A tipikus kolostor - Sopocani

- Ez egy tipikus szerb kolostor - foglaltuk össze tudásunkat, amikor leparkoltunk Sopocanyi mellett.



- Először az út lesz keskeny.



- Aztán addig kell tekerni a kormánykereket a kanyarokban, amíg le nem esik.



- Aztán nem szabad lenézni az útról, mert a szakadék olyan mély, hogy a szerpentinről ledobott atombomba robbanása nem látszana.

- Utána eljutunk valahova, ahol van egy hivatalos parkolóhely a tűző napon.



- De itt van tökéletes imára hívó berendezés!

Ezt ismertem, amikor bulgáriában a rilai kolostorban laktunk, hajnalonta ezzel ugrasztották ki a szívünket a szerzetesek a helyéről.

Aztán minket az ágyból.



- De itt még láttuk az egykori Raska város romjait is!



- A többi valószínűleg a parkoló alatt van.



- Nincs nekünk kicsit elegünk a kolostorokból?

- De. Hagyjunk fél tucatot jövőre is.

- Jó.

- Akkor menjünk Podgoricába.

És mentünk.

A földreszállt UFÓ

A Hotel Vrbak-ot nem lehetett eltéveszteni. Olyan volt, mint egy Alhambrába oltott űrállomás, ami egy patakra szállt le.

Na jó, nem patakra, hanem folyóra.



A helybeliek valamiért a Raskát folyónak hívják. Meg is csinálták szépen a partjait, mint Szarajevóban vagy Szöulban.



Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt nem lehet lemenni a folyópartra. Végül is, minek. A végén az emberek ott még sört innának.



Ezen a patakon terpeszkedik a neomórba oltott szocreál. Vagy mi.

A szálloda azért is rendhagyó, mert a földszintjén nincs semmi, csak a bejárat. (A normál vendégek, mint mi a járdán parkolunk, a VIP-ek az ajtóban. Szó szerint.) Innen egy lift visz fel a recepcióra, ami egy óriási üvegkupolás tér trópusi növényzettel és fejkendős takarítónőkkel.



A hotel valamikor A Szálloda lehetett errefele. Az építészek és belsőépítészek minden fantáziájukat erre az épületre használhatták el. És még sört is lehetett kapni benne Ramadánkor.

Sör

- Egy sört kérek.
- Nincs.

Továbbmentünk. Esti érkezési ceremóniánk része volt, hogy a szállodában lezuhanyoztunk, utána elegánsan felöltöztünk és elmentünk sétálni. Ittunk egy sört és egy üdítőt, majd vacsoráztunk.

- Egy sört kérek - léptünk be a következő teraszra.
- Nincs.
- Fura egy város - sóhajtotta V, majd a Mr Beer feliratú terasz felé vette lépteit. Már úgy mozgott, mint egy szomjanhalás előtt álló teve. Nagyjából egy órája a sörére gondolt, meg az azt követő vacsorára.

- Egy sört kérek.
- Nincs.
- De ez a Mr Beer.
- De akkor sincs sör.
- De miért nincs? - kérdezte V, aki mindig tudni szeretné a dolgok okát.
- Ramadán van.

Ez mindent megmagyarázott. Novi Pazarban voltunk, Szerbia egyetlen muzulmán többségű nagyvárosában.

- Lehet itt valahol sört inni?
- Nem.

V-n látszott, többet nem érez lelkiismeretfurdalást a Reconquista és a kereszteshadjáratok miatt.

- A sörömet akarom.
- És a vallási tolerancia?
- Nem beléjük akarom tölteni a sört, hanem belém.
- Menjünk a szállodába, ott biztos van sör.

Volt.
A muzulmán esküvőn is mindenki azt ivott.
Minket biztos ami biztos egy különterembe vezettek, ahol V megkapta sörét én pedig a gyümölcslémet. V elégedettségét mutatta, hogy 5 Euró borravalóval jutalmazta a pincért, aki ennek hatására egy tálnyi, az esküvőről hozott finomsággal állított be.

- Egész jó hely ez a Novi Pazar - sóhajtotta V -, de legközelebb nem ramadánkor jövünk.

Érkezés Novi Pazarba

A gondozott szerb falvak után kisebb kultúrsokk volt beérni Novi Pazarba. Vakolatlan házak, szemét, káosz.
- Maradok Újvidéknél - mondta V - az rendezettebb.
- Ez egy kulturális különbség - feleltem.
- Nem. Ez kosz.

- De hol a központ? - Novi Pazarban a központot jelölô nyilakat alaposan eldugták és csak akkor látszanak, ha túlmentünk az elágazáson. Tévedjen el az ellenség!

- Itt jobbra.

Nem voltam biztos abban, hogy a bazár közepén kell átautózni, de nem volt visszaút. Óvatosan kerülgettem a járókelôk lábujjait, amikor V megszólalt:
- Ott van!

Direkt, morbid kiváncsiságból választottuk ezt a szállodát, a kommunista jugoszláv szállodaépítészet gyöngyszemét.

- Parkoljon a járdára! - mondta a portás és leszedte a járdát blokkoló láncot. Egybôl tudtam, hol vagyok. Tavaly egy focipálya közepére parkoltattak, most a járdára.

Boldogan vigyorogva parkoltam le. A hosszú út és a rengeteg kolostor után megérkeztünk!

Dzsembori - Ramadan - Novi Pazar

A nagyszakállú szónok lelkesen beszélt a fôtéren, az emberek meg itták szavait.
Eszünkbe nem jutott volna ott átgyalogolni, de egy kisebb szakállas jött és udvariasan kiterelt minket.

Közben pár szó megütötte a fülem:
- Narodnij....!!!!! Nacionalnij!!!!!

Hallgattuk még egy kicsit és a szakállember lelkesen ismételgette narodnij meg nacionalnij.

Azt az egy szót nem mondta, hogy sloboda.

Zica Monastery

- Balra van a parkoló - navigáltam.

A parkolót Herkules csapatszállítók fogadására tervezték, de nagyobb fékezéssel egy űrsikló is leszállhatott volna benne. A leszállást egy parkoló autó sem veszélyeztette - mert nem volt egy parkoló autó sem a hatalmas területen.

- Innen kell elgyalogolni oda?

38fok volt. Tűzött a nap és a Zica kolostor körvonalai remegtek a forró levegőben a messzeségben. Azon se lepődtem volna meg, ha fordítva látjuk.



- Egy helybeli se áll itt - morfondíroztam.

Visszakanyarodtunk az országútra és pont a kolostor bejáratánál, az árnyékban leálltunk, ügyet sem vetve a VENDÉGPARKOLÓ feliratra. Az összes vendég itt parkolt. Mind a négy.



A nyolcszáz éves templom olyan a szerbeknek, mint nekünk Székesfehérvár: egy királyi koronázás csak akkor igazi, ha itt kerül a korona az uralkodó fejére.

A törökök ezért lerombolták a templomot - amit idővel újjáépítettek.

A templom hihetetlenül újnak látszott. Olyannak, mint ami tegnap készült el.



Ez volt a turisztikailag legjobban megszervezett templom - a vendégeket rengeteg szuvenír csábította arra, hogy a kolostort támogassák. Volt házi málnalé, misebor, lekvár és minden elképzelhető tárgy a kolostor fényképevel.

Tökéletes volt.

Főleg úgy, hogy mi voltunk az egyedüli külföldiek.

Árlista

Tévé - 300 Euro.

Tükör - 25 Euro.

Még nem láttunk ilyet.

Nem tudom, milyen vengédekre számított az újvidéki belvárosi szálloda vagy csak érdekes tapasztaltak voltak. A szobához mellékelt árlistából kiderült, a vendégnek mennyit kell fizetnie minden egyes szétvert berendezési tárgy után.

Éjjel vártuk a folyosóró és a szobákból beszűrődő túzharcot, baltacsattogást, amint verik szét az ágyakat, de semmi.

A vendégek kifogástalanul viselkedtek. Talán mert ott volt az árlista.

Újvidék - az út kezdete

- Igazából még nem kezdődött el utazás - gondoltuk. Hiába ettünk egy fantasztikus - és már hagyományos - halászlét Szegeden, hiába sétáltunk nagyot Szabadkán, az utazás még Újvidéken sem kezdődött el.



Még otthon voltunk. Újvidék még a Monarchia volt.

A lakosság összetétele megváltozott. De a város építészete, hangulata egyértelműen hordozta a Monarchia örökségét.



Még otthon voltunk.

Az igazi utazás ez után kezdődött.

Az idő urai

A péterváradi erőd óratornyának fura mutatói vannak.

A kismutató nagy, a nagymutató kicsi.




A várat felépítő hadmérnökök ötlete volt ez, hogy az erős környékén bóklászó katonák jobban lássák, mikorra kell visszaérniük a szolgálatba.

A Habsburg közigazgatás hamarosan rájött, a városban és a szomszédos Újvidéken sincs más toronyóra. A hivatalnokok pedig gondolkodni kezdtek, amiből sosem sl ki sok jó:

- Ha nincs más óra, akkor ez egy szolgáltatás - mondták és idő-adót vetettek ki azokra a házakra, ahonnan látszott a toronyóra.

Lánc nem volt hozzá. Vagy mégis?

Szecessziós fotóséta Szabadkán

Szabadka közel van Budapesthez, autópályán alig három óra. A város mégis, valahogy távolinak tünt. Akárhányszor jöttem, mindig meglepődtünk, milyen gyorsan ideértünk.



Utána mindig meglepődtem, milyen szép ez a város.Most ketten lepődtünk meg, én többedszer, V először. De nem utoljára.



Elsétáltunk a Városháza mellett, kávéztunk a főtéren.

- Ez olyan, mint a marosvásárhelyi palota, amit néztünk - mondta V.

- Ugyanazok építették - mondtam elégedetten.



A Városházától elbandukoltunk a hatalmas és elhagyott zsinagóga fele.



Mivel egész utazásunk a rögtönzésen alapul, nem tudtuk megszervezni a látogatást. De körbesétáltunk és örültünk, hogy noha üresen áll, a zsinagógát nem fenyegeti az összedőlés veszélye.



- Baumborn? - kérdezte V. Ezt még én tanítottam neki vagy tíz éve. Ha zsinagógát lát az egykori Monarchiában, komoly esély van rá, hogy Baumhorn Lipót tervezte. Mondjuk a szabadkai kivétel.

- Komor és Jakab. Mint a Városháza.



- Mi Szabadka német neve? Valami Subotisch vagy Freiburg?

- Maria-Theresianopel.

- Azért a Monarchiában se voltatok teljesen normálisak.

Szabadkai hangulatok

- Békebeli - jutott eszünkbe, ahogy Szabadkán sétáltunk.



Az emberek nem siettek, az élet nyugodt volt és mi is kellemesen lelassultunk.



Megnéztük a szecessziós házakat, palotákat, tátottuk a szánkat.



A városháza tornyáról, ahova délben és egykor lehet felmenni, lekéstünk.



- Hagyni kell valamit legközelebbre is - sóhajtott V és láttam, legszívesebben sétálna még egy kört.

- Szerintem séltáljunk még.

- Sétáljunk.