Izgatottan léptünk be az esztergomi bazilikába. Az izgalom nem az épületnek magának szólt. Az esztergomi bazilika nem az az épület, amitől nagyon izgalomba jönnénk.
A Bakócz kápolnába siettünk. Egy régész-múzeulógus mesélt nekünk a kápolna falán éles szemmel, szórt fényben olvasható falfirkákról.
Az ember egy disznó állat, aki (ami?) mindent összefirkál, amióta lemászott a fáról és belépett az altamirai barlangba. Esetleg karcol, mint Budapesten az ELTE falát támasztó kallerok.
Ezek az "itt jártam" illetve "itt szúrtam a bölényt" falfirkák sokáig csak a háztulajdonost és a járókelőket zavarták, de a műemlékvédelem megjelenésével a grafománok megkapták a vandál minősítést. Ha egy vandalizmus megér száz évet, akkor műemlékké válik, mint Utahban a sziklarajzokra vésett 19. századi cowboyok nevei.
Ez történt Esztergomban is: a várban az agyukat szétunó katonák grafomán hippiként tagelték az ősi falakat, kezdve a Bakócz-kápolna csillogó süttői vörös mészkőburkolatától egészen a királyi palota vakolt falfelületeig.
Török vitézek, dán, angol, spanyol zsoldosok csorbították ki rozsdátlan bökőjük hegyét a falakon, hátrahagyva nevüket és az évszámot, amikor a vandalizmust elkövették. Jó érzés így találkozni a múlttal. Nem egy marcona harcost látunk, hanem egy pajkos kamaszt, amint szórakozik egy jót.
Azért szívből remélem, kortárs graffitik nem kerülnek e négy-ötszáz éves rajzok mellé. Ezek pont így jók.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése