Pálinka Patika

Autóból láttam és sajnos most nem volt idônk bemenni körülnézni. 

Az biztos, hogy az egyetlen gyógyszer, amit itt kapni lehet, az az unikum. 

Esztergom

Közeledünk. 

A Bazilika kupolájában

Az esztergomi bazilika kupolájában Ribizliék egyik fele huszonnégy éve nem járt. Vagy huszonöt. A másik meg soha. Az ilyen hiányosságokat sűrgősen pótolni kellett, ha már a Ribizlik Esztergomban voltak.



Azt sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp. Az is várható volt, hogy napi testmozgásadagunk többszörösét fogjuk itt teljesíteni az év egyik legmelegebb napján. Arra azonban nem számítottunk, hogy a kupolából is látjuk majd Melocco Miklós nem túl sikeres Szent István megkoronázása című művét. Ez kicsit erős volt így kora hajnalban, több száz lépcső után. (Ribizliék elnézést kérnek mindenkitől, akinek e szobor tetszik.)



A süttői vörösmárvány mészkőben ammonitákat vadásztunk - ami jó ürügy volt egy-egy gyors pihenőre, majd mentünk tovább felfele, egyre újabb szintekre.

Hétszáz forint a kupolajegy, ami a mászással együtt jóval olcsóbb és hatékonyabb, mint egy konditeremben edzeni.

- Ott a Vármúzeum - lihegtem, miközben igyekeztem tüdőcsúcsomat visszaparancsolni a helyére - Még sose voltam benn. Bemehetnénk.



Ezért a kilátásért megérte ide feljönni. Végre tökéletesen átláttuk az épületegyüttes koncepcióját, amiről rengeteget olvastam, agyammal értettem, de egész más volt így felülről ránézni a "makettre". Minden világos lett.



Aztán, amikor azt hittük, hogy már tovább csak Szent Péterhez lehet mászni, még találtunk egy lépcsőt adóvevővel felszerelt forgalomirányítókkal és tériszonyosoknak nem ajánlott pallókból épült járdával.



Ide már csak egy Ribizli merészkedett ki fényképezőgépébe kapaszkodva. Gyorsan lenézett a mélybe, majd a tűző napon körbeóvakodott és menekültünk lefele, a biztonságos anyaföldre. Majd huszonpár év múlva megint jövünk.

Esztergomi vármúzeum

- Csak egy óra múlva indul csoport - sóhajtotta a pénztáros hölgy az esztergomi vármúzeum bejáratánál.

Ribizliék úgy érezték, hogy a forróságban még fagyira se tudnának egy órát várni, nemhogy kultúrára.

- De megkérdezhetem, hogy valamelyik vezető soron kívül tart-e tárlatvezetést.

Tartott.
Fizettünk.
Mentünk.



-EztazépületetSokadikBigyókaépítetteKevesedikIzékénekvalamikorrégendeavideónislátszikakőtömbökelhelyezkedése...

Darálta az idvez, a kétszemélyes túrát kísérő biztonsági őr közen csendben várta a hőgutát.

Az nem derült ki, miért kell biztonsági őr egy várlátogatáshoz, talán, azért, hogy ne lopjuk le a középkori freskókat és zsebre ne tegyünk egy római határkövet.




- Elnézést, ez milyen falfirka? - böktem egy falfirkára, ami a mellé vésett évszám szerint ezerhatszáz körül vandalizálódhatott a falba.

- Sokan karcoltak mindenfélét a csempébe - legyintett a vakolatra a fiatal idvez.



- Csipcsirip - mondta ekkor az adóvevője.
- Mennem kell, angol nyelvű látogatás lesz, mindjárt kerítenek valakit helyettem - mndta az idvez és eltünt.

Az őr maradt.



Aztán CSODA történt. Olyan csoda, ami után az ember visszanyeri hitét a műemlékekben. A világban. A kormányban. Na jó, akkora csoda nem volt.

De CSODA történt.

Egy múzeológus jött és mesélt. Mesélt.



Mgelevenedett a palota. Kérdésünkre egy korlátdarabról a régész egy félórás, ugyanakkor izgalmas előadást rögtönzött.

Érthetővé vált a Boticelli-falfreskók kérdése, a palota története, Esztergom városszerkezete és előkerültek törökkori falai, bástyái.



Az időröpült, mi pedig azt éreztük, tényleg van értelme idegenvezetővel meglátogatni a várat.

Ilyen idegenvezetővel.



A túra végén érzékeny búcsút vettünk és mentünk falfirkákat nézni a Bakócz-kápolnába.

Esztergomi falfirkák

Izgatottan léptünk be az esztergomi bazilikába. Az izgalom nem az épületnek magának szólt. Az esztergomi bazilika nem az az épület, amitől nagyon izgalomba jönnénk.



A Bakócz kápolnába siettünk. Egy régész-múzeulógus mesélt nekünk a kápolna falán éles szemmel, szórt fényben olvasható falfirkákról.

Az ember egy disznó állat, aki (ami?) mindent összefirkál, amióta lemászott a fáról és belépett az altamirai barlangba. Esetleg karcol, mint Budapesten az ELTE falát támasztó kallerok.

Ezek az "itt jártam" illetve "itt szúrtam a bölényt" falfirkák sokáig csak a háztulajdonost és a járókelőket zavarták, de a műemlékvédelem megjelenésével a grafománok megkapták a vandál minősítést. Ha egy vandalizmus megér száz évet, akkor műemlékké válik, mint Utahban a sziklarajzokra vésett 19. századi cowboyok nevei.



Ez történt Esztergomban is: a várban az agyukat szétunó katonák grafomán hippiként tagelték az ősi falakat, kezdve a Bakócz-kápolna csillogó süttői vörös mészkőburkolatától egészen a királyi palota vakolt falfelületeig.



Török vitézek, dán, angol, spanyol zsoldosok csorbították ki rozsdátlan bökőjük hegyét a falakon, hátrahagyva nevüket és az évszámot, amikor a vandalizmust elkövették. Jó érzés így találkozni a múlttal. Nem egy marcona harcost látunk, hanem egy pajkos kamaszt, amint szórakozik egy jót.

Azért szívből remélem, kortárs graffitik nem kerülnek e négy-ötszáz éves rajzok mellé. Ezek pont így jók.

Lift Esztergomban

Egy ideig itthon vagyunk Magyarországon. Igyekszünk kihasználni az idôt, csavargunk, nézelôdünk, ha lehet, utazgatunk.

Esztergomban voltunk. Az esztergomi kiruccanásban volt egy kis katasztrófaturizmus is. Kiváncsi voltam arra a városra, ami úgy eladósodott, mint Görögország. Az újságok szerint nincs tömegkozlekedés és lelkes helybeliek gondozzák a parkokat.

Látogatásom másik célpontja a lift volt. egyik tavalyi kirándulásunk alatt fedeztük fel a liftet, ami a Prímás pince nevû vendéglôbôl és látogatóközpontból vezet fel a templomhoz.



Épült egy új parkoló is. A régi gondozatlan, drága és kicsit szemetes volt, de lehetett benne drága és teljesen felesleges szuveníreket venni. Az új tiszta, gondozott és van egy gyönyörû és tiszta WC-je is (150 Ft). A lift 9-tôl röpíti fel a látogatókat a bazilikához. (Egyéni probléma, hogy utána a bazilikába már csak lépcsôn lehet bemenni.) De a kilátó és a Vármúzeum elérhetô.

A lift szép, jó és szemben a budapesti Szent István bazilika állami pénzen, évekkel ezelôtt felszerelt mozgáskorlátozott-felvonójával mûködik is.
Amikor ott voltunk, jött két szakember és állított valamit a liften. Egy idôre kikapcsolták a fekvonót. Matattak benn valamit, majd újraindították a szerkezetet.

Egy arrajáró helybeli végignézett a munkán, majd csak annyit mondott:

- Azt hittem, már a bank jött lefoglalni a liftet...

A tea

Coffee/tea machine
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amikor lehült a levegő és beköszöntött a nyárvégi tél, a farkasok pedig fázósan húzták magukat össze bőrükben, Esztergomban voltunk.

Egy dunaparti csárdában húztuk meg magunkat.

Teát szerettünk volna inni. Már elképzeltük, ahogy elgémberedett ujjacskáink ráfonódnak a forró csészére és a meleg folyadék új életet csepegtet jéghideg testünkbe.

- Sajnos nincs tea - tudtuk meg.

Arra nem térek ki, hogy miből áll elmenni a TESCO-ba, venni egy doboz teát kétszáz forintért és háromszázért árulni utána egy csésze italt.
Nincs tea, nincs tea. Ittunk egy kávét. Az is meleg volt.

Két héttel később ugyanitt húztuk meg magunkat. A csárda kellemes, meleg, nyitva van, belülről népies.

- Teát kérünk.

- Sajnos nincs tea.

(Két hét alatt nem volt idejük elmenni a Tescoba.)

De mégis ide járunk: Yodát ide is beengedik. Ezért sok mindent megbocsátunk nekik.

Esztergomi séta

Parish church and cathedral
Originally uploaded by ribizlifozelek

Esztergomban több éve látom, hogy helyreállították a Dunával párhuzamos Berényi Zsigmond utcát - mégis, több év alatt nem jutottam el az utcácskába.

Az őszi idő most meghozta az alkalmat.



Az utca a középkori városfalat követi a Dunaparton. A házak vízfelöli oldala sokszor maga a várfal. Az Erzsébet-parkból sokkal jobban látszik a fal. Egykor a mai bazilikától és a fellegvártól falak ereszkedtek alá, hogy védjék a Vizivárost és a fellegvár vízutánpótlását. (Hasonló falakat találni Visegrádon is az erdőben.)



Sokszor panaszkodunk, hogy Magyarországon alig maradt középkori hangulatú város - pedig Esztergom e negyede ilyen. Málló kőfalak, rejtélyes alagutak és szűk sikátorok jellemzik ezt a városrészt. Meg a meredek Macskalépcső, ami a bazilikától ereszkedik le a folyamig.



Nemcsak az utcát hozták helyre, hanem helyreállították az Özicseli Hassan dzsámit is és elkezdték kiásni az egykori Malombástyát is. A bástya forrásai látták el vízzel a malmot és, ami még fontosabb, a várat.

Ezeket az épületeket elnyelték a későbbi építkezések.



Most kiszabadítják őket évszázados börtönükből.
Más most remekül néznek ki.

Ha a főtéren lett volna valami élet, ott ültünk volna le megbeszélni a látottakat. Sajnos Esztergom főtere meleg nyári estéken annyi az élet, mint Robinson szigetén. Az egyedüli társaságot itt a szúnyogok jelentik.



Párkányba nem volt kedvünk átmenni, így felmentünk Dobogókőre.

A kilátás elképesztő volt. Egy jeges szélroham fellebentette a nyirkos ködött és pár másodpercre megláttuk a Dunakanyart. Gyönyörű volt, főleg, mert az Eötvös menedékház nyitva volt. Csak mi ültünk benn.

Egy-egy kávét kortyolgattunk és egy Stephen King horrorsztoriba képzeltük magunkat.