha van nekik olyan) és gyorsan elhagyták a területet. Látszott, annyira meg vannak zavarodva, hogy legközelebb joghurtot fognak tejelni.

- Mindjárt ott vagyunk a tehenek hült helyén a Big Springs-nél.

A Big Springs hosszú ideje a nyugat fele utazók pihenőhelye. A karavánok, utazók itt megpihentek és vagy tovább haladtak a Nagy-Sós-tó partján Wendover fele vagy befordultak a Magányos Sziklánál Skull Valley-be Horseshoe Springs fele, hogy aztán Iosepa előtt keljenek át a hegyeken.

A Donner társaság is erre haladt el a tengerészlakoma fele a Hastings cutoff-nak nevezett útvonalon. 

A víz alig gőzölgött, a közeli Horseshoe források sokkal melegebbek voltak.

Ez a tó a tehenekkel és a közeli autópályával nem is csábított annyira fürdésre.

A tórendszer az autópálya másik oldalán folytatódik egy sós mocsárban. Ott van az egyik első navigációs nyíl is, amit láttunk.

A víz felszín fodrozódásából látszott, hogy itt fakad a forrás a tófenéken.

Itt se volt meleg a víz és mivel látszott a hegyeken, hogy jön a következő vihar, megfordultunk és visszabaktattunk az autóhoz.

Nem volt rossz, de nem is volt annyira jó.

Langyos volt. Mint a víz.

Művésztelep

- Szarvas, szarvas, SZARVAS! - lihegte Puppey a fülembe.

- Álljunk meg?

- Bagoly, bagoly, BAGOLY! - lihegte a Hellhound és húzott ki az autóból.

- Szarvas, szarvas, SZARVAS! - futott Puppey a második szavas fele.

- Nyugi, ez egy kapufélfa - mondtam.

- Fa, fa, FA - mondta az eb és megállt egy pillanatra és felemelte a lábát.

Aztán megint rákezdte.

- Ember, ember, postás!!!

Persze nem ember volt, hanem Maga a Favágó a fán kedvenc láncfűrészével.

- Faszobrász - nyugtattam az tiszta ideg kutyát.

- Mondd szépen, székelykapu!

De Puppey csak morgott.

- Róka, nem bánt - magyaráztam.

Aztán a kutya megtorpant.

- Mókus - mondtam - csak a favágó nem tud mókust kivágni jól. Vagy még nem látott olyant. (Vagy ez a mókusfiliám és ő nem mókus, hanem borz... vagy menyét vagy hód?)

Valóban, a mókust több különféle állatból rakta össze a művész.

Vagy csak így sikerült.

Ekkor Puppeyből előrört a házmester és morogni kezdett.

- Nyugi, csak szobor... ő a fából faragott királyfi.

- Mrrrrrrrrr

Aztán mindketten megtorpantunk.

- Sas.... - suttogtam - ez egy szimbólum.

Erre már Puppey se mondott semmit.

A vándorló falu - Lake Point

Lake Point ahhoz képest, hogy egy pont, nagyon nagy területet fed le. Lehet, pont helyett jobb lett volna pacának hívni.

Eredetileg a Black Rock melletti tópart volt a Lake Point.

Itt épített nyaralót és fürdőházat egy prominens, Kimball nevű mormon 1860-ban.

Utódai egy kilométerrel arrébb építették fel nagyobb és szebb fürdőházukat, aminek hamarosan saját kikötője és vasúti megállója is lett. (Érdemes megnézni az alábbi képet: minden, ami civilizáció az füstöl, füstöl a szálloda, a vonat és a hajó is. A hajó nagyon civilizált, mert az duplán füstöl.)

A hajóval lehetett sétahajózni, de menetrendszerinti járatként is működött a tavon.

Idővel azonban a Garfield fürdőhely átcsábította a hajót és Lake Point mint szórakozóhely kezdett háttérbe szorulni.

Ma azt hiszem, semmit se találni belőle: minden a vasútvonal, illetve az autópálya alatt van.

A Tooelébe vezető völgy bejárata is Lake Point volt. Sőt, innen még befele, a szárazföld fele is Lake Pointnak hívták az elszórt tanyákat, a furnikulárt és a közeli vizimalmot is. Sőt, a következő évszázadban a hegy oldalába telepített navigációs nyíl is itt volt. 

Azt hiszem, Burmesterig minden Lake Point volt, bár néhe ET Citynek hívták. Nem azért, mert ET-k laktak itt, hanem, mert ET volt az itteni tanya tulajdonosának a monogramja (Ezra Taft).

ET Citynek, azaz Lake Pointnak ötven-száz lakosa volt a huszadik század elején. A település fő bevétele a Salt Lake Citybe vezető országút mentén sorakozó szállodák és vendéglők voltak.

Az autópálya megépülésével a főút elkerülte Lake Pointot.

A szállodák, motelek, kempingek, éttermek mind bezártak, tönkrementek.

Lake Point ugyankkor újjá is születik: az egykor alig száz lakosú település több ezresre duzzad.

A tanyákat felparcellázták és Lake Point ma nagyobb, mint valaha volt.

Csak a tó nincs már mellette.